SÁSKAKÉNT FALJÁK A ZÖLDET

Törökbálint önkormányzata az utóbbi hónapokban belterületté minősítette külterületének néhány százalékát. Nem nagy ügy. Vagy mégis? Miért terjeszkednek mostanában olyan sebesen Budapest agglomerációjának települései? Mi lesz a fővárost körülvevő, már most is szakadozott zöldgyűrűvel?

Nagy József riportja

- Hajtunk a fal felé, és közben még gázt is adunk – minősíti a helyzetet a polgármester.

A színhely: Törökbálint.

A tét: a település jövője.

Az előzmény: a Budapest melletti 11 ezer fős helység képviselő-testülete tavaly július és november között öt külterületi részt minősített üdülő-, illetve lakóövezetté.

Hová a nagy sietség?

Az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága 1999 óta dolgozik az agglomerációs törvényen. A cél: megállítani a főváros környéki települések terjeszkedését, megmenteni Budapest körül az egyre fogyó zöldgyűrűt. Az illetékes minisztériumokban lassan készül a passzusterv, ezért a bizottság tagjai javasolták: a törvény megszületéséig országgyűlési határozat parancsoljon megálljt az átminősítéseknek. A moratóriumból végül nem lett semmi, mert a bizottság tagjai ugyan egyhangúlag megszavazták az indítványt, ám azt – fideszestül, szocialistástul – egyik párt parlamenti frakciója sem támogatta. Mondván, nem akarnak a települési belügyekbe avatkozni.

BIZONYOS ÉRDEKEK

Hogy valóban az önkormányzatoktól féltek-e a képviselők, vagy „bizonyos érdekek” befolyásolták a véleményformáló vezéreket, nem tudni. Legföljebb sejthető a válasz. Mindenesetre tény: a moratórium ötlete óta az agglomeráció jól informált testületei térképeiken számos zöldterületet „festettek” barnára. Vagyis minősítettek üdülő-, illetve lakóövezetté. Ezzel némely – kárpótlási jegyen fillérekért vásárolt – szántó vagy gyümölcsös értéke egyszeriben hat-nyolc számjegyűvé dagadt. Akadt olyan „panorámás legelő”, amely a keresztelkedés után huszonötezret kóstál – négyzetméterenként.

Illés Zoltán, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának elnöke azt mondja: az önkormányzatok – tudván, hogy előbb-utóbb megszületik a törvény – kész tények elé akarják állítani a döntéshozókat.

Vagyis beépíthető területeket spájzolnak nehezebb időkre. És ahol egyszer házak épülnek, ott többé nem lesz rét, erdő. Az utca egyirányú.

Törökbálinton persze szó sincs spekulációról. Legalábbis ezt állítja jó néhány községi képviselő. Akik között történetesen nem egy akad, aki maga is tulajdonosa valamelyik átminősített parcellának.

- Többször kellett olyan szerződést aláírnom, amellyel nem értettem egyet. Nem volt mit tennem, képviselnem kellett a testület döntését – így a polgármester.

Turai István községgazda szerint az ellene voksolók összekeverik a fejlődést a növekedéssel. Szíve szerint új községházát, művelődési házat, strandot, uszodát, sportpályát, mozit építene – a régi lakóterületeken belül.

Ezerfős növekedés 200 milliós beruházást – új óvodai, iskolai férőhelyeket, orvosi rendelőt, nagyobb önkormányzati apparátust – tesz szükségessé. Új közvilágítás kell, a szemétszállítást és az utak karbantartását is meg kell oldani. A rendszer fenntartása további évi 50 millióba kerül.

Legföljebb 15 ezer embert képes ellátni a község – véli Turai. Afölött „legatyásodik” a település, mert a személyi jövedelemadó helyben maradó része (5 százalék) semmire sem elég. Ma minden egyes központi forint mellé 3 forint 40 fillért tesz a helyi önkormányzat.

- Túl van ez a dolog lihegve – mondja Árvai László fideszes helyi képviselő. Aki úgy véli, a leendő betelepülők nem rontják gazdasági helyzetüket, s „az új házaktól nem lesz kardinálisan rosszabb a környezetvédelmi helyzet Törökbálinton”.

Budapest azt várja, hogy zöldövezeti problémáját az agglomeráció oldja meg. Szerintem minden település oldja meg maga. Ne féltsenek bennünket: nem lesz itt aszfaltdzsungel toronyházakkal, hiszen abban a pillanatban lemenne az ingatlanjaink értéke. Nem vagyunk önmagunk ellenségei.

Beindult a területfaló spirál – riogat Turai István.

Vagyis: több a lakó, növekszik a kiadás, új forrásra van szükség. Az állam nem segít, csak a helyi iparűzési adóból lehet többletbevételt előteremteni. A régi vállalkozásokról nem lehet több bőrt lenyúzni, újakat kell hát a településre csábítani. Azoknak viszont hely kell. Ami nincs. Illetve van: csak most még zöldterület. A megoldás: ipari területté minősíteni az erdőt. És közben kopogtatnak az újabb betelepülők…

A PANASZ ZANZÁJA

A polgármesteri panasz zanzája: hovatovább oda jutunk, hogy összeépülünk a szomszédos településekkel, Budaörssel, Érddel, Biatorbággyal. Csak a helységnévtáblából látja majd az ember, hogy átment a szomszédba.

A fideszes felelet: Budapest kerületei is összeérnek, mégsem kiabál érte senki. Törökbálinton tehát pár év múlva házak, csarnokok állnak majd a közelmúltban átsorolt területeken. De aztán ácsi. Ahogy Maksi József helyi képviselő fogalmaz:

- A jelenlegi településszerkezeti terv elviselhető és vállalható. Szándékom és reményem szerint vége az átsorolásnak.

Arra persze nincs garancia, hogy jövőre is így gondolja. Ha mégis – leszavazhatják. És jöhet új testület. Tudja ezt Maksi József is.

Az utánunk következő garnitúráért igazán nem vállalok felelősséget.

Nem bizony.

NINCS APELLÁTA

Ráadásul az agglomeráció településeinek többségén a törökbálintinál szerényebb a civil kurázsi, némelyiken „éhesebb a testület, jobban harapnak a tulajdonosok”.

Az agglomerációs törvénynek pedig se híre, se hamva. Az illetékes minisztérium, az FVM idén márciusra ígérte, hogy elvégzi a szükséges szakértői munkákat. Nem sikerült tartani a határidőt. Mással voltak elfoglalva.

Ma már szeptemberről szól a fáma. Optimista becslések szerint is, legkorábban decemberben szavazhat a Ház. Ám addigra a passzusok tartalmát valószínűleg túlhaladja az idő.

Illés Zoltán állítja: az Országgyűlés visszamenőleg nem „írhatja fölül” az önkormányzatok döntéseit. Vagyis amire a települések a törvény kihirdetése előtt rámondták, hogy építési övezet, az építési övezet. Nincs apelláta.

Budapest és a környező települések sáskaként falják fel a zöldet. A kiköltözők pedig elveszítik azt, amiért annak idején a „vidéket” választották: a csendet, a jó levegőt, az erdőt. Legföljebb pár év múlva új agglomeráció után néznek… Az önkormányzatok meg – engedve a „tőkenyomásnak” (idézet Árvai Lászlótól) – statisztálnak. És közben persze sokan jól járnak. S még többen – szinte mindenki – rosszul.