Újabb betörések híre borzolja a kedélyeket Törökbálinton. A Köbli család meg is csípte a maga besurranóinak egyikét, a többi elszelelt, de azonosították őket is. A városi legenda hírei szerint a pesti „nyóckerből” tiszteltek meg minket, ezek szerint ezen a területen városunk már importra szorul.

Üveges Csaba, rendőrőrsünk parancsnok helyettese szerint székesfehérváriak, siófokiak is „meglátogattak” már minket a szinte „menetszerűvé” vált, Érdről érkező bűnelkövetők mellett. Népszerűek vagyunk, hja, a két autópálya és az M0-ás autóút nemcsak port, zajt hoz-visz, de megélhetési bűnözőket is. A városból számtalan menekülési út van, amiken pillanatok alatt meg lehet lépni, ha forróvá válik a talaj. Üveges zászlós úr szerint a betörők tökéletesen tisztában vannak a helyi rendőrség létszámával, jelenlétével, pontosan tudják mikor, hova lehet aznap besurranni. A pimaszságig biztosra mennek, hiszen idejük, mint a tenger, kifigyelni a kiszemelt áldozat gyengéit.

És vannak gyengéink, higgyék el. Mintha mindenki arra számítana, vele ez nem fordulhat elő. Mintha mindenki a régmúltban időzne, amikor még a kiskapu tárva-nyitva állhatott, és ezzel ritkán éltek vissza. Kedves Olvasóim nem gondolkoztak még el azon, hogy gazdasági recesszió ide vagy oda, egy szakmában ma is biztosan lehet boldogulni, s ez az őrző-védő szakma. Ez a rendszerváltás után „szökkent szárba”, hogy aztán tekintélyes megélhetési ággá terebélyesedjen. Azelőtt meglett korú bácsik nyugdíj kiegészítésként vállaltak éjjeli őrként munkát, és békésen szunyókáltak bódéjukban a kis piros fazékból megevett bableves után, akár egész éjjel. Ma egy sereg cég ajánlja riasztóberendezéseit, ügyeleti rendszerét, kopasz fejű, kigyúrt gárdáját, akik aztán egyéb ingerek híján nemzeti alapú, fenyegető erődemonstrálásra is vállalkoznak, csak úgy az adrenalin szint levezetésére. Őrző-védők vannak a bankokban – őket aztán a merőben rosszul alkalmazott jelenlétük miatt többnyire elsőként lelövik -, a legtöbb intézetben, hivatalban, s bármilyen hihetetlen, még abban az uszodában is, ahová úszni járok. Többnyire ott cseverésznek a feladatukra egyáltalán nem figyelő úszómesterekkel. Tegnap úszás után meg is szólítottam őket, mondván: - Megadom maguknak a banki számlaszámomat. – Aztán miért? – Hogy átutalhassák rá a fizetésük egy részét, mert rendszeresen én figyelmeztetem az úszósapka nélkül úszókat, meg a szaunában törülköző nélkül üldögélő vendégeket. (Ugyanis mindegyik használatára hatalmas táblákon kérik fel a vendégeket.) – Kényszeredett mosoly, és magyarázat, mi szerint nem fogadnak nekik szót, hiába szólnak. – Hja, fegyelmezetlen emberek vagyunk, mindenki csak a másikra sandít, mástól várja a törvények betartását, nem magával kezdi.

A mostani számunkban közölt olvasói levélből egy személyesen megélt lakásfosztogatás történetét ismerheti meg az olvasó, itt elillantak a tettesek, a hamar megjelenő rendőrök, ahogy szokták mondani, már csak bottal üthették a nyomukat.

Kedves bálintiak! Számoljunk le azzal a tévhittel, hogy a rendőrség megvédhet minket a betörőktől, teszem hozzá, nem is ez a feladatuk. Azzal se áltassuk magunkat, hogy Törökbálinton újra megalakulhat a polgárőrség (pedig az önkormányzat elég rendes summát felajánlott a szervezet felállítását támogatandó), ami nem egy faluban, községben eredményesen működik. Hiába tűzte ki feladatául az önkormányzat térfigyelő kamerák kiépítését a város frekventált pontjaira. Az csak akkor lesz eredményes, ha annak felvételeit lesz, aki szakszerűen kiértékeli. És ha mindez megtörténik, a kamera csak néhány pontot rögzít, a legtöbb utca védtelen. Itt csak egymásra, szomszédjainkra számíthatunk, ha túl tudunk jutni azon a közömbös, önző felfogáson, hogy engem nem érhet baj, a mások baja engem meg nem érdekel.

Azt sem lehet elégszer elmondani, bármilyen rossz is, bezárt ajtók mögött kell élnünk éjjel és nappal. Azt sem árt megfogadni, hogy könnyen elemelhető értékeink (mobil telefonok, laptopok, ékszerek, pénz, stb.) lehetőleg ne a lakás legszembeötlőbb pontjain legyenek, hogy a betörőnek csak ki kelljen nyújtania a kezét érte.

Ha szomszédjaink nincsenek otthon vagy elutaztak, ne restelljünk gyakori pillantásokat vetni a magára hagyott ingatlanra. Ha bármi gyanús autót, kutakodó tekintetű, gyanúsan viselkedő idegent látunk az utcában, nem árt szemmel tartani, szóba elegyedni vele.

S ne vessük el annak a lehetőségét, hogy itt az alkalom, hogy mi is tehessünk valamit a helyi közösségért, s ezen belül önmagunkért. Nem akarom elhinni, hogy ne akadna a 13 ezres Törökbálinton 10 olyan férfi, aki vállalkozna arra, hogy élére álljon egy olyan civil önszerveződésnek, amit egy ilyen helyi őrség felállítása jelent.

Végül még egy gondolat! Az „Út a munkába” kormányprogram támogatást ad munkanélküliek számára, hogy az önkormányzat segítségével értelmes munkát találjanak nekik. Én a városőrzést ilyen értelmes munkának gondolnám, és ennek a jogi környezetét is ki lehetne találni a „védők” hatáskörét és jogosítványait illetően. Budapest nem egy kerületében, és tudomásom szerint Miskolcon már fel is álltak ilyen civil szervezetek. Össze lehetne gyűjteni a tapasztalatokat, mások hogyan oldották ezt meg, és végre nekünk is el kellene indulni ezen az úton.

Vagy nyugodjunk bele, hogy most már örökre zárt ajtók, és a langyos nyári estéken is csukott ablakok mögött alhatjuk nyugtalan álmunk?