A közmeghallgatás nem tartozik a legizgalmasabb közösségi összejövetelek közé. A képviselő-testület tagjai és a hivatali apparátus vezetői kinn ülnek a pulpituson, az első két sort a polgármesteri hivatal többi munkatársa foglalja el. Mögöttük ül a meghallgatandó köz-, amely azonban egyre kevésbé képviselteti magát.

Az idén talán heten jöttek el, a megjelentek többsége fel is szólalt. Kapnak-e több támogatást a civil szervezetek? – kérdezte a TTC elnöke. Mást a kerékpárutak helyi kiépítésének lehetősége érdekelt. Megint más az óriásplakátokat kifogásolta, illetve a zöldkörnyezet megóvására hívta fel a képviselőket.

Én is készültem. Hogy elkerüljem az élőbeszéd hanyagságát, kérdéseimet előre leírtam és felolvastam. Felszólalásomat a polgármester úr először kilencven százalékig politikának minősítette és túllépett rajta, később azonban kiderült, hogy ez ennyire mégsem egyszerű. Néhány pont megbeszélésére több képviselő részvételével sor került. Úgy gondolom, hogy az alábbiak elmondása szükséges volt, azt is megkockáztatom, hogy a felvetettek számos választó véleményét tükrözik.

1. A Törökbálint településfejlesztési koncepciójának módosításához készítetett vitaanyag – amelyet tegnap tárgyalt a képviselő-testület - egy 20-25 ezres település kialakításának az elméleti alapvetése.

Az anyag szerint „egyaránt cél a meglévő lakóterületek közterületi fejlesztése, új lakóterületek kialakításának helybiztosítása, és a népességnövekedéssel szükségessé váló intézményfejlesztés”.

Ennek kapcsán több kérdés fogalmazódik meg:

a) Egy 20-25 ezres Törökbálint fejlesztési perspektívájáról miként vélekedik a település lakossága, hogyan lesz erről tájékoztatva, megkérdezve?

b) A Tóparkot és a ma még – utóbb kiderül, tévesen - beépíthetetlennek látszó területeket is beleszámítva mennyien élnek majd ebben az egybefüggő házrengetegben, ahol a település határát csak a helységnévtábla jelzi?

c) Van-e ebben bármilyen tervszerűség az ingatlanfejlesztők igényeinek maximális kiszolgálásán kívül? Így például az egymásnak részben ellentmondó célok hogyan valósíthatók meg egyidejűleg: meglévő területek fejlesztése – új területek beépítése – mindezek intézményi ellátása?

2. Ma sem érthető, miért kellett a ráczugi, 196 hektáros mezőgazdasági területről sebtében kimondani, hogy azt a képviselő-testület kereskedelmi-gazdasági övezetnek jelöli ki, ráadásul úgy, hogy a szavazás előtt tíz perces szünetet kellett kérni, mert a javaslatról még a többségi képviselők között sem volt összhang. A ráczugi telektulajdonos magánszemély mögött ott áll a Raiffeisen-cégcsoport. A döntés viszont szabályozási szinten végrehajthatatlan, mert egy ekkora területnél az átminősítés jogi szakaszba juttatása ellentétes lenne az agglomerációs törvénnyel – vagyis mindez első ránézésre teljesen ésszerűtlen.

Kérdés, hogy mi volt valódi háttere. Mi hangzott el a szünetben, mi volt az, ami nem tartozott a nyilvánosságra, miközben a település összterületének 6,5%-áról van szó?

3. A Köztársaság téri ABC helyére tervezett építkezést az önkormányzat:

a) először változtatási tilalom elrendelésével igyekezett megakadályozni,

b) majd csendben maga is beszáll a boltba, és próbált az építkezéshez szükséges feltételeket biztosításában a beruházóval együttműködni,

c) amikor a b) pont kitudódott, lakossági követelésre az önkormányzat fórumot szervezett - pénteken bedobált meghívókkal hétfőre –, amelyet követően a lakossági nyomásnak engedve kihátrált az üzletből.

Kérdés, miként lehetne elérni, hogy ezeket a köröket ne fussuk meg? Mikor várható annak az elemi igénynek a teljesítése, hogy az ilyen típusú környezeti ügyeknél – lásd pl. Medicatus-építkezés – az önkormányzat előbb tájékoztasson, kérdezze meg az érintett lakosok véleményét és azután hozzon az ügyben lényeges döntéseket?

4. A tervezett iskolakomplexum kapcsán megfogalmazódik a kétely, hogy azt esetleg nem egyetemnek kellene-e építeni. Ehhez egyrészt biztosítható lenne a szellemi háttér, pl. egy történetkutatási és módszertani intézet létrehozásával, amelyre Törökbálinton nyilván nagy szükség van, bár szerencsére erre már történt kezdeményezés… Másrészt, az új óvoda alapkövének letételére a létrehozásáról született döntés ötödik évében került sor, vagyis azok a gyerekek, akiknek készült volna, lassanként felső tagozatosak. Az egyetem építése tehát indokolt előrelátás lenne.

Kérdés persze, hogy miközben évek óta mindenki az óvodai férőhelyhiányról beszél, miért tarthat ennyi ideig egy óvoda felépítése? Mi a garancia arra, hogy ehhez a sokak életét befolyásoló bohózathoz nem lesz hasonló történet?

5. A képviselő-testület többsége a törökbálinti közéletet új pályára állította. Az ideológiai hűség jegyében az új művelődési házban felavatták Wass Albert-szobrát, díszpolgár lett Szász Jenő. Mindez a megfelelési kényszernek még betudható.

Az viszont végképp érthetetlen, hogy miért az Usztics Mátyás vezetése alatt álló Nemzeti Kamara Színház lett Törökbálint kitüntetett színtársulata. A társulat vezetője eskette fel a Magyar Gárda tagjait, bár ő ezt a szervezetet már akkor is csak a férfias együttlét, egyfajta szabadegyetem lehetőségének, esetleg a majdani tartalékos képzés alapjának tekintette. Ha az ifjúság nevelésének szenvedélye ezzel az éleslátással párosul, még akkor is meglepő, hogy a Nemzeti Kamara a törökbálinti fiatalok oktatásában is szerepet kap. A képviselő-testületi többség pedig mindezek engedelmes megszavazásával valóban átlépett egy határt. Nem szégyellik, hogy a magyargárdásdihoz ezzel közvetve erkölcsi támogatást adnak? Valóban ezt a szemléletet akarják közvetíteni a törökbálinti fiataloknak?

6. Végül, a képviselő-testület néhány tagja részese a törökbálinti Mementónak, vagyis amikor huszonegyen – saját munkájuk elismeréseként – ünnepélyesen elhelyezték a tenyérlenyomatukat a település egyik közterületén.

Önök szerint milyen ízlésvilágot közvetít ez az ön-kitüntetés? Mikor hallhatunk arról, hogy szép, csendben megszüntették ezt az országosan egyedülálló emlékhelyet, még azelőtt hogy híre megy, a település jelképévé válik, és mindenki rajtunk röhög?!

 Közmeghallgatás