Elég? Szinte sok(k)! A június 7-i Európai Parlamenti választások számos meglepő eredményt hoztak. Ilyen mindenekelőtt a Jobbik előretörése, közel 15 százalékot szerzett, több helyen, köztük Pest megyében is a második legtöbb szavazatot érte el, megelőzve az MSZP-t. A Fidesz a vártnál valamivel kisebb arányú „elsöprő győzelmet” pipálhatott ki. Az MDF viszont - a korábbi két választásnál kialakított jó szokásának megfelelően - ezúttal harmadszor húzott tizenkilencre alsót. Az SZDSZ esetében a párt megkettőződése is oka a szavazótábor egyharmadára csökkenésének. A Lehet Más a Politikáról kiderült, hogy nem életképtelen formáció. Összességében megállapítható, hogy húsz éve az idei az EP választással érte az országot az eddigi legnagyobb antiliberális löket.
Benyitott a Jobbik! A választási eredmények olyan mértékű fordulatot hoztak, hogy azok okait és következményeit egyelőre csak találgatni lehet. Biztos volt, hogy a Fidesz - a minden bajtól utolért szocialisták jelenlegi megítélésének haszonélvezőjeként - fölényesen nyer. Az MSZP alapos összezsugorodására is számítani kellett. Ám arra, hogy a Jobbik hét megyében legyőzi a szocialistákat, közel 15 százalékos eredményt ér el?! Ilyesmire vélhetően senki sem gondolt, és ha a megpróbáljuk mindezt értelmezni, a közeljövőről hirtelenjében nem sok jó jut az eszünkbe. Persze, ha a szomszédos nyugati országok – Ausztria, Németország, Olaszország – politikai tagozódását nézzük, a szélsőjobb előretörése nem is annyira meghökkentő. Ez alapján korábban is sejteni lehetett, hogy a két nagy párt mögött valójában nem két egységes tömb áll, és a szélsőjobb, ha a MIÉP-nél korszerűbb, hatékonyabb, fiatalosabb politikai képviseletet kap, jelentősen megerősödik. Nem szeretnénk a párttársak lelkébe gázolni, inkább némi mazochizmussal állapítjuk meg: bár Vona Gábor és Morvai Krisztina médiaszempontból jobb Csurkánál, politikusi tehetségük mondjuk Jörg Haideréhez nem mérhető – és már 15 százalékot söpörtek be. Országos szinten nagy kérdés, hogy mindez mennyire viszi el jobbra a Fideszt. Ausztriánál maradva, az Osztrák Néppárt, bár koalíciós együttműködést is vállalt a szélsőjobbal, önmagát megóvta a radikalizálódástól. A magyar jobboldal főereje viszont e téren ingatagnak tűnik. És persze az sem mellékes tényező, hogy összeszedik-e magukat a szocialisták, akiktől a szegényebb térségekben jelentős választói tömegek mentek át a Jobbikhoz. A liberális-mérsékelten konzervatív-zöld mozgalmi mezőben három kisebb párt vív majd osztályozót a bennmaradásért, remélhetőleg a nem túl távoli jövőnek építkezve. Országos, megyei, városi eredmények | | Országos % | Pest megyei % | Törökbálint % | Tb-i szavazat | | Fidesz-KDNP | 56,37 | 56,71 | 55,41 | 2 438 | | MSZP | 17,38 | 15,03 | 16,50 | 726 | | Jobbik | 14,77 | 16,33 | 12,80 | 563 | | MDF | 5,30 | 5,43 | 7,07 | 311 | | Lehet Más a Politika - Humanista Párt | 2,60 | 2,98 | 4,34 | 191 | | SZDSZ | 2,16 | 2,20 | 3,34 | 147 | | Munkáspárt | 0,96 | 0,73 | 0,50 | 22 | | MCA Roma Összefogás | 0,46 | 0,29 | 0,05 | 2 | Mint a mellékelt táblázatból látható, a törökbálinti választási eredmények inkább az országossal, mint a megyeivel vannak összhangban. Törökbálinton a Fidesz mögött az MSZP végzett a második helyen. A Jobbik stabilan harmadik, ám a közel két százalékkal kapott kevesebbet az országos, három és fél százalékkal a megyei szavazati aránynál. Az MDF, az LMP-HP és az SZDSZ is jobban szerepelt az országos eredményénél, az MDF hét százalékot meghaladó helyi teljesítménye voltaképpen meglepő. A Törökbálinttal szomszédos településeken – Érd, Budaörs, Budakeszi, Biatorbágy, Diósd – a szavazati arányok az ittenihez hasonlóak. A Jobbik csak Biatorbágyon előzte meg az MSZP-t, a radikálisok Pest megyei előretörése tehát az agglomeráció dél-budai részére nem volt jellemző. Törökbálinton a Jobbik 3. választókörzetben (Pistály) kapott több szavazatot, mint a szocialisták. A legnagyobb távolság a két párt között a tükörhegyi körzetben volt az MSZP javára. Törökbálinti utcakép: csak három párt plakátozott Június 7-én, vasárnap bejártuk a települést, hogy szemügyre vegyük a választási plakátokat. Gyorsan végeztünk, a pártok, politikai szervezetek aktivitása minden korábbi választást megelőzőnél kisebb volt. Mindjárt a település északi bejáratánál, a Bajcsy utcában, a töltésoldalban, tölgyfákkal a háttérben volt egy óriásplakát, az MDF-é. Zöld, a zöldben, amire nem sokkal a megjelenését követően nagy ákombákom betűkkel, koromfekete festékkel rákerült a nemcsak színében sötét árnyalatú minősítés: „Árulók!” Az MDF csak nagyban utazott, más módon nem találkoztunk termékükkel. Érdekesség viszont, hogy más plakátokat – a választási küzdelem eddigi gyakorlatával szemben – nem ért ilyenfajta bántódás, legfeljebb némi tépdesés, de az is elég ritkán. A Fidesz a kisméretű „Elég!” plakátból állított ki sokat. A párt láthatóan továbbra is szervezetten mozog. Ahol, és amikor kell, érzékelteti a jelenlétét. Az utolsó plakátozás személyes tapasztalataink szerint június 4-én, csütörtökön este zajlott. A Köztársaság téri iskola mellett negyed tizenegykor először a helyi pártelnök és felesége ragasztott, majd mire a gyerekeink átöltöztek, vagyis öt perc múlva már a körzet önkormányzati képviselője serénykedett másodmagával: - Te vagy az, Gabi?! Most ment el Attila! – szólítottuk meg az oszlopra mutatva. – Nem baj, én meg a másik oldalára ragasztok! – felelte az ez alkalommal a pártmunka nehezebbik végét megfogó képviselőasszony. A Fidesz plakátjai tehát a település nagy részén ott voltak. MSZP-s plakátot viszont – meglepő módon – egyetlenegyet sem láttunk. Az elmúlt időszakban a párt valóban kevés utcára kívánkozó eredményt ért el, ám ezzel, illetve a takarékossági megfontolásokkal együtt sem tűnt nagy taktikai húzásnak a teljes elzárkózás. Minderről meg is kérdeztük Szentmiklósi-Tóth Tamást, az MSZP helyi szervezetének elnökét, aki elmondta, hogy nem kaptak plakátokat, ezért nem gondoskodtak az utcai jelenlétről. Ám nem maradtak teljesen passzívak, a postaládán keresztül kézbesített szóróanyagokkal igyekeztek meggyőzni a választókat. A Jobbik viszont ragasztott kicsiben és nagyobban is. Több helyen együtt voltak jelen a fideszes plakátokkal. Hogy melyik erő igyekezett, igyekszik ilyen (és más) módon közömbösíteni a másikat, azt nem tudjuk. Ezen a kérdésen az előttünk álló hónapokban még lesz idő gondolkozni. Biztosra vehető, hogy a Jobbiknak lesz helyi szervezete, amely önkormányzati szinten is megszólal. Ahogy rövidesen az is eldől, hogy a baloldalon a szétesés folytatódik-e, vagy megjelenik egyfajta összefogás. |