Rossz a gyerek, vagy csak eleven?

A Munkácsy Mihály Művelődési Ház beszélgetés-sorozatot indított Fontos dolgaink címmel. Gyerekekről, a családról, gyerekintézményekről és a gyerek tágabb környezetéről beszélgettünk, no meg magunkról: mi anyák, apák, óvónők, védőnők hogy érezzük magunkat a különböző kedves, szívet melengető, bonyolult vagy idegtépő helyzetekben, amelyek a kisgyerekkel való együttélésből adódnak. Első alkalommal arról folyt a szó, rossz-e a gyerek, vagy csak eleven. Amikor a gyerkőc éppen dacol, üvölt, ugrál vagy hisztizik, általában nem vagyunk annyira higgadtak, hogy végiggondoljuk, mi is lehet a háttérben. A művház kellemes, védett, gyerekmentes kistermében viszont nyugodtan elmélkedhettünk ezekről a helyzetekről.

Hamar megbeszéltük, hogy a legtöbb gyerek nem pusztán azért „rosszalkodik”, hogy nekünk nehéz perceket okozzon. A rosszalkodást külső és belső okok is kiválthatják, ezek nagy részét megelőzhetjük, legtöbbször könnyedén vagy átgondoltabban, több lépésben beavatkozhatunk.

Kíváncsi és mozgékony

Az első legfőbb ok, amit a jelenlévő anyatársak és óvó nénik (itt szeretnék köszönetet mondani nekik az aktív és értékes részvételért) említettek, hogy a legtöbb gyerek egyszerűen imád ugrándozni, meg mindenhova felmászni, meg szórni a homokot, és feltétlenül bele kell lépnie a pocsolyába. Éppen most jár azon az úton, hogy megtanulja fegyelmezni magát és gátat szabni az ösztöneinek. Ha ezt rosszalkodásnak minősítjük és büntetjük, az igazságtalanság. A gyerek ettől tehetetlen dühében végül valóban visítani kezd, ami talán még jobban kiborítja a szülőt, mint a pocsolyában ugrálás. Sajnos tudomásul kell vennünk, hogy a kisgyermekkor sajátossága, hogy nem az ész, hanem az érzelmek irányítanak. Ha a szülőknek valóban problémát okoz, hogy ugrándozik, mindenhova felmászik, szórja a homokot vagy belelép a pocsolyába, büntetés helyett jobb, ha megakadályozzák, elvonják a figyelmét, és egyszerű szavakkal elmondják neki, hogy mit nem szabad. Ha viszont a gyerek ezzel nem okoz kárt sem másban, sem magában, jobb, ha kipróbálhatja ügyességét, hangját, erejét!

Túlpörgött lókötők

Amiben talán a legtöbben egyetértettünk, hogy a legritkább az olyan gyerek, aki, ha érzi, hogy fáradt, lepihen. A gyerekek túlnyomó része egy percet sem akar elmulasztani abból, ami a környezetében történik, természetes kíváncsisága és tenni vágyása ébren tartja a végsőkig. Sokszor tapasztalhatjuk, hogy ha nem avatkozunk be időben, a kicsi átesik egy fáradtsági holtponton, és álmosság helyett inkább felpörög, hisztis lesz, vagy tombolni kezd.  Ha rendszeresen ezt tapasztaljuk, az átlagnál jobban kell ügyelnünk a napirendjére, arra, hogy megfelelő mennyiségű alvást biztosítsunk neki, és jó, ha figyelünk az álmosság jeleire. Az óvó nénik tanácsa: gondolják át a szülők, jó-e, hogy ennyi különórára hordják a gyerekeket. A magyarázatuk sokszor az, hogy le kell kötni a gyerek energiáit. Az óvónők meglátása az, hogy sok gyerek éppen azért kezelhetetlen, mert túl fáradt, nem különórára lenne szüksége, hanem nyugodt, békés játékra, mesélésre, beszélgetésre.

Nyűgös, ha megéhezik

A kisteremben jelen lévők közül sokaknak ismerős volt az a történet, amit az egyik gyerekemről meséltem. Ő a mai napig – pedig már kamaszodik – hihetetlen rosszkedvű, mufurc, nyűgös lesz, ha éhes. Annyira hatalmába keríti néha az éhség okozta érzelmi válság, hogy magát az éhséget nem is tudja azonosítani, úgy kell rátukmálni néhány falatot, amivel feltöltheti az elemeit, és újraindíthatja a programot. Az éhség erősen befolyásolja a hormonális rendszert, ha leesik a vércukorszint, a mellékvese stresszhormonokat szabadít fel, ez szorongást, agresszivitást okoz. Ha a gyerkőc nem hajlandó ebben az állapotban „rendesen” enni, a legjobb, ha joghurtot itatunk vele, reszelt almát, kását, banánt vagy valamilyen gazdag levest kínálunk neki. A folyékony vagy puha falatokat könnyebben elfogadja az is, aki túl éhes és túl izgatott ahhoz, hogy egyen.

Bulimérgezés

Az óvó nénik és a szülők is tapasztaltak már olyat, hogy a jó alaposan besütizett gyerekek megbuggyannak a zsúr végére. Persze ehhez a jó hangulat és a különös játékok, az izgalmas helyzetek is hozzáteszik a magukét, de a cukor mindenképpen ront a helyzeten. Ha könnyen felszívódó, magas cukortartalmú édességet eszünk, hirtelen megemelkedik a vércukorszintünk. Ezt a szervezet inzulin termelésével próbálja kiegyensúlyozni, de ha túl sok a cukor, túl sok inzulin kell, és a folyamat egyszer csak átbillen: fél óra múlva a mélybe zuhan a vércukorszint, és bekövetkezik a „katasztrófa”.

Unatkozom!

A gyerek természetes közege mozgalmas, mindig akad benne valami tenni- vagy megfigyelnivaló. Ez utóbbi általában a felnőttek munkája vagy a kortársak játéka. A kicsi idegrendszere ingerre éhes, de ez nem azt jelenti, hogy folyton vele kell foglalkozni, eldobva porszívót, mosogatórongyot. De többnyire igényli a felnőtt jelenlétét és azt, hogy bekapcsolódhasson a tevékenységébe. Ha nem teheti meg, ha folyton elzavarják, hogy menjen egyedül játszani, akkor valójában „ingerszegény környezetbe” küldik. A felnőtt se nagyon szeret egyedül üldögélni, úgy, hogy semmi nem köti le a figyelmét. Ha ilyen helyzetbe kerül, de akkor átadja magát a gondolatainak, vagy élvezi végre a pihenést. Esetleg elővesz egy újságot, egy jó könyvet, vagy (ne adj isten) rágyújt… A gyerek viszont még nem tud elmerülni a gondolataiban, nem tud olvasni, és (szerencsére) nem dohányzik. Jobb híján ugrál, rohangál vagy bosszantja a többieket. Sokszor szándékosan bosszantja, mert még egy kis zsörtölődés, sőt akár egy pofon is jobb a semminél. Az óvónők szerint öngól, ha a szülő kezdettől folyamatosan foglalkozik a gyerekkel, „fejleszti”, minden percét kitölti. Így nem tanulja meg a kicsi, hogy önmagát lekösse, hogy kreatívan kitaláljon valamilyen elfoglaltságot. Amikor már úgy gondolja a szülő, elég volt a „fejlesztésből, ekkora gyerek már foglalja el magát egyedül”, akkor az ötéves ott áll a vadonatúj helyzetben, és fogalma sincs, mitévő legyen.

Inkább velem foglalkozzatok

Felmerült, hogy a szülők feszültsége „átragad-e” a gyerekre. Bizony át! De nem valami éteri hullámon. A gyerek nagyon jól érzi, látja, hallja, hogy baj van. Ha otthon rossz a légkör, ha anya szorong, pánikba esik, vagy végtelenül bizonytalan, a gyerek sem érzi magát biztonságban. Csinálnia kell valamit. Feszült lesz, dühöng, vagy éppen riadtan visszahúzódik, de az is lehet, hogy anyához tapad, el nem ereszti a szoknyáját. Kapaszkodót keres, szó szerint. Vagy azért rosszalkodik, hogy számára megemészthető okból törjön ki a vihar. Ez mégis megnyugtatóbb, mint ha apa és anya veszekedne. Talán ezt a helyzetet a legnehezebb kezelni, hiszen ha az ember maga is bajban van, sokkal nehezebb elfogadni a másik problémáit.