|
A Duna Szimfonikus Zenekar az önkormányzattal kötött három éves támogatási szerződése értelmében megtartotta első nagy zenekari koncertjét 2009. november 26-án, a törökbálinti Feleki Kamill színházteremben.
Az esti kezdés előtt öt órakor még „civilben”, de már a színpadon van a zenekar és próbál. Nem tudom, ki hogy van vele, én nagyon szeretem a főpróbákat. Közvetlenebbek, fésületlenebbek, mint amikor már klakkban-frakkban a karmesteri pálca intésére megkezdődik a varázslat. Itt még csiszolgat a dirigens, olykor egy-egy cinkos összenevetés is elhangzik. Meglesheted, melyik frázisra kell majd nagyon ügyelni. Egyfajta kukkolás, bepillantás a műhelymunkába.
Szklenár Ferenc művészeti vezetővel a próba szünetében félreülhetünk, a Rachmaninov zongoraverseny próbáján a pikoló nem kap szerepet. A meglehetősen friss kapcsolatról faggatom, amit az önkormányzattal tavasszal megkötöttek, s ami az Önkormányzati és Településfejlesztései Minisztérium nagyon szerethető kezdeményezése. A minisztérium által meghirdetett pályázat nem kevesebbet céloz meg, mint az elit kultúra mindenek felettiségével szemben a klasszikus zenei élet terítését országszerte, önkormányzati támogatással. Így nyert el a Törökbálinton már nem ismeretlen Duna Szimfonikus Zenekar a törökbálinti önkormányzat által benyújtott pályázattal 9 millió Ft-ot. A pályázat sikerében a művészeti vezető kiemeli az önkormányzati szakreferens, Lehoczkyné Németh Éva színvonalas munkáját. Az elnyert támogatás nagyon sokat jelent a zenekarnak, hiszen egy nagy zenekari produkció színpadra állítása meglehetősen pénzigényes. Gondoljunk a szállítási-, utazási költségekre, a fellépő szólisták tiszteletdíjára, csak a kottabérlés ennyi ember számára is már jelentős summa.
Ha nagyon szabadon fogalmazok, és reményeimet fejezem ki, azt is írhatnám: van Törökbálintnak egy szimfonikus zenekara, hiszen a megkötött szerződéssel városunk, s benne mi magunk, polgárok egy sikeres együttes fő szponzoraivá váltunk. A zenekar minden koncertjénél országgal-világgal tudatja, Törökbálint egy olyan település, amelyik a klasszikus zenére is tud áldozni, mert lakosai igénylik, hogy saját szűkebb környezetükben is élvezhessék mindazt, amit egy szimfonikus zenekar jelenléte nyújtani tud.
Az örvendetes esemény létrejöttében nagy segítség volt az a tény, hogy a zenekar tehetséges és Bálinton már sokszor megtapsolt karmestere, Deák András a város lakója, a korán eltávozott népszerű karmester és tanár, Bogár István veje. A karizmatikus dirigens sokat tett azért, hogy ez a kapcsolat létrejöhessen.
Nem említettem még a zenekar törökbálinti jelenlétének egyik legfontosabb hozadékát, az intenzív jelenlétet a két bálinti iskolában, hiszen a klasszikus zene megszerettetését nem lehet elég korán kezdeni. Két programmal jelentkeztek már mindkét iskolában, ezeket a jelentős tanulólétszám miatt kétszer megismételve elhangzott Ránki György: Két bors ökröcské-je, valamint az évforduló okán is a Haydn és kortársai című előadás, amely ízelítőt adott a barokk zenének ebből a korszakából.
Szklenár Ferenc elismeréssel szólt az iskolák előkészítő munkájáról, és arról a figyelemről, őszinte érdeklődésről, amellyel a gyerekek Zelinka Tamás avatott magyarázatával izgalmassá tett zenei bemutatót kísérték.
És hogyan épülhet tovább a szerződésben megszabott idő után ez a megőrzésre érdemes kapcsolat? Nos, pályázni kell továbbra is, de az önkormányzat elégedettségét és ebbéli szándékát most már a pályázatban egy vállalt önrésszel is meg kell támogatni. A zenekar mindent megtesz, hogy kivívja a város zeneszerető - amúgy a színházat megtöltő – közönségének elismerését, ezért remélem, ezt a város vezetése is hasonlóképpen ítéli majd meg, és támogatja közös jövőnket.
Végül terjedelmi okok miatt csak pár szót a bravúrosan sikerült, vastapssal jutalmazott koncertről, amelynek első részében egy igazi zenei csemegében volt részünk. Rachmaninov III. d-moll zongoraversenyét Balog József tolmácsolta, amely mű bemutatója majd napra pontosan 100 éve volt. A briliáns, de technikailag művészt próbáló darabot négyen játsszák – beleértve az est szólistáját is – ma Magyarországon. A mindössze 30 éves, és több nemzetközi és hazai verseny győztese számomra úgy hatott, mint Cziffra György reinkarnációja. Kristálytisztán fogalmaz, olyan könnyedén, vagy éppen elementáris erővel buggyan fel kezei alól a zene, mintha akkor találta volna ki a játszott futamokat.
Hát még, ha egy igazi hangversenyzongorán hallhattuk volna! 
|
Kérjük, hogy regisztráljon vagy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni ehhez a cikkhez. 
