„Mindenik embernek a lelkében dal van…”

 „A trombita hangja harsan”, Charpentier: Te deum-ával indul a fennállásának 85. évét ünneplő Lendvai férfikórus ünnepi hangversenye, aztán Nagy József kóruselnök visszaemlékező felkonferálásával sok-sok sikeres darabot hallhatunk a népszerű együttes gazdag repertoárjából.

Nehéz meghatottság nélkül nézni a zömmel fehérhajú, jó kiállású, ünnepi feketébe öltözött kórusra.

Turai István polgármester ünnepi bevezetőjében Babits szép soraival magyarázza a közös énekléshez való vonzódást: “Mindenik embernek a lelkében dal van, / És a saját lelkét hallja minden dalban. / És akinek szép a lelkében az ének, / Az hallja a mások énekét is szépnek”

Milyen szép gondolat, és mégis milyen egyszerű megfogalmazás! Talán tényleg csak ennyi lenne az a kohéziós erő, amely annyi éven át együtt éneklésre hív, és marasztal egy kórusnyi embert? Persze biztosan benne van a közös bálinti múlt és jelen, a fellépések izgalma és élménye.

Turai polgármester tiszte volt átnyújtani a jubiláló kórusnak a KÓTA (Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége) emléklapjait a 25, 35, 40, 50, 55, sőt 60 éve a kórusban éneklő tagoknak. Helyhiány miatt csak az utóbbi kettőt említeném: Gauland Ferenc, és a nemrégiben eltávozott Bálint Ferenc 55 éve állnak/álltak a kórus dobogón. Bíró Mihály pedig korelnökként már a 60 éves kórustagságnak kijáró oklevelet vehette át. Az 1924-ben Vasas kórusként alakult együttes a Lendvai Károly nevet egy közmegbecsülésnek örvendő kórustag tiszteletére, 1988-ban vette fel. Hosszú pályafutása alatt kétszer megszerezte a fesztivál kórus, majd később a hangverseny kórus címet is. Legújabb CD-jük erre a szép jubileumra jött ki. A kórus jelenlegi vezetője Tóth Csaba, aki ezúttal harmonika kísérettel is színesítette a hangversenyt.

Egy-egy szám között Nagy József szeretettel emlékezett meg a kórus korábbi vezetőiről, Nagy Sándorról, Szakály Mátyásról, és Bogár Istvánról. Nem hiányzott az ünnepi visszarévedésből a meghatott megemlékezés az eltávozott kórustagokról sem.

A műsor nyilván úgy volt összeállítva, hogy bemutassa azt a sokszínűséget, amit egy ilyen, majd egy évszázados zenei kultúra kialakít. Nino Rotától Wolf Péteren át Liszt Ferenctől Kodály Zoltánig – a teljesség igénye nélkül – követték egymást a kórusművek, hogy aztán a második részben az operett és operakórusok előadásával a repertoár klasszikusabb részét is bemutassák, melyet sajnos nem tudtam meghallgatni.

Ha lehetek némileg személyes, a népdalfeldolgozások és katonadalok előadását érzem a leghitelesebbnek. Ebben tudja egy férfikórus az igazi erényeit felmutatni, az egységes hangzás, a férfias erő, határozottság, hetykeség tekintetében. Nagyon élveztem Kodály: „El kéne indulni, meg kék’ házasodni” dalának agglegényes humorát is. Remekül szólt a Kuruc szvit, de a Kecskeméti toborzó lelkesítő hívószavára talán még a mai, kissé elpuhult, számítógép előtt punnyadó ifjúság is kiállítaná a maga „tarka verbunk”-ját.

A kórus gyakran fogad el meghívásokat és szerepel határainkon túl is, Beregszásztól Székelyudvarhelyig. Ahogy Nagy József, a kórus elnöke is nem egyszer megfogalmazta: - A zene az egyetlen olyan világnyelv, amit égtájtól, országtól függetlenül mindenki megért és befogad. A dal nem ismer határokat, ledönti az akadályokat, és megérinti a lelkeket –

Die schöne Jugendzeit, azaz A szép ifjúság, amint azt az ismert weimari népdalban éneklik, ott él bennük, hiszen a dal szárnyán elrepülve az ifjonti évek, ha pillanatokra is, de mindenki számára megidézhetők.