|
…és azt mondták, hogy igen. Vagyishogy talán. Mert komoly döntést hozni nem lehet csak úgy, előkészítés nélkül. Dönteni pedig kell (na, jó, most nem a tőkét…), aztán lehet eregetni az öntömjént (az mindig kéznél van), vagy hivatkozni a zemberekre.
Csakhogy manapság egyre nehezebb megtudni, kik is azok a zemberek. Meg hogy mit akarnak a zemberek. Hát akkor legyünk trendik, meg nagyon tudományosak (ha már a Paradigmaváltási és Magfizikai Kutatóintézet nem jött össze), és rendezzünk internetes szavazást. A zemberek majd nyomogatják bőszen a gombokat, mi pedig készítjük a döntést előrefele (vagyishogy talán nyomogatják, de inkább mégsem nyomogatják). Június végéig 233-at klikkeltek arra kérdésre, hogy „Ön milyen gyakran nézi a TBTV adását?”. A 9905 választásra jogosult törökbálintinak ez alig több mint két százaléka. Persze nem tudhatjuk, hány idétlen unatkozó netbetyár klikkelt csak úgy, és hány érdekelt vagy ellenérdekelt toborzott internetes szavazóbázist magának. Meg persze vannak a kíváncsiak, akiket érdekel, hogy mennyire vehető komolyan egy ilyen szavazás. Hát bizony, semennyire sem. Néhány próbálkozás után percenként akár 2-3 szavazatot is lehet generálni. (A mellékelt képek elkészítése közt két és fél perc telt, ezalatt 5 szavazatot sikerült leadni. Természetesen a szavazás komolyságát (ha egyáltalán használható ez a kifejezés ezek után) megőrzendő a többi lehetőségre is többször szavaztunk).  Ahol a döntéshozók magukat és a választókat komolyan veszik, ott az ilyen felmérést profikra bízzák. Akkor nem fordulhat elő, hogy a válaszlehetőségek közt olyan szerepel, hogy „Gyakran nézem” vagy, hogy „Ritkán nézem”. Mit jelent a „gyakran”? Pláne mit jelent a „ritkán”? És mihez képest? Mit jelent a „Nincs rá lehetőségem”? Nincs áram? Nincs TV? Nincs időm? És egyáltalán kik szavaztak? Még az olyan egyszerű kérdésre is, mint hogy „Mi legyen ma a vacsora?” Egészen más eredményt kapunk akkor, ha öt farkas és két bárány szavaz, mint ha három nyúl és egy sárgarépa. Egyébként a családi honlapunkon én is rendeztem egy „kérdezzük meg a zembereket” szavazást: „A megtakarításainkból a fűtést korszerűsítsük, vagy inkább vegyünk két vagon Túró Rudit?”. Elsöprő többséggel nyert Túró Rudolf, tizennégy szavazatot kapott, a fűtéskorszerűsítés kettőt. Azóta három kiskorú gyermek kaján vigyorától kísérve a pöttyös papírcafatokat kerülgetem, és nem értem, miért várják olyan lázasan a következő internetes szavazást. Pedig nagyon tudományos voltam. Vagy mégsem? |