Az időjárási előrejelzés szerint július huszonharmadikára ígérkezett az év legforróbb napja. Mivel lehet ilyenkor elütni az időt?

Vízparton kockázatos. A szakértők erős, azaz 7,0-7,9 közötti UV-értéknél mindössze 15-20 perc napozást javasolnak, strandra menni tehát nem érdemes. Az ultraibolya sugárzás a világon az utóbbi húsz évben 6-14 százalékkal nőtt. De a légkör más tekintetben is egyre inkább elszennyeződik és a széles kínálatában az UV-sugárzás még csak nem is a legrosszabb: tisztes távolságból érkezik, védekezni sem nehéz ellene - elég a négy fal között maradni.

 a képviselő-testület június 25-i üléséről

Szalczinger József képviselő a szerkesztőségbe küldött levelében értetlenkedését fejezte ki saját személyét illetően azon kritika miatt, amit a Bizottsági jegyzetek-ben az MSzP-CiF képviselő csoport passzivitása okán írtam. A levélben felsorolja mindazokat a felvetéseket, előterjesztéseket, határozatokat, amelyek az elmúlt féléves testületi munka során az ő képviselői munkásságához köthetők. Válaszlevelemben megírtam a képviselőnek, hogy az értékelésem nem az elmúlt időre, hanem a 2. félévre benyújtott munkaterv kapcsán – hitem szerint jogosan - fogalmazódott meg.

Mint arról a legutóbbi számunkban írtunk (Szakbírálat. TU 2009/7. 10. old.), a törökbálinti képviselő-testület májusban nem járult hozzá ahhoz, hogy a helyi városszépítő egyesület a József Attila utcai orvosi rendelők előtt-között felállítsa a Testvértelepülések Emlékoszlopa elnevezésű köztéri kompozíciót.

Olvasói levél, amiből kiderül, ma téged rabolnak ki, holnap talán én veszem meg alkalmi áron ellopott értékeidet, aztán hozzám törnek be…Így járjuk mostanában a körmagyart. Tényleg nem lehetne ezt a kört megszakítani?

Újabb betörések híre borzolja a kedélyeket Törökbálinton. A Köbli család meg is csípte a maga besurranóinak egyikét, a többi elszelelt, de azonosították őket is. A városi legenda hírei szerint a pesti „nyóckerből” tiszteltek meg minket, ezek szerint ezen a területen városunk már importra szorul.

Egy kedves olvasónkat annyira megihlette a Katona József utca legújabb látképe, hogy átment Budaörsre és lefényképezett egy ottani „hasonló” megoldást. A két utcakép között azért van némi különbség. Az első forgalomcsillapítási metódus kulturált, akár XXI. századinak is nevezhetnénk.

Először nem értettük, hogy kertült a postaládánkba a két akkurátusan összegöngyölt szemetes zsák, de a mellette talált tájékoztató eligazított. Vagyis azt hittük eligazít, és az összes családtag gond nélkül szelektálja majd a szelektálni való hulladékot. Összedugtuk a fejünket a konyhaasztalra terített brossúra fölött, de ahelyett, hogy megvilágosodtunk volna, egyre több kérdés merült fel. Az egész irományból az az oldal tetszett legjobban, ahol felhívják a lakók figyelmét arra, hogy bátran kérdezhetnek a cég munkatársaitól a megadott e-mail címen és telefonszámon. Meg is írtam levelem. Íme a válasz, amit ezúton is köszönünk, a város lakói nevében.

Csak a szokásos?

Idén valahol megérthető vált számomra, ahogyan a magyar költészet megannyi, Bálinton utcanévként is őrzött alakja emlékezett meg a MAGYAR NYÁR-ról. Félreértés ne essék, nem kell majd kétszáz évszakot látni senkinek ahhoz, hogy ezt megértse, de nekem valahogy idén esett le: valóban ez egy különös időszaka az évnek.

A városházi fogadás után buszunkkal a közeli Máréfalvára mentünk, amely arról nevezetes, hogy itt festett székely kapuk láthatók. Nálunk is divattá vált a székely kapuk felállítása. Erdélyben ezek esztétikai szépségük mellett funkcionális szerepet töltenek be. Kellően magasak, hogy a szénásszekér is beférjen alatta, fölötte áll dúc a galamboknak, faragott díszítése meg utalt a házban lakók társadalmi helyzetére.

…és azt mondták, hogy igen. Vagyishogy talán. Mert komoly döntést hozni nem lehet csak úgy, előkészítés nélkül. Dönteni pedig kell (na, jó, most nem a tőkét…), aztán lehet eregetni az öntömjént (az mindig kéznél van), vagy hivatkozni a zemberekre.

Az ortodox katolikus egyház körül formálódott alkotócsoport kiállítását tekinthetjük meg 2009.július 26-tól a törökbálinti Falumúzeumban. A festő-, fafaragó-, fotó, szobrászművészből álló együttes egyik legsokoldalúbb egyénisége Korényi János, aki restaurátor, festőművész, író, költő és a kiállítás megnyitóján a zenei aláfestést is ő szolgáltatta.

Eugéne maximalista, ezt azonnal láttam. Velem mondjuk nem sokra ment. Munkahelyi képzés keretében franciát tanított nekünk, gyorsan kiderült, hogy nem vagyok valami nagy talentum. A legtöbb nyelvtanár az ilyesmire legyint. Ő viszont beélesített: „- Ákkor minek tánulod? Minek jársz ide?” Külön táblázatokat gyártott, verte belénk a rendes és rendhagyó igealakokat. Ma már szinte kivételes, ahogy a személyisége erejét beleadja a tanításba.

Utazási történet, amelyet hősünk egy 12 emeletes tengerjáró hajón tesz meg, a Costa Atlantica hat Balti-tengeri országban köt ki. Az írás csak vázlatos impressziókat próbál felvillantani higgadt, szorgalmas északi népekről a zabolátlan, türelmetlen magyaroknak.

Kissé elmosódva (emlékeim a háborúból)

1942 nyarán három levél érkezik a híres fotóriporter New York-i lakására. Az elsőben értesítik arról, hogy hamarosan kikapcsolják a villanyát, a másodikban potenciálisan ellenséges külföldinek minősítik, a harmadikban felkérik arra, hogy legyen a Collier's című lap haditudósítója. Capa nekilódul, meggyőzi a hivatalnokokat, feljut egy bombázókat szállító teherhajóra, az amerikai hadsereg haditudósítójaként bejárja Afrikát, berepüli a Földközi-tengert, ejtőernyővel ugrik Szicíliába, elfoglalja Nápolyt, partra száll Normandiában, bevonul Párizsba, azután az Elbáig követi a szövetséges csapatokat.

Hajnóczy Péter (Porcsalma, 1942. aug. 10. – Bp., 1981. aug. 8.): író.

 A magyar jakobinus mozgalomban kivégzett Hajnóczy József leszármazottja. Esti tagozaton végezte el a gimnáziumot 1962-ben, majd alkalmi munkákból élt, volt ládázó, kabinos, szentképügynök, modell, kazánfűtő, kőműves segéd, betűszedőinas, szénlehordó. 1975-ben jelent meg első elbeszéléskötete (A fűtő), ezután írásaiból élt. A Mozgó Világ körül csoportosuló írók közé tartozott. A 70-es évek magyar irodalmának legkarakteresebb fiatal íróegyénisége, aki új elbeszélő technikát honosított meg, visszatérő, fejlődő motívumainak rendszerével elbeszéléseiből szuverén, összefüggő írói világot alkotott. Rövid életútja ellenére teljesnek ható életművet hozott létre

Köszönünk egymásnak, és ennyi…

Mint arról a múlt hónapban írtunk, húsz év után érmet szerzett a TTC egyik serdülőcsapata, az U-13-as korcsoport. Már a jól sikerült bajnoki szereplés közben is tudható volt, hogy az edzők az „Ezüstcsapat” szakosztályi menedzselésével finoman szólva elégedetlenek, mert - mint mondják –gyakorlatilag nincs ilyen. Ennek ellenére arról kérdeztük Lipők András edzőt és segítőjét, Gáznár Tibort, hogy miként lehetne a TTC utánpótlás-nevelésébe rendszert vinni, miközben az interjú készítésekor az sem volt biztos, hogy ők folytatják.

Három generáció, négy Hegedűs. A TTC-pálya környékén mindenki ismeri őket. A nagypapa fiatalon Békésből költözött Törökbálintra és volt több tíz éven át a TTC egyik mindenese. A két fiú már a felnőtt csapat oszlopos tagjaként lett számos közös siker részese, egyikük ballábas „kiflije” ma is nevezetes, másikjuk elnyűhetetlen, 41 évesen is játszik az NB III-ban. Az unoka 13 évesen a serdülőben szüreteli a gólokat, azt mondják róla, hogy nagyon ügyes.

Ezüstérmes a TTC újonc sakkcsapata az NB II-ben, valamint Törökbálint Önkormányzata a Törökbálint Sportdíj odaítélésével ismerte el a TTC Sakkszakosztályának komoly múltra visszatekintő munkáját.