A kellékes: EBERHARD STREUL színdarabja nyomán írta PARTI NAGY LAJOS

Kevesen vagyunk úgy, hogy ne akartunk volna többek, mások lenni, mint amikké lettünk, többnyire meglehetősen átlagos életpályával, a kiugrás lehetősége, a kaland megízlelése nélkül. Bieder József se kellékesnek készült, valaha színészi álmokat dédelgetett magában. Egy előadás nélküli este – hogy, hogy nem- mégis közönség előtt találja magát, amint éppen a másnapi kellékeket készíti elő a színpadon.

Hálás szerep a parodista múltú Kern Andrásnak, hogy eljátssza a színházat imádó, de a háttérmunkási sorsba kicsit belesértődött, belekeseredett kellékes szerepét, aki váratlanul színpadot kapott. Motyogva, bizonytalanul indul a „fellépés”, végül kiapadhatatlanul árad belőle a szó a SZÍNHÁZ-ról, benne a színészekről, darabokról, történetekről, sőt saját magánéletéről, mely persze ugyancsak át- meg átszövi a színház, mint ahogy minden kezébe vett kellék egy-egy epizódot elevenít fel.

És persze mindezeket eljátssza, eltáncolja (na, képzeljék csak el a Hattyú halálát Kern interpretálásában!), hangutánzási zsenialitása alkalmat ad nem egy ismert színész szerepbéli modorosságainak bemutatására.

A törökbálinti Feleki Kamill színházteremben a pótszékeken is ültek, vastapssal jutalmazva Parti-Nagy most is találóan szellemes magyarítását, és Kern hatalmas teljesítményét, a majd másfél órás, folyamatos és torokszorítóan magányos színpadi jelenléttel.

A lendületes indítás után a darab a közepe táján kissé leült, vesztett a ritmusából, lehet, ennek a színész számára ismeretlen színpad is az oka.

Összességében csak dicsérni lehet az MMMH színdarab választását, amelynek törökbálinti vendégszereplése minden bizonnyal az évad egyik legköltségesebb színházi bemutatója volt. Magam azt vallom, inkább kevesebbet, de ne kommerszet, vagy bóvlit, s akkor a teltházas előadás mindig igazolja a vállalkozás sikerét.