A Törökbálinti Városszépítő Egyesület januári közgyűlésén arról döntöttünk, hogy tavasszal erdélyi testvérvárosunkba, Székelyudvarhelyre és környékére teszünk kirándulást. A sportberkekből ismert Buttás Pál tagtársunk igen alapos, körültekintő szervező munkája után május 21-én a kora reggeli órákban indultunk Törökbálintról.

Zömében törökbálintiak voltunk, de néhány budapesti személy is velünk tartott. Soroksár testvérvárosunkból a Fehérasztal Társaság küldötteiként Kerekes Lajos és felesége csatlakozott hozzánk. Néhány technikai megálló után érkeztünk a magyar-román határra. Rövid útlevél illetve személyi igazolvány ellenőrzés után csakhamar Nagyváradra értünk. Elsőként a bazilika jellegű, barokk püspöki székesegyházat tekintettük meg. Nem először voltam ebben a templomban, de most is lenyűgözött méreteivel, és falait borító carrarai és vaskohi márványburkolatával. A város közepén, a Körös partján, a volt zsinagóga mellett parkoltunk le és egy rövid sétát tettünk a magyar tagozattal is bíró Állami Színházig, majd visszatérve a Körös hídon, körbesétáltunk azon a téren, melyet a Szent László templom és Városháza épülete díszít, betértünk a görögkeleti székesegyházba és rövid sétánk a Sas palota megtekintésével zárult. A királyhágói megállónál megkezdhettük a lejeink költését, csorbalevest vagy kürtös „kolacsot” fogyasztva. Kolozsvár közelébe érve láthattuk az észak erdélyi autópálya építkezés néhány hídját, majd Törökbálinton és környékén megszokott nagy áruházakat. Mivel még nagy út állt előttünk, Kolozsvárnak csak a szélét érintettük. Panelházak végeláthatatlan tömege mellett elhaladva érzékelhettük azt a tudatos elrománosító politikát, amellyel „sikerült” Kolozsvárból Cluj-Napocát csinálni. Rövid sétát tettünk Tordán, érintve az új- és ótordai református templomot és a fejedelmek házát. (Torda azért is fontos város Erdély történetében, mert itt több országgyűlést is tartottak, többek között itt mondták 1568-ban a teljes vallásszabadságot.)

Célunkig még 200 kilométer volt előttünk, már nem időztünk sehol. Marosvásárhelyt délről megkerülve haladtunk a szovátai elágazás felé, áthaladva a Nyárád menti székely falvakon. Jó volt látni, hogy a kétnyelvű helységnév táblákat már nem mázolják át sovinizmusból, úgy látszik a románok is megértették, hogy ez már nem lenne összeegyeztethető az EU tagsággal. Ezek a kis falvak nem a gazdagságot példázzák, hanem inkább a rendszeretetet, a gondozottságot. Szováta szélén célegyenesbe fordulva haladtunk dél felé, Parajdon, Korondon át és mire a nap éppen leáldozott volna, Farkaslaka előtt lekanyarodtunk szálláshelyünk, Kecset nevű kis falu felé, amely kényszerűségből a térképen Paltinis névre hallgat.

Kecset, álmaink erdélyi kis faluja. Amikor még nem jártam Erdélyben, olvasmányaim alapján valami ilyesmire gondoltam. A dombtetőn a református templom haranglába hívogat, majd távolabb, a nemrég épült katolikus templom, lent a völgyben pár méter széles patak csordogál, nagy csűrök az udvarokban és sok-sok tehén. És persze köszönnek egymásnak az emberek. Buszunknál alig szélesebb kis hídon átjutva megérkeztünk panziónkhoz. A tulajdonos, Elekes Sándor jó erdélyi szokás szerint pálinkával és persze jó szóval fogadott minket. Egész oldalt betölthetnék azzal, hogy mi mindent étket kaptunk a 3 nap alatt. Csak annyit, hogy házias, bőséges, ízletes volt minden. Sör és pálinka rogyásig, Sándor szorgalmasan töltögette poharainkat. A panzió mögött nagy kert, halastóval, szigettel.

A társaság fele két másik házban kapott elszállásolást. A mi házunkat valami olyan kooperációban építtette Sándor egy budapesti család költségére, hogy amikor ők nem használják, Sándor rendelkezik vele. Az épület kivitelezése minden igényt kielégítő. 20 évvel ezelőtt siralmasak voltak – ha egyáltalán voltak - a romániai fürdőszobák. A csövek falon kívül, primitív csapok, a falburkolás szegényes. Most igényes burkolóanyagok, szép és gondos munka látható.

Kirándulásunk második napján Székelyudvarhellyel ismerkedtünk, a Polgármesteri Hivatal két hölgyének értő idegevezetésével körbejártuk a főteret, megtekintettük a Küküllő Szálloda előtti pár éve létesített Emlékezés szoborparkot, majd a Szent Mihály hegyi plébánia templomot és a mellette lévő Tamási Áron gimnáziumot. Ez a város is készült a június eleji EU választásra. A plakátok alapján megelégedéssel tapasztaltam, hogy Tőkés László felismerte az RMDSZ-szel való összefogás szükségességét.

Kirándulásunk szervezője korábban megbeszélte, hogy a Városszépítő Egyesületet fogadják a városházán, de testvérvárosunk polgármestere, Bunta Levente ebben az időben éppen Budapesten tartózkodott, Kányádi Sándor erdélyi író díszpolgárrá avatásán a szintén testvérvárosi budavári önkormányzatnál. Helyettesítésével megbízta Zilahi Imre alpolgármester urat. Igazán rangos épülete van az itteni önkormányzatnak, amely több mint száz éve, 1896-ban épült. Önkéntelenül is jelentkezik a párhuzam: ott 100 évre építettek, mi pedig a gyors siker reményében egy alkalmatlan, szűk helyen akarjuk felépíteni a valóban nagyon szükséges városházánkat.

(folyt. köv.)

-