20 évvel ezelőtt a Faluszépítő Egyesület szervezésében, a környék lakói és sok más törökbálinti áldozatos munkájával elkészült a dióskerti zenepavilon, előtte viacoloros táncparkett, kis híd az árok felett, a kereszt, és díszes padok is kerültek a szépen parkosított területre. Az első években a nyári szezonban vasárnaponként zenés délutánokat tartottak.

A fiatalok is felfedezték maguknak a pavilont, langyos nyárestéken ott múlatták az időt sokszor éjfél utánig is. Talán nem is gondoltak arra, hogy hangos beszélgetésük, magnózásuk mennyire zavarja a pavilon környékében lakók éjszakai nyugalmát. Kikiabálás, vita, néha rendőrség kihívására is sor került. Mint a terület akkori képviselője, beszéltem a fiatalokkal. Érvelésükből azt el kellett fogadni, hogy valahol nekik is kell egy találkozó hely. Pár évvel ezelőtt javaslatomra a képviselő-testület áldását adta arra, hogy a zenepavilontól jó százötven méterre az erdő szélén létesüljön egy másik pavilon a fiatalok számára. Amikor megkezdődött volna az engedélyezési eljárás, kitűnt, hogy a Pilisi Parkerdő nem engedélyezi. Hosszas huza-vona után mégis csak meglett az engedély és a V és Bíró Kft kivitelezésében elkészült egy igazán igényes pavilon mindjárt az erdei sorompó után.

Nem lenne teljes a kép, ha azt nem mondanám el, hogy volt, aki hevesen ellenezte az erdőszéli pavilon létesítését. A fiatalok majd felgyújtják az erdőt, esetleg kábítózni fognak.

Most a dióskerti pavilonhoz szokott fiatalokon a sor. Foglalják el az új helyet és úgy beszélgessenek, szórakozzanak ott, hogy rácáfolhassanak a jóslatokra. A fiatalok többsége jó szándékú, figyelmeztessék az esetlegesen magukról megfeledkezett társaikat.