|
Írta: szerk
|
|
2009. december 12. szombat, 15:12 |
|
Kehidakustányban fejlesztett szervezetet a polgármesteri hivatal November első napjaiban az önkormányzat honlapja arról tájékoztatott, hogy november 6-án, pénteken a polgármesteri hivatal technikai szünetet tart. A manapság leginkább a számítógépes rendszer karbantartására utaló megfogalmazás mögött azonban nem ilyen értelemben vett technikai probléma húzódott meg. A technikai szünet oka az volt, hogy a hivatal pályázati támogatást nyert el szervezetfejlesztésre, így aztán pénteken délelőtt kétbusznyi apparátusi dolgozó indult az ismert zalai fürdőhely, Kehidakustány felé. A vasárnap déli érkezéssel záruló program során a hivatal munkatársai csapatépítési és személyiségfejlesztő tréningeken vettek részt, ezek után, az esti órákban került sor a fürdőkomplexum vizes részének igénybevételére. A helyszín kiválasztása elsőre kissé különösnek tűnhet, ám a Széchenyi terv támogatásával megvalósult kehidakustányi fürdő rendszeres hirdetője a helyi képviselő-testületi többség szócsövét jelentő Kerthelyiség című lapnak, vagyis a csapaterősítés szempontja már az előkészítésnél sem maradt figyelmen kívül. Halálos lakástűz a Munkácsy Mihály utcában Életét vesztette egy 83 éves asszony abban a lakástűzben, amely november 18-án délelőtt keletkezett a Munkácsy Mihály utca 81. szám alatti házban. A mentéssel a tűzoltók kiérkezéséig a polgármesteri hivatal dolgozói próbálkoztak, de nem tudtak bejutni az épületbe. A Munkácsy Mihály utca 81. számú ház a polgármesteri hivatal és művelődési ház között helyezkedik el. November 18-án 11 óra körül először a beruházási iroda dolgozói észlelték a tüzet, megpróbáltak segíteni, ám a lángok már olyan kiterjedtek voltak, hogy hiába használták a hivatal tűzoltó készülékeit nem tudtak bejutni az épületbe. Közben megérkeztek a tűzoltók, az oltás sikeresen lezajlott, de az idős asszony életét már nem lehetett megmenteni. A tüzet valószínűleg a gázkonvektorra terített ruhák meggyulladása okozta, de a lehetséges okok közül nem zárható ki elektromos szikra keletkezése vagy a tévé felrobbanása. Árvai László hat és félmillióért vásárolt üdülőt Siófokon Nemrégiben Árvai László a Pest megyei önkormányzat volt fideszes képviselője (1998-2002) a Siófoki Goldmark Károly utcában álló a Balaton-parthoz közel fekvő 100 m2–es épületet és több mint 600 m2-es kertet magában foglaló ingatlant vásárolt a Pest megyei önkormányzattól mindössze 6,5 millió forintért. Az értékesítési pályázaton ő tette a legjobb ajánlatot, ám az adásvétel kapcsán többen úgy ítélik meg, hogy túl olcsón jutott az ingatlanhoz. Abból indultak ki, hogy Siófokon – a Goldmark utcánál lényegesen kedvezőtlenebb helyen, távolabb a vízparttól – egy sorházi, mindössze 17 m2-es apartmant lehetne megvásárolni 6,5 millió forintért. Hasonló adottságú házak a környéken 20-40 millióba kerülnek.Az ingatlanon azonban a Magyar Államkincstárnak és a Közép-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatalnak használati joga van. A vevő a TV2 kérdésére azt mondta, hogy a vétel számára a használati jog miatt voltaképpen ráfizetéses. Az eset azért meghökkentő, mert a Fidesz első helyi elnöke 2002-ben gyakorlatilag kikopott a helyi politikából. Miután a párttól az országgyűlés választási vereséget követően homályos körülmények között megvált, az önkormányzati választásokon végül független szerb kisebbségi jelöltként (!) próbálkozott, és a választók az eddigi törökbálinti voksolások során negatív rekordot jelentő 4 szavazatra érdemesítették (a 2. választókörzetben).
Szentendrén belecsapnak a lecsóba?
Amint arról az Index Tíz százalékkal nagyobbítanák Szentendrét című cikkében beszámolt, várhatóan 57 hektárnyi mező, rét, domboldal változhat jól eladható építési telekké a Duna-parti városban. Egyelőre azonban ügynek a november 12-i képviselő-testületi ülés napirendi pontjai között mégsem láttuk nyomát. A folyamatok mindenesetre nagyban hasonlítanak a törökbálinti településszerkezeti terv 2001-es módosítását megelőzőekre: a külterületi földeket kárpótlással szerezték meg helyi kistulajdonosok, köztük több potentát. Most ők sürgetik az értéknövelő átsorolást, miközben a helyi civil szervezetek aláírást gyűjtenek a tervek ellen. A civilek azzal érvelnek, hogy az önkormányzat nem a település égető szükségletének enged a belterület bővítésénél, hanem azt az ingatlantulajdonosok érdeke sürgeti. A 25 ezer lakosú város önkormányzata egyébként már hét éve kijelölt összesen 57 hektárnyi, öt nagyobb részből álló területet azzal a céllal, hogy később belterületté nyilvánítsa. Ennyiben a történtek a törökbálinti ráczugi 196 hektáros terület kereskedelmi gazdasági övezetté kijelölésére is emlékeztetnek.
|