Beszélgetés Schuchmann Péterrel, a törökbálinti területfejlesztési koncepció munkaanyagát kidolgozó PESTTERV Kft. ügyvezető igazgatójával

Hogyan készül egy ilyen területfejlesztési munkaanyag? Felmérik, illetve ismerik a terepet, hiszen korábban már többször dolgoztak Törökbálinton, egyeztetnek az önkormányzat szándékairól, használnak nemzetközi szakirodalmat… Szakmailag mennyire objektív a tervezés, illetve mennyire érdekek által befolyásolt?

Nagyon sokféle anyagot használunk. Jelentős hely- és problémaismeretünk van, ami abból adódik, hogy a második önkormányzati választások utáni időszaktól folyamatosan tervezünk Törökbálinton. A rendszerváltozás utáni időszak első településrendezési terveit még a Műhely Rt. készítette, a Tükörhegy I. és az autópálya melletti bevásárlóközpont településszerkezeti és szabályozási tervbe illesztését ők végezték. Az első két szabadon választott képviselő-testület erőteljesen fejlődéspárti volt, annak a korlátozására szerveződött az a helyi egyesület, amelynek képviselői azt követően bekerültek a testületbe és ők egy mérsékeltebb, visszafogottabb dinamikájú növekedést támogattak. Ennek volt Turai polgármester úr a vezetője és abban az időszakban nagyon erős támogatottsága volt ebben a mérsékeltebb dinamikájú fejlesztésben. Azután ebben voltak változások és kilengések – mindezt csak azért említem, mert elég régen foglalkozunk Törökbálinttal.

De foglalkozunk az agglomeráció egészével is. Mi készítettük azt a tervet, amely alapján 2005-ben az országgyűlés törvényt hozott a budapesti agglomeráció területrendezési tervéről. Jól ismerjük az agglomeráció sajátosságait, illetve a térség fejlesztési célkitűzéseit. Bár az önkormányzati törvényből következően Magyarországon nagyon erős a helyi képviselő-testület jogosítványa a településfejlesztési- és rendezési döntésekben, egy tervezőnek nemcsak azt kell nézi, hogy a konkrét megrendelője mit akar.

A tervező cégnek nem pusztán azt kell lekottáznia, amit az önkormányzat látni szeretne?

Megbízóink sem csak ezt várják. Azért alkalmaznak tervezőt vagy szakértőt, mert azt remélik, hogy annak nagyobb átlátása lesz a folyamatokról - adott esetben az agglomeráció egészéről – és szakmailag is megalapozottabb, esetleg máshol már kipróbált megoldásokat tud kínálni a helyben felmerült problémák megoldására. Fel tudja mérni, hogy törökbálinti problémáról, helyi sajátosságról van-e szó, vagy az agglomeráció egészére, illetve egy-egy szektorára jellemzőről. Bár az önkormányzatoknak mindig vannak konkrét céljaik és elképzeléseik a tervezésekkel kapcsolatban, azt is igénylik, hogy ezek egy országos és regionális célkitűzésbe beillesztetten kerüljenek megfogalmazásra. Ennek van egy olyan része is, hogy senki sem akar szembemenni azokkal a célokkal és folyamatokkal, amelyek alapján lehetőség van a pályázati és támogatási forrásokhoz való hozzáféréshez. Van egy országos területfejlesztési koncepció, ezt a kormány Brüsszellel egyeztette, ez alapján minden régió elkészítette a maga fejlesztési koncepcióját. Erről is megállapodott a kormány az EU-val, vagyis hogy milyen régiók, milyen célokra, milyen pályázatokra mennyi forrást fognak felhasználni a 2013-ig tartó időszakban. Teljesen természetes, hogy a települések – és a településfejlesztéssel foglalkozó tervezők is nézik, mely célokra, milyen forrásokhoz juthatnak hozzá. Azt nézik, hogy hol kapcsolódhatnak olyan célokhoz - közlekedési infrastruktúra, intézményfejlesztés -, amik egyúttal az ő céljaikat is szolgálják. Törökbálint is azt várta, hogy ezeket a lehetőségeket vegyük számba. Egyébként az önkormányzat is figyeli a pályázatokat - elég csak a művelődési ház építésére, a településközpont megújításra, illetve a mostani nagy intézményfejlesztési projektre utalni – de ezt a tervezőtől egy hosszabb távú gondolkodásba kérik belehelyezni.

Mi úgy látjuk, hogy az önkormányzat egy határozott értékrendet képvisel, ami alapján szelektál egyes fejlesztési törekvések támogatása, vagy elutasítása során. Ennek alapján van, amire a város azt mondja, hogy ezt azért mégsem. Ebből adódik például, hogy a településfejlesztési koncepció felülvizsgálata első munkaanyagát is visszaadták újragondolásra. Bár a fő irányokban egyetértés van, néhány részterület felhasználási alternatíváit tovább kell gondolnunk. Fontos kérdés továbbá, hogy a település az agglomerációs törvény adta három százalékos beépítési lehetőség többletet mely területen és milyen célra használja fel, milyen intenzitású lesz ott a beépítés. Mindennek következményei vannak az építethető lakások számára, közvetve a távlatban ellátandó népességre. Természetes, hogy a városfejlesztésnek ezeket az ügyeit egy fordulóban nem lehet elintézni. Mi letettünk egy anyagot, az önkormányzat azt mondta, hogy ezt meg ezt gondoljátok újra és hozzatok egy másik javaslatot. Lehet, hogy ezeket újra visszakapjuk, amire viszont a fejlesztő fogja azt mondani, hogy neki ez csőd, így már nem éri meg.

EGYÜTTMŰKÖDÉS A TERVEZÉSBEN

Vannak erre nemzetközi standardok, például az agglomeráció fejlesztésére jó példák és rossz példák?

Persze. Az Ile de France, Párizs környékén nagyon jó példa. Nálunk viszont az agglomeráció összehangolt fejlesztéséhez voltaképpen minden feltétel hiányzik. A készség, az agglomerációs települések együttműködése…

 

Ezt hogy érti?

Úgy, hogy versenyhelyzet van a települések között a beruházók megszerzéséért, magukhoz vonzásáért, mert a helyi iparűzési adó az egyetlen olyan jelentős forrás, ami helyben marad. A személyi jövedelemadó helyben maradó része leapadt. Egy évtizede még azt lehetett gondolni, hogy ez a kertvárosi zóna Veresegyháztól Budakesziig azoknak a viszonylag jó körülmények között élő középrétegeknek a személyi jövedelemadójából fog élni, akik kiköltöztek, mert ezekből meg lehet oldani a szükséges fejlesztéseket. Mivel ez a forrás rendesen leapadt, van egy versenyhelyzet az önkormányzatok között abban, hogy minél több vállalkozást odavonzanak, amelyekkel később vagy már a terület átminősítése során meg lehet állapodni, hogy adjon valamilyen többletet a városnak, illetve hosszabb távon tartós bevételt jelentenek. Emiatt a települések nem igazán készségesek az együttműködésben, a fejlesztések térségi összehangolásában.

Miért működnének együtt a települések, amikor alapvetően ellenérdekeltek?

Olyan rendszert kell kialakítani, amelyben abban lennének érdekeltek, hogy együttműködjenek. Nem öncélúan, hanem közösen elfogadott célok megvalósítására. Az érdekeltségi rendszer átalakításának is vannak lehetőségei. Ilyen lett volna az, hogyha az iparűzési adót nem településenként, hanem térségenként gyűjtenék. Ez a javaslatot elvetették, nagy az idegenkedés és a bizalmatlanság az önkormányzati szférában az ilyen jellegű újraelosztásokkal szemben, nincsenek olyan legitim – alulról felépített térségi - intézmények, amelyek ezt a szereplők kölcsönös megelégedésére meg tudnák tenni. Az agglomerációs szintű térségi együttműködésben a szervezeti alapok is hiányoznak, mert van ugyan a törvény szerint egy Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács (BAFT), de ez lényegében eszköz és forrás nélküli szervezet. Tulajdonképpen úgy működik, mint a közép-magyarországi régió fiókszervezete. Csak a régió a forráselosztó – pályáztat és dönt a pályázatokról – az agglomerációs fejlesztési tanácsnak meg arra adtak jogot, hogy szervezze az együttműködést.

Ahol külföldön van érdemi együttműködés, ott világos törvényi felhatalmazással a jogok és kötelezettségek pontos szabályozásával (legtöbbször kényszertársulásos formában) kell a terveket közösen elkészíteni és elfogadni. A jelenlegi atomizálódott magyar önkormányzati rendszerben viszont a „kiemelt térségi” agglomerációs fejlesztési tanácsnak adott törvényi felhatalmazás gyenge. Tagja vagyok a BAFT egyik munkabizottságának, ezért látom, hogy ez pénz nélkül gigászi küzdelem. Amíg nem tudom azt mondani, hogy működjetek együtt egy célért - mondjuk a zöldövezetek megtartásáért, ami nem közigazgatási egységenként kezelendő feladat - és akkor ezt meg ezt a többletet tudom hozzáadni, gyakorlatilag csak az asztalt biztosítom nekik, ami mellé leülnek. Ott elvben egyet is értenek, azután mindenki hazamegy és újból kizárólag csak a saját településének érdeke szerint dönt.

A magyar területfejlesztés intézményrendszerét kellene átgondolni és erre most vannak kísérletek, mert el kell készíteni és a közeljövőben be kell nyújtani a parlamentbe az országos településhálózat fejlesztési koncepció tervezetét.

Mennyire összefoghatóak ezek az érdekek? Elképzelhető, hogy Budaörs, Törökbálint, Budakeszi és Biatorbágy együtt tervezzen?

Ennek az átgondolását a pénzhiány hozhatja. A rendszerváltozás időszakában úgy nézett ki, hogy mindenkinek jut minden és mindenki akart is mindent, az önkormányzatok egymással versengve fejlesztettek intézményeket. Ebből adódik, hogy egyszerűen fenntarthatatlan ennyi kórház és ennyi szolgáltatás. Hiányoznak az államilag legitimált szintek, hogy mi tartozik az alapfokú, a középfokú, vagy a felsőfokú ellátáshoz illetve hogy ezekben a központokban, alközpontokban mennyi állampolgár ellátását kell biztosítani, illetve azt, hogy a legtávolabb fekvő településtől is mennyi idő alatt kell tudni elérni ezeket a szolgáltatásokat. Van egy mérethatékonyság az intézményrendszer működtetésében, amelyet legalább másfél évtizede figyelmen kívül hagy a fejlesztési tervezés.

Vagyis nagyjából mindenki úgy fejlesztett, ahogy eszébe jutott?

Igen, de ezeket az intézményeket több évtizedig fenn is kell tartani. Ebbe aztán rendesen bele lehet bukni.

KIMAGASLÓ FEJLESZTÉSI POTENCIÁL

A budai agglomerációban az egyik legnagyobb probléma a népességnövekedés. Az elmúlt években Törökbálinton ugrásszerű növekedés nem volt – ennek csak az ígérvényei vannak meg a különböző területátsorolásokkal – de máris komoly feszültségek vannak az oktatási intézményi férőhelyekben. Ehhez képest a Pestterv által az elkövetkező 15 évre prognosztizált 10-12 ezer fős növekedés eléggé meglepő.

Ez a népességnövekedés, a koncentráció nemzetközi viszonylatban is versenyképes metropoliszok körül nem magyar, hanem világjelenség.

Ez a koncentráció ellenőrzés alatt tartható?

A világcégek mindenhol azokat a nagyvárosi-, vagy nagyváros környéki helyeket keresik, ahonnan gyorsan elérik a repülőteret, ahol megfelelő színvonalú szolgáltatásokat kapnak. Ilyen Magyarországon Budapest, amelyet várostérségével együtt számon tartanak az európai városhálózatban. Ez olyan pozíció, ami nincs még egy városnak.

Ha megnézi, hogy alakul az ország és a régió népessége a demográfusok előrejelzése szerint, akkor egy csökkenő Magyarország, egy népességében stabil közép-magyarországi régió, egy lassan stabilizálódó népességszámú főváros és egy – a népességét továbbiakban is növelő - agglomerációs térség képe rajzolódik ki.

Miközben Magyarország népességét – már a prognosztizált nemzetközi migráció eredményét is figyelembe véve - a demográfusok nyolc és félmillióra prognosztizálják 2035-re, ehhez képest az, hogy a közép-magyarországi régió nem csökken, már egy óriási dolog. Budapest népessége eddig nagyon jelentős mértékben csökkent: 2,2 millióról már 1,7 millió alá ment. Az agglomerációs térségben viszont vannak olyan települések, amelyekben az elmúlt tíz évben a népességnövekedés 45-50 százalékos volt. Törökbálint népességnövekedés szempontjából nem tartozik az élbolyba egy Szigetszentmiklóshoz, egy Dunakeszihez képest. Ha a fejlesztő szemével ránézünk a térség térképére, a fejlesztésre potenciálisan alkalmas területeket keresve ma már majdnem mindegy, hogy a kiválasztott hely Budapest közigazgatási határán belül van, Törökbálinton vagy Gyálon.

Viszont az agglomerációban valószínűleg jobb lakni, mint Budapesten, ezért…

Nem biztos. Nekem lett volna lehetőségem, de nem laknék ott. Ez életmód kérdése…

Akkor úgy fogalmazok, hogy sokan szeretnének kimenni. A probléma az, hogy a fejlesztési igények főként a lakóterületek növelésére irányulnak…

Addig nincsen baj, ha ez valódi igényekre épül és nem a fejlesztő spekulatív érdekeire. Azt ugyanis senki nem gondolja, hogy agglomerációban nincs szükség új lakásra, gazdaságra, vagy akár különleges tematikájú parkokra, mert ezek az igények az európai típusú városfejlődésnek, várostérség fejlődésnek is természetes velejárói. De mi szükség annyi területre, amennyit a települések kijelölnek? Sem a népesség prognosztizált növekedése, sem a térségi gazdaság fejlődése nem igényel annyi területet, mint amennyit az önkormányzatok – persze nem önszántukból, hanem általában a beruházók nyomására – átminősítenek. Ez azért nem jó, mert pazarló területhasználatot eredményez. Ebből az látszik, mintha terület lenne bőven, ami csak akkor igaz, ha nem tekintjük a zöldet értéknek. Nem Törökbálint, hanem Vecsés és Gyál M-0-ás körzetében vizsgálódva megállapítottuk, hogy háromszor-négyszer annyi a gazdasági célra kijelölt terület, mint amennyit a gazdaság a legoptimistább becslés szerint igényelne. A kijelölt lakóterületek is túlméretezettek ott a keleti térségbe. Ez a beruházók részéről is pénzkidobás, mert ilyen mértékű területi versenyben kisebb az esélye arra, hogy a sajátját megfelelően tudja hasznosítani. Ebből ott is az lesz, amit a múlt héten láttunk, amikor egyetemistákat vittünk Telki és Budakeszi környékére: a lakóparkok többsége befejezetlen. A Tükörhegyre sok rosszat el lehet mondani, de az elkészült, mára beállt.

Igen, de se járda, se közintézmény…

Telkiben például, ahol kevesebb lakás épült, a különböző lakófejlesztések közepén kialakítottak egy közintézményi központot. Ez jó példa. A Tükörhegyen voltaképpen ez hiányzik.

Abból is, amit ön mond, az derült ki, hogy nagyon erősek a lobbiérdekek. A beruházóknak ritkán mondanak nemet az önkormányzatok.

Én egyet ennek elé tennék: nagyon jók a területek. Egy területnek mindig van egy fejlesztési potenciálja. Más egy terület az Alföld közepén és más Törökbálinton (Budapesthez és autópálya kapcsolatokhoz közel, de másra alkalmasak a területek például Vecsésen a repülőtér mellett. Ha nem ott lenne, a kutyának nem kellene. Ezt a fejlesztési potenciált üzletileg nagyon pontosan végiggondolják.

A TÖMEGKÖZLEKEDÉSHEZ NAGYOBB SŰRŰSÉG KELL

Ezzel az üzletileg pontosan végiggondolt fejlesztési potenciállal szemben az önkormányzat tudja képviselni a közérdeket?

Úgy gondolom, az önkormányzatnak is érdekében állnak azok a fejlesztések, amelyek a hely tényleges fejlesztési potenciálját kihasználják. A városnak abban is van felelőssége, hogy az alulhasznosítást elkerülje, vagyis valami olyat kell engedni, ami a területet nem teszi tönkre, de az adottságait optimálisan kihasználja. Törökbálintnak inkább csak jobb és még jobb adottságú területei vannak. Ha ezeket nem jól használja, az alulhasznosítás is hiba, mint ahogy a túlépítés is, mert az meg tönkreteszi a zöld értékeket.

Hogy lehet megtalálni az arányokat?

Korábban a tervezésnek voltak elfogadott szabályai, például, hogy egy település közigazgatási területének legalább kétharmadának beépítetlennek kell lenni és csak egyharmada lehet beépített. Ilyen szabályok ma már nincsenek. Ezeket egy főváros környéki település mára többnyire meghaladta.

Nincs szükség korlátozásokra?

Korlátozások vannak, hiszen az agglomerációs törvénynek éppen az volt az egyik célja, hogy visszafogja a területi átminősítések korábban erőteljesen felgyorsult dinamizmusát.

De ilyen korlátozás a biológiai aktivitásérték szinten tartásának kötelezettségéről szóló építési törvénybe beillesztett szabály. Ez arról szól, hogy az átminősítésekkel nem csökkenhet egy település közigazgatási területén a biológiai aktivitásérték. Ha valahol – a terület felhasználási besorolás megváltoztatásával - sűrítek, máshol zöldítenem kell és a kettőnek ki egyenlítenie egymást. Ez nagyon jó, de még jobb lenne, ha ez a kötelezettség nem korlátozódna a térkép zöldebbre festésére. Mi a településszerkezeti tervbe kompenzációként betervezzük az új erdőket, zöldfelületeket, de semmiféle finanszírozási kötelezettség nincs arra, hogy ezt meg is valósítsák. Ezzel szemben a sűrűsödés és az új beépítés biztosan megvalósul. Vagyis ez egy féloldalas dolog addig, amíg a beruházókat nem kötelezik az erdőtelepítésre, parképítésre, a zöldterület kialakításának finanszírozására. Ebből is látszik, vannak jó irányú szabályozások, de ezek gyakorlati hatékonyságán lehetne javítani.

A legfurcsább az, hogy nagyjából ugyanazokat az elveket mondjuk, mégis egy 10-12 ezres lakosságszám növekedés megítélése erősen eltérő.

Törökbálinton, Budapest környékén a legjobb területek egyikén vagyunk, véleményem szerint tovább fog növekedni a lakosság. Törökbálint lakónépessége az ezredforduló óta 1 600 fővel, 14%-al növekedett. Csak a mérték és a mód a kérdés.

Hogyan győzzük ezt közintézménnyel?

Úgy kell a várost fejleszteni, hogy ezt győzze, olyan mértékben és olyan ütemben. Most például a város legnagyobb nyertes projektje egy oktatási-kulturális központ. Ha az arányosságot biztosítani lehet, én nem látom olyan nagy problémának, hogy a város növekszik.

Vannak ezen a téren más szempontok is. Minden európai irányelv azt írja elő, hogy ott kell az új lakóterületek kijelölését támogatni, ahol a vasúthoz is kapcsolódó tömegközlekedés is fejleszthető. Ez teszi lehetővé, hogy a növekvő motorizáció ellenére a közlekedés megoldható legyen. A tavaly készült el Budapesti Közlekedési Rendszerterve - amely az agglomerációra is kiterjed. Ez a dokumentum megállapítja, hogy európai összehasonlításban ez a térség, de még a Budapesten belüli kertvárosi zóna is olyan ritkán lakott, hogy az veszélyezteti a hatékony tömegközlekedés kialakítását, illetve fenntartását. A közlekedési ágazati tervnek az az üzenete a településfejlesztők, a térségfejlesztésért felelős döntéshozók számára, hogy – elsősorban a kötöttpályás vonalak és tengelyek mentén szükség lenne a beépítési sűrűség tervszerű növelésére. Ennek érvényesítése viszont csak akkor nem menne a térségi szintű fenntarthatóság rovására, ha más területeken megkezdődne a városkörnyéki zöldövezet kialakítása.