Mint arról a legutóbbi számunkban írtunk (Szakbírálat. TU 2009/7. 10. old.), a törökbálinti képviselő-testület májusban nem járult hozzá ahhoz, hogy a helyi városszépítő egyesület a József Attila utcai orvosi rendelők előtt-között felállítsa a Testvértelepülések Emlékoszlopa elnevezésű köztéri kompozíciót.

 A városszépítők azonban nem adták fel: az egyesület elnöke, Szalczinger József önkormányzati képviselő – a választmány döntése alapján – új helyszínt javasolt. A július 21-i testületi ülésen azonban erről nem, csak Turai István polgármester „továbbfejlesztett” javaslatáról szavaztak a képviselők – ám az is megbukott. Az oszlopok ügye egyelőre a helyi kispolitikai kavarásban iszaposodik.

A Testvértelepülések Emlékoszlopa három különböző méretű oszlop alulról, körben megvilágítva. Ezek közül az egyik a hungaricumnak joggal mondható üvegbeton, a másik kettő kő, az alapzat gránit. Az üvegbeton oszlopra Törökbálint jelenleg öt testvértelepülésének (nem mindegyik város) neve kerülne fel.

A városszépítő egyesület terve mindeddig vegyes fogadtatásra talált. A képviselő-testületi többség szentflóriános ágához tartozó Turai István polgármesternek olyannyira megtetszett, hogy a megvalósításra már két olyan helyet is javasolt, amely egyelőre nem létezik. A korábban felvetett új városháza ugyanis ma éppen olyan fiktív helyszín, mint a megvalósítás előtt álló főtérprojektből a főtér. A polgármester tehát amolyan konstruktív destrukciót folytat: méltóbb, emelkedettebb helyszínt akar, ami gyakorlatilag azzal egyenértékű, hogy egy a távoli jövőbe mutató határozat elfogadásán túl az égvilágon semmi se történjen az ügyben.

Nincs könnyű helyzetben, mert fideszes partnerei eleve mérsékelt rokonszenvet mutatnak az ötlet iránt, ami nyilvánvalóan ösztönzi az ő előremenekülését. Előbbiek közül – miközben a frakciótársak a kérdésben felmerülő javaslatokra komoran nyomogatják a „nem” gombot - leginkább Gyarmati Mihály, a városépítészeti szakbizottság elnöke nyilvánított véleményt. Frontálisan ő sem támadta az elképzelést, csak úgy tett, mint Bud Spencer a Különben dühbe jövünk című filmben, amikor nem volt teljesen elégedett a főnök által küldött sárga-piros. mellesleg légnemű autóval: emitt egy kicsit inkább emígy kéne, amott meg egy kicsit amúgy, nem, sajnos nem pont ez az, amire gondoltam. Hogy kételyei szakmai alapon megerősítést nyerjenek azt javasolta, hogy a zsűrizésbe vonják be az Első Kör művészcsoportot. Ezt több okból is bizarr felvetésnek tűnt. Egyrészt a tervet egy szigetszentmiklósi építész már „szakbírálta”, akit egyszer nem ártana a Szérűskertnél körbevezetni. Másrészt, ha az Első Kör valóban beszállna a településkép alakításába, az az „udvari” emlékművekre sem vetne jó fényt, amelyeknél pont akkora a képviselő-testületi hátszél, mint ma a városszépítős elképzelésekkel szembeni ellenszél. A bizottsági elnöknek az a javaslata, hogy pályáztassák meg az emlékművet még különösebb – főként, ha arra gondolunk, hogy ezt ettől kezdve elvszerűen lehetne követelni. Ez kétségkívül rendkívüli helyzetet teremtene egy olyan időszakban, amikor a település vezetésének már házi szobrásza is van.

Az Első Kör bevonásával a polgármester sem értett egyet - ami nem meglepő -, bár ő azon a kissé vitatható alapon, hogy egyik egyesület terveit egy másik egyesület nem rajzoltathatja át. Már miért nem, ha az az esztétikai színvonalat garantálja?- kérdezhetnénk. Már ha ez a garancia. Mindez egyébként jól jelzi a várostervezés szintjét. A legtöbb helyen ugyanis a színvonalat mégsem egyesületek, hanem profik biztosítják, olyanok, akiknek a munkájával összefüggésben a szakvélemény szót nem kell idézőjelbe tenni.

A július 21-i ülésen a városszépítő egyesület elnöke azt javasolta, hogy a Testvérvárosok Emlékoszlopát a Baross utca és a Bartók Béla utca találkozásánál, a BAM trafik előtti „háromszögben” helyezzék el. Ez a terület, bár központi helyen van, a fejlesztésére mindeddig nem került sor. Az új helyszínre tett javaslat kapcsán Molnár Tibor polgármesteri referens azt emelte ki, hogy ez nem megfelelő, mert itt egy olajkút van. Szalczinger József szerint az olajtartály tizenöt méterre van a tervezett helyszíntől, emellett az emlékoszlop felállítását célszerű lenne összekötni a forgalom átalakításával: a Bartók Béla utcáról a balra kanyarodó sáv megszüntetésével – másutt történő kiváltása mellett -, és az óvoda felé eső tér zölddé alakításával, parkosításával. Az egyesület elnökét meglepte, hogy újonnan javasolt helyszínről a képviselő testület nem szavazott. Turai István a főtérprojekt kapcsolódó saját elképzeléséről kérte ki a képviselők véleményét, de az sem kapott támogatást, majd a napirendi pontot lezárta. A városszépítős elnök eredeti javaslatáról a tiltakozása ellenére sem rendelt el szavazást. ez az ülésvezetési metódus azért is sajátos, mert három többségi képviselő hiányzása miatt, két független platformos – az elnöknek korábban jelzett – támogatásával a javaslatot akár el is lehetett volna fogadni.

A furcsa eljárás okairól Szalczinger Józsefnek az a véleménye, hogy politikai hadjárat folyik az egyesület ellen. „-  Mindenképpen megmutatják, hogy ők az erősebbek!” Arra a kérdésre, hogy a fideszesekkel nem lenne-e célszerű háttérmegbeszélést folytatni az esetleges helyszínről, az elnök szkeptikusan válaszol:

- Volt, aki megígérte, hogy támogatja az új helyszínt, mégis ellene szavazott. Gyarmati Mihály tagja a városszépítő egyesületnek, mégis mindent megtesz a javaslat elfogadása ellen. Turai Istvánnak tetszik a terv, ő meg is próbálná kivenni a kezünkből, ez esetben a többség valószínűleg mellé állna. Az ötlet azonban miénk, a helyszín kiválasztásában és a megvalósításban is részt akarunk venni.

Arra a felvetésre, hogy amennyiben nem ők menedzselnék ezt a dolgot, az már simán haladna-e a megvalósítás felé, az elnök nagyot bólint. – Most két lehetőség van. Szeretném, ha az általunk javasolt helyszínről a képviselő-testület egyáltalán szavazna, és azt követően folytatjuk a megvalósításért folytatott küzdelmet. De már volt, aki azt javasolta, hogy esetleg várjuk meg a jövő őszt, egy másik testülettel talán könnyebb lesz együttműködni.