Olvasói levél, amiből kiderül, ma téged rabolnak ki, holnap talán én veszem meg alkalmi áron ellopott értékeidet, aztán hozzám törnek be…Így járjuk mostanában a körmagyart. Tényleg nem lehetne ezt a kört megszakítani?

Július 4-ről 5-re virradó éjjel hívatlan látogatóink voltak. Az egyre romló életkörülményeink mellett sajnos ez már nem is rendkívüli! Ma már az is lopni megy, akinek tegnap ez eszébe sem jutott! A mi „vendégeink” mégsem alkalmi amatőrök, vér profik voltak! Lakóhelységeink minden zugát módszeresen végigjáró besurranóinkat, cseppet sem zavarta, hogy kicsiny, széteső családunkból hárman itthon tartózkodtunk, egyedül én aludtam!

Szinte válogatás nélkül vittek mindent, amiben értéket láttak. Laptop, telefon, s némi készpénz volt a zsákmány. Többre, a csak lassacskán eszmélő háziak ébredése miatt nemigen tellett, bár Ilona asszony bizsus dobozát még sikerült tüzetesen átkutatni!

A riasztott rendőrség ugyan percek alatt megérkezett, csupán a jegyzőkönyv felvételére volt lehetőségük. A környező utcák gyors átfésülése eredménytelenül zárult! Gyalogosan menekülő betolakodóinkat elnyelte azt éj sötétje. Már szinte látom, mennyi meglehetősen kevés eredménnyel kecsegtető papírmunka lesz az egészből! A tettesek elmenekültek, ugyan a kár nem csupán forintokban mérhető! A telefonban fontos telefonszámok, a laptopban mások számára értéktelen információk, csak tulajdonosaiknak értékesek! Ügyünk csupán egy aktával több, a rendőrség archívumában!

A rendőrség tehetetlen, én bosszankodom, s a tettesek röhögnek a markukba. Holnap is egy új nap lesz! A felkészült, pofátlanul magabiztos betolakodókkal szemben, a mindennapok szürke küzdelmeiben megfáradó, a napot némi olvasgatással lezáró, megszeppent háziak továbbra is könnyű prédát jelentenek!

A történteken okulva további erőfeszítéseket kell tenni a megelőzésre! Ezt követően zárjuk magunkra sötétedés után saját lakásunkat, neveljünk harci kutyákat, szereljünk riasztókat, s reménykedjünk, hogy legközelebb nem mi leszünk az áldozat?!

Valóban ez minden, amit tehetünk?

Ma már az sem rendkívüli, hogy működő, elektromos rendszerekből lopják el a nem is kis mennyiségű vezetékeket, egyéb meglehetősen könnyen értékesíthető fémeket, mindent, ami mozdítható. Törökbálinti cégem bejárati gyalogkapuját fényes nappal emelték le „szorgos” fémgyűjtögetők. Nap, mint nap hall, olvas az ember ehhez hasonlókat! Miért is értetlenkedem?! Az illegálisan eltulajdonított, sok esetben kereskedelmi mértékű szajrénak mindig, minden mennyiségben van piaca! Az adás-vételhez, mint tudjuk, nem csak „áru” és eladó, de vevő is kell! A vevőt pedig – tekintsük első körben jóhiszeműnek – cseppet sem érdekli az áron aluli, kéz alatt terjesztett portéka eredete. A lényeg, hogy olcsó legyen, s nagyot kaszáljon rajta! Holnap talán én magam veszem meg azt, amit a második szomszédtól loptak el, s a kör itt be is zárul! A folyamatban minden gyorsan, gördülékenyen zajlik, pedig elég lenne csak egy kis porszem, de itt nem akad! A lopott áru olyan gyorsan cserél gazdát, hogy mire keresni kezdik – ha egyáltalán sikerül útját feltérképezni – már legalább a harmadik, negyedik gazda birtokolja.

A jogalkotás századokkal van lemaradva az élettől! Nem úgy, mint a törökbálinti Magyar Posta, amely úgy látszik, messze megelőzi korát! A TTC nevére a minap érkező - hatalmasnak éppen nem mondható -, mintegy 7 ezer Ft-t az egyetlen nyitva tartó ablaknál hosszas sorban állást követően sem vehettem át. Mint felvilágosítottak, nincs leadva a TTC alapító okirata, bírósági bejegyzésének kivonata, aláírási címpéldánya, stb. Ezek hiányában pedig, nem tudják ellenőrizni, hogy a TTC hat éve „hivatalban” lévő, leveleit nap, mint nap átvevő, „céges” ügyeit is itt intéző - általuk is személyesen ismert - elnöke valójában jogosult-e TTC-s postai küldemények átvételére!