PSZICHO EGYPERCESEK

Csernus Imre pszichiáter május 6-án, Törökbálinton válaszolt az érdeklődők kérdéseire. A színházterembe pótszékeket kellett behordani, ez is mutatja, hogy az emberek – igaz, ha e rendezvény látogatottságából indulunk ki, akkor főleg a nők - szeretnének okosabban élni. Csernus doktor azonban nem sarlatán, már az előadása kezdetén leszögezi: nem tudom mit fognak kezdeni azzal, amit tőlem hallanak.

KÉPEK A MÉDIADOKTORRÓL

Lehet, hogy ciki, de be kell vallanom, nem sokat nézek tévét, ezért Csernus doktort inkább mások elbeszéléseiből ismertem, mint a saját tapasztalatból. Ám még így, áttétesen is hat. Az egyik ismerősöm például – nemét nem írom le, nehogy lassanként szexizmussal legyek vádolható – miután elolvasta A nő című könyvét, azonnal megrendelte az összes többit. Ráadásul napokig úgy beszélt, pontosabban szólt hozzánk, mint aki e kötettel nagyjából a Biblia, a Korán és a Talmud bölcsességét összegző tudás birtokába jutott. Csernus doktor nevét hetek múlva is áhítattal ejtette ki. Jó, itt meg is állt. Úgy értem, ennél nagyobb változtatásokat a Könyv hatására sem tett az életében. Bár ki tudja, lehet, hogy egyszer, egy döntő pillanatban az olvasottakból mégis beugrik neki valami fontos. Minden megtörténhet.

Jön hozzánk a Csernus… - mondom így, kisvárosiasan, gyakorló pszichiáter ismerősömnek, akivel Pesten, az utcán futok össze. Fintorral válaszol. A „médiadoktort” láthatóan komolytalan szakmabelijének tartja. Ő reggeltől estig betáblázva, hűvös szoba mélyén foglalkozik pácienseivel. Vigyázz, nehogy kezelésbe vegyen! – böki oda végül egy mosoly kíséretében.

Durva lesz! - ezt a majálison egy negyvenes férfi állapítja meg. A tárgykörhöz több mondanivalója nincs. Csernus doktor számára a tévében létezik, nagyjából azon a szinten, hogy jól beolvas a lelki problémával töketlenkedőnek, megmondja az őszintét, a másik hiába sír-rí. Ezt a hapsik is szívesen kandikamerázzák, persze csak fél szemmel, mint akik oda se figyelnek.

LEHET, HOGY MÉGIS MEGÁLLNAK A TÜKÖR ELŐTT

Alapvetően vidámságot árasztó fickó lép a ravatalszerűen koromfekete hátteret adó drapéria elé. Bekonferálják, taps. Biccentés, csibészes mosoly. Vajszínű dzseki, szélesen kigombolt kék ing, farmer, enyhe fáradtság, kezdődő pocak – oldalról látszik. Mint aki a buszról szállt le, itt nincs semmilyen médiacicoma, egyik melóból ugrott át a másikba.

Az emberi lélek, ha komolyan foglalkoznak vele, minden kultúrában kivívta a jogát a türelemre és a diszkrécióra. hogyan lehet az elevenbe vágó kérdésekre adott válaszokból „műsort” csinálni. Miként vevő erre a közönség?

Csernus doktor eleinte lehangoló dolgokat mond: a ma hallott bölcsességeivel nem megyünk sokra, mert a változáshoz nagy energia kell. Bizonyos dolgok kimondása nem kevés fájdalommal jár, márpedig a civilizáció nemcsak le akar szoktatni arról, hogy fájdalmat érezzünk, de – mint a reklámokból kiderül – legszívesebben időt sem hagyna erre. Nem tudunk a problémáinkkal igazán szembenézni, emiatt sok a hipokrita (álszent) és az opportunista (megalkuvó).

Mélyen igaz. Persze, az ilyen előadások közönsége többnyire mindkettőt felfedezte már magában, ennyitől aligha megy a falnak. Az opportunistáról saját példájából tudja, hogy „konfliktuskerülő magatartást tanúsít”, nem meri kimondani, hogy „gyáva vagyok”, mert az fáj, inkább sokféle módon eteti magát – na és aztán?!

Csernus doktor szövege nem a magvas igazságoktól, hanem magától Csernus doktortól működik. - Tudják, egyszer majd lehet, hogy mégis megállnak a tükör előtt és komolyan elgondolkodnak azon: tényleg ennyire gyáva vagyok?! Hopp, megszületett a krízis. Ekkor forduljanak szakemberhez! 

Attól működik, hogy van humora és bátran fogalmaz, így ezekről a máskülönben húzósan komoly problémákról időnként a mellékutca nyelvének a nyíltságával, szórakoztatóan képes beszélni. Ha ugyanezt szárazon, okoskodóan, prédikátori szigorral mondanák el, a közönség először dermedten nézne, majd öt percen belül hazamenne, (illetve néhányan talán maradnának, hogy egy kicsit sértegessék az előadót). Így viszont publikum nagyobb része jókat nevet saját magán, eredendő gyengeségeinken és rajta is, hiszen ez is a célja, eleve némi stilizáltsággal ugyan, de ő is beledobja a magáét a közösbe. - Jelenlegi házasságom és az előző kettő között a különbség, hogy… Tessék, és még ő okoskodik, véli a néző, de ez is része a programnak. Emberi dolgainkról beszélünk én is, te is. Azután gyere fel a színpadra, ha mersz!

RÁISMERNI ÉS RÖHÖGNI

Kérdéseket az előadás előtt és alatt egy kosárba lehet bedobni. Annak elhangzásakor a kérdezőt Csernus arra kéri, hogy menjen fel a színpadra. Ott a doktoron kívül egy fotel, egy asztal és azon egy pohár víz várja, szüksége lesz mindegyikre.

Ezen az estén a mintegy tíz kérdés gazdája közül egy vállalta a „megmérettetést”. Reménytelenül magányos helyzet kimenni, és néhány szóban összefoglalni legbelsőbb ügyeinket pár száz ember előtt, az esetleges mellébeszélést ragadozó tekintettel figyelő Csernus doktor társaságában. Ám ez most jól sült el. A szereplést vállaló nő a színpadról visszaúton is megmaradt pont olyan bátornak, ahogyan elindult. Ezt Csernus doktor is így látta jónak, elvégre mégis csak pionírmunkáról volt szó. Más kérdés, hogy a keményebb rákérdezésre való hajlandóság itt-ott felbukkant benne, ám ezt most visszafogta. Három ilyen jámbor asszisztenciája után viszont a magam részéről nem szívesen mennék fel negyedikként a színpadra – a doktor ezen a téren kissé szeszélyesnek tűnik.

A kérdésekre adott válaszoknál – melyekkel az este jelentős része eltelt –Csernus doktor előbb eljátszotta a problémákat, mielőtt felfejtette azokat. Ezek a pszicho egypercesek igencsak nagy sikert arattak. Három arckifejezésben és tíz jó mondatban minden benne volt a férfiaknak, illetve a nőknek a házasságtól való félelméből, a kapcsolatokban az odafigyelésből, az „éberségből” vagy annak hiányából, a társfüggőségből és a szülőnek a gyereke feletti uralkodásból. Rövid darabok a különböző játszmákból és a manipulációkból. Ezekben, ilyen-olyan szerepeket alakítva természetesen mi magunk is benne vagyunk, hátborzongató ezekre ráismerni és közben nagyokat röhögni.

Mindez valamit megindít, ami nem biztos, hogy akárhová is elvisz. De a lehetőség benne van. A szerencsés nyerteseknek talán pont összejön, és amikor kilépnek a sokat szidott gyávaságból, a bátrak lépcsőjének tetején egy indulásra kész vonat várja őket a Boldogság Szigetére.

Ám csak az száz, hogy van min nevetni.