„A te anyukáddal sose lehet beszélgetni, mindig könyv van a kezében!” – panaszolta a kislányomnak egy osztálytársa mamája. Berna nagy kék szeme rám kerekedett, amikor ezt elmesélte, benne a ki nem mondott kérdés, „anyu, te miért nem vagy olyan, mint a többi anyuka?” Igaza lehetett, hiszen a gyerekeket várva az iskola előtt trécselés helyett nekivetettem a hátam a falnak, és faltam egy könyvet.

De ezt tettem már a napköziben is, a pad alatt olvasva, mialatt a napközis tanárnő április 4-e, a felszabadulás ünnepéről beszélt lelkesülten. Sajnos észrevett, lebuktam. Felszólított, hogy ismételjem el, miről volt szó. Én meg motyogtam valamit a csonttá soványodott emberekről a légópincékben - amit az olvasással parallel hallani véltem -, mindezt az osztály harsány röhögése közepette. A napközis tanárnő lehordott, hogy a szovjet elvtársak a vérüket hullatták értünk, én meg… Büntetésül elkobozta az úttörő nyakkendőmet, de ami nagyobb baj, hogy a délutáni játék helyett az iskolával szemközti lepusztult téren, egy a padon gubbaszthattam egymagamban.

Harmadik történet. Egy 75 éves, bájos hölggyel ismerkedtem meg a napokban a Széchenyi fürdő nappali kórházában, ahol a mozgásszervi és ízületi bántalmakat próbálják enyhíteni. Az asszony 46 éve él angol férjével főleg Londonban, de gyakran a Pasaréten is, mert az angol férfi imádja a magyarokat. Mari 4 évvel ezelőtt elvégezte a Fine Art szakot az egyetemen, mert mint mondta, kellett valamit csinálni, miután nyugdíjba ment, mint iparművész. Meséli, azért szólított meg éppen engem a kezelésre várók közül, mert látta, hogy olvasok, és ezt jó jelnek vélte egy érdekes beszélgetéshez.

Nem csoda, hogy a Volf György könyvtár által évek óta megtartott, májusi Olvasás Napja nagyon kedves programom. Idén május 16-án, délután négytől éjfélig volt nyitott ház a könyvtár.

Ha valaki még nem ismerné a programot, akkor most röviden annyit: ez egy olyan alkalom, amire mindenki elhozhatja aktuális kedvencét, egy regényt, mesét, egy verset, és felolvashat belőle 10 percnél nem hosszabb időtartamban. Már tavaly is az új könyvtárban rendezhették meg a drága „könyvtáros kisasszonyok”, és egy ifjú könyvtáros úr, a kedvesen készséges Zsolti ezt a virágokkal és égő gyertyával felékített ünnepet. Idén májusra az orgona már elvirágzott, helyét a korán nyíló pünkösdi rózsa foglalta el. Most a frissítő italok, a remek pogácsa, és az önkezűleg megzsírozható kenyér nem a recepció terében, hanem a gyermek-könyvtár szintjén kapott helyett, s így aztán a nagy emeleti terasz, a hegyek-dombok zöld látványával is jelen lehetett a hangulatban.

A mostani esemény bevezető meglepetése a napokban alakult, és máris debütáló Simon Jolán Versolvasó Kör produkciója volt (Cukor Bözsi, Nagy Aliz, László Tünde, és egy számomra ismeretlen úr). A tavaly 80. születésnapját ünneplő Juhász Ferenc csodaszép költeményét, a Vers négy hangra, jajgatásra és könyörgésre, átoktalanul – az ajánlás szerint dramatizálva adták elő. A hosszúságában és gondolati gazdagságában egyaránt embert próbáló verset okosan értelmezve és szépen artikulálva olvasták fel.

Akaratlanul visszarévedtem a kezdetekre. Emlékeim szerint 2001-ben tartottuk meg először az olvasás helyi ünnepét, akkor még a régi, zsúfolt, de ismerősen bensőséges régi könyvtárban. Az idő tájt még lila hagyma is dukált a zsíros kenyérhez, a piros linóleumborításos padlón, a könyvektől középen erősen meghajolt polcok között ez nem számított szentségtörésnek. Nem volt olyan jól fésült, mint a mostani, de annál izgalmasabb. És reggeltől estig mindig be-benézett néhány ember, felolvasott egy-egy verset, regényrészletet. Volt, aki a nap folyamán többször is megjelent, s estére különösen felizzott a hangulat. Emlékszem, egyik alkalommal még a polgármester is beugrott, hogy egy tanulságos mesét felolvasson kedvencei közül.

Nyilván az idő múlásával semmi sem marad változatlan, benne magunk sem. Egy valami azonban töretlen! Biztosan áll a talpán a Gutenberg galaxis, keményen neki vetette hátát a 21. századnak. És ott vannak ők is a vártán, derűsen, és segítőkészen, az olvasókat keresztnevükön szólítva, a gyerekeikre rákérdezve, a könyvek között eligazítva. Ma is ugyanúgy, mint a kezdeteknél, a három karizmatikus könyvtáros kisasszony: Aliz, Ágnes, és Bözsi.