Novemberi művházi beszélgetésünk az alvás körül forgott. A kisgyerekes szülők egyik legégetőbb kérdése: mikor alusszuk végre végig az éjszakát? Hogy tehetjük addig is elviselhetővé a helyzetet?

Arra, hogy miért küzd ennyi szülő kialvatlansággal, míg a gyerekükön többnyire ennek nyoma sincs az evolúcióbiológusok és az alváskutatók egyaránt megadják a választ. A csecsemők alvásciklusa nagyjából felezi a felnőttekét, vagyis a kisbaba akkor jut éppen a felszínes alvás szakaszába, amikor a szülő a legédesebb mély álmát aludná. Mire az álmából felvert elcsigázott anya magához tér, megnyugtatja a kicsit, ő is visszaalszik, hamarosan kezdődik az egész elölről. Természetesen nem minden baba alszik olyan felszínesen ebben az időszakban, hogy fel is ébred, de a többségük bizony nem elégszik meg azzal, hogy az egyik oldaláról a másikra fordul. A gyakori ébredés valójában egy ma is hasznos evolúciós hozadék: a korai időszakban a baba gyakran szopik éjjel is, hiszen így tudja ahhoz a hihetetlen mértékű gyarapodáshoz és agyfejlődéshez a tápanyagot és folyadékot biztosítani magának, ami ebben az időszakban végbemegy. Másrészt a gyakori ébredés csökkenti a bölcsőhalál rizikóját, főként, ha a szülő a babával egy ágyban alszik.  Az ősbabát soha nem hagyták magára, az idegrendszer működésébe tehát „gyárilag” bele van kalkulálva az együtt alvás, az anya, mint táplálékforrás, légzésfigyelő és stimuláló. Természetesen választhatjuk azt, hogy nem alszunk együtt a kicsivel, de akkor alkalmazkodnunk kell a baba igényeihez. Ez néha nagyon fárasztó.

Hogy vészeljük át?

A legkényelmesebb, ha a babát az ágyunkba vesszük (A biztonságos együtt alvás feltételeiről  keretes írásunkban olvashat). Természetesen akkor, ha ez nem zavarja a szülőket, és a baba is „tud viselkedni” éjjel, vagyis nem kúszik, mászik, nem mocorog annyit, hogy a felnőttek alvása végképp lehetetlenné válik. Ez az első félévben nem fenyeget, de később lehet belőle gond. Ha a szülők köztes megoldást keresnek, a legjobb a baba ágyát közvetlenül az anyáé mellé tolni, és kivenni az oldalsó rácsot. Ha a kiságy matracát egy szintbe lehet hozni a felnőtt ággyal, máris kész az „oldalkocsi”, együtt alszik a család, de mégis külön. Így az anya felkelés nélkül megszoptathatja a kicsit, ahányszor csak szükséges. Ugyanez a megoldás segít akkor is, ha a gyerkőc már nem szopik, de még fel-felébred éjjel, és megnyugtatásra vágyik, vagy ha abba a csapdába estünk, hogy a nyugodt éjszakák érdekében rászoktattuk a cumira, de az a forgolódó gyerek szájából rendszeresen kiesik, és időről időre vissza kell dugni. A kicsi addig aludhat az oldalkocsiban, ameddig csak akar, és amíg ez a közelség a szülőket nem zavarja. Ha már az első hónapokban átköltöztették a gyerekszobába, de így is folyamatos az éjszakai műszak, egészen biztos, hogy a kicsinek a szülők közelségére van szüksége. Nyugodtan visszaköltöztethetjük a felnőttek hálószobájába, ez nem jelent visszalépést, inkább a természetes állapot helyreállítását. Ahol a szülők ragaszkodnak a külön szobához, megoldás lehet, hogy néhány hétre az egyik szülő költözik át a gyerek ágya mellé egy matracra, amíg a baba meg nem nyugszik. Ha már nem szeretnénk éjjel szoptatni, és meg tudjuk beszélni a gyerkőccel, hogy az éjszaka az alvás ideje – tehát a poronty legalább másfél-két éves – a legjobb, ha apa áldoz erre öt-hat éjszakát, ő kel föl a kicsihez, ő nyugtatja meg. Az apa határozottsága, a belőle áradó nyugalom, na és a „cici” elkerülhetetlen hiánya meggyőzi róla a kicsit, hogy nem érdemes fölébredni. Ez sokkal barátságosabb és hatékonyabb módszer, mint a sírni hagyás.

Rossz álmok?

De mi van akkor, ha nagyobb gyerekünk rosszat álmodik, vagy rendszeresen pánikszerű állapotban ébred? Természetesen a szülő biztonságot adó ölelésére van ilyenkor is szükség. Ám van egy alvászavar, amelyben a szülő tehetetlennek érzi magát. Ez a pavor nocturnus. A gyerek éjfél körül riadtan kiabálva, tágra nyílt de kifejezéstelen tekintettel ül fel az ágyában, sikoltozik, dobálja magát, lehet hogy izzad, szapora a légzése a pulzusa, az is lehet, hogy fölkel, járkálni kezd. Nem reagál sem nyugtatásra, sem ölelgetésre, lehet, hogy attól még jobban megijed. Elég nehéz ezt végignézni, hiszen úgy érezzük, tehetetlenek vagyunk. Reggel, amikor nyugodtan ébred, nem emlékszik semmire. A fiúknál gyakoribb, mint a lányoknál, a gyerekeknél gyakoribb, mint a felnőtteknél. Gyerekünk kinőheti, de érdemes neurológushoz, gégészhez vinni, mivel légzészavar vagy idegrendszeri eltérés is okozhatja az öröklődés mellett.  

Kétéves kor körül megjelenhetnek rémálmok, de gyakoribbak kisóvodás korban.  A szülők első reakciója szinte mindig az, hogy meg akarja tudni, mit álmodott a kicsi. Szinte biztos, hogy  gyerekünk emlékszik rá, de nem tudja még megfogalmazni. Ne követeljük tőle, inkább szeretgessük, vigasztaljuk. Az esti mese gyógyító erejű lehet, ha a saját életének az elemeit meséljük neki (fejből), de úgy, mintha nem vele történne, hanem egy maci vagy cicagyerekkel, vagy bármilyen állatszereplővel. Szinte biztos, hogy élvezettel hallgatja majd a saját életéből vett történeteket, és lehet, hogy ennek kapcsán elmondja, hogy mi az ami sokat foglalkoztatja, mitől fél.