A történet a legrövidebben úgy foglalható össze, hogy a Törökbálinti Városszépítő Egyesület 2009 márciusában javaslatot tett a Testvértelepülések Emlékoszlopának felállítására, amelyet a képviselő-testület május végén elutasított. Ezt megelőzően viszont a helyi döntés-előkészítő apparátus elszórakozott a tervekkel, mint macska a gombolyaggal, nem csoda, ha Törökbálint egyik legjelentősebb egyesületének elnöke kissé bosszús.

A Testvértelepülések Emlékoszlopa köztéri alkotás: három különböző méretű oszlop alulról, körben megvilágítva. Ezek közül az egyik a hungaricumnak joggal mondható üvegbeton, a másik kettő kő, az alapzat gránit. Az üvegbeton oszlopra kerülne a testvértelepülések neve - nem mindegyik város -, vagyis Süssené (németországi), Székelyudvarhelyé (romániai), Büké, Nagytárkányé (szlovákiai) és Soroksáré.

A terveket Antal Jenő és Antalné Tari Zsuzsa mellett az új helyi építészgenerációt reprezentáló Antal Péter készítette, illetve ez alkalommal elsősorban ő. A fiatalok invenciózussága tehát fokozott szerepet kap a munkában, hiszen az üvegbeton feltalálója, Losonczi Áron „harmincas”, a tervező még ennyi sincs.

Az emlékoszlop felállításának ötlete nem érhette derült égből villámcsapásként a helyi közéletet. Korábban sor került egyeztetésekre, így például eredetileg három helyszín jött szóba: a Szabadság térnek az Akácos úti játszótér előtti része, az M1-es felőli (Schöller) körforgalom, illetve a József Attila utcában az orvosi rendelők előtti térség. Végül a választás - amellyel az emlékoszlop létrehozását támogató polgármester is egyetértett - az utóbbira, tehát a József Attila utcára esett.

A kezdeti egyetértést és bíztatást követően azonban fordulatot vett az előkészítés. A márciusban benyújtott javaslat az önkormányzati tervtanács elé került, holott - Szalczinger József, a Városszépítő Egyesület elnöke szerint - ez nem lett volna kötelező, mert nincs szükség engedélyeztetésre. A tervtanács szakbírálatra adta ki az anyagot. Ennek eredménye több kérdést is felvet.

A szigetszentmiklósi székhelyű bíráló ugyanis elég különös anyagot tett le az asztalra. Kezdve ott, hogy a helyismeretet vizionálással pótolta: a Szérűskertbe ma a székely-kapun át jutunk be, állítása szerint „a kapu – a bevezető utca-szakasz – tengelyében kopjafák állnak.” Nos, nem állnak.

Az emlékoszloppal kapcsolatban a „kétkedő szerepét” vállalta, hangsúlyozottan „elegendő teret” kívánt hagyni a döntésben a „település politikusainak, illetve vezetőinek”. Ezek után nem meglepő, hogy az építésszakmától eddig távolinak gondolt szónokiassággal közelített: „…úgy tájékoztattak, hogy a 3 hasábból 1 lesz ebből az anyagból [üvegbetonból – szerk.], mert az anyag nem túl olcsó. Ennyit érnek a testvérvárosok? Melyiket tüntetjük ki a megnevezett anyag használatával? Vagy felirat lesz rajta? De akkor miért van belőle három?”

Más helyen: „Úgy tudom a testvérvárosok száma több 3-nál. Akkor miért pont 3 oszlop hordozza a jelképet? Volt előzetes képviselő-testületi állásfoglalás?”

Mindebből világosan látszik, hogy a „szakbírálónak” pont annyira sikerült a terveket megismernie és megértenie, mint amilyen mértékű a Szérűskerttel kapcsolatos tájékozottsága. (Felvetődik a kérdés, hogy mennyibe került a településnek ez a „szakbírálat”és ki igazolta le?) Összességében a „szakbíráló” az emlékoszlopok megvalósítását nem javasolta: „Szükséges további időt biztosítani önkormányzati, közösségi szinten.” Azt viszont igen, hogy előbb a Szérűskertet tervezzék meg, és csak azután az egyes területegységek részelemeit.

A tervtanács az elutasítás indokaként ezt az érvet vette át, vagyis előbb a Szérűskert terveit szeretné látni. Ennek az igénynek a helytállóságát a Városszépítő Egyesület elnöke két ok miatt is vitatja. Véleménye szerint a József Atilla utcai helyszínen egy önmagában megélő és nem csak szerves egységben létező alkotás állítható fel, és ez a Szérűskert megfelelő kialakítását nem veszélyezteti. Másrészt, ők már kétszer megterveztették a Szérűskertet, ám a képviselő-testület végül mindkét elképzelésre nemet mondott. Vagyis rajtuk igazán nem múlik Törökbálint legnagyobb közparkjának fejlesztése.

Szalczinger József elmondta, hogy az ügy a tervtanács véleménye ellenére sem tűnt számára reménytelennek, éppen a korábbi bíztatás miatt. Ráadásul a tervtanács állásfoglalásával szembeni döntés sem példa nélküli. Tavaly a Szent Antal-szobornak a tükörhelyi buszmegállónál történő elhelyezését a tervtanács ellenezte, ami nem akadályozta meg a képviselő-testületet abban, hogy a felállításról döntsön.

Ezúttal azonban másként alakult a helyzet. A képviselő-testület május végi ülése előtt a városfejlesztési szakbizottság nem tárgyalta az ügyet, ezért Szalczinger József igencsak meglepődött, amikor a május 28-i testületi ülés napirendjén viszontlátta azt. A polgármester azzal vezette fel a tárgyalást, hogy a tervtanács döntése szerint előbb a Szérűskertet kell megterveztetni… Ez a történet előzményei – a helyszín közös kijelölése és a Szent Antal-szobor sorsa - alapján kissé furcsának tűnt. Szavazás: 14 igen szavazattal, 2 tartózkodás és 1 ellenszavazat mellett elutasítás.

Ezt követően az egyesület elnöke kezdeményezte a szakbizottsági újratárgyalást, ám mivel új körülmény nem merült fel, ezt a javaslatot a bizottság elutasította. Közben folytatódtak az egyeztetések, nem adták fel, hogy egy új helyszínt találjanak. Erről az egyesület sürgőséggel összehívott választmánya már döntött is, bíznak abban, hogy a szakbizottság és a testület ezzel a helyszínnel egyetért.

Végezetül annyit: nem szeretnénk a vita érdemi részébe beavatkozni, nem vagyunk iparművészek. Ám az az első ránézésre látszik, hogy ebben a történetben sok a gyenge pont.