A múlt hónapban ott tartottunk, hogy gázálarcos játékálltatok lepték el a címlapunkat, most egy kis gondolkodási időt kérünk. Nem magunknak, hanem a döntéshozók számára, akik azt a bizonyos játszóteret oda kitalálták. Indokunk: az idén úgysincs pénz a játszótér-program valamennyi helyszínének kialakítására, miért ne lehetne egy kevésbé problémással kezdeni? Hátha addig megérik a felismerés, hogy ez ott nem jó.

Mert nem jó!

Az események lényege röviden összefoglalható: sok éve a lakosok porfogónak és zajvédőnek fákat ültettek a Bajcsy-Zs. út, vagyis a főút és a házaik közé a téglagyár bejáratával szemközti szakaszon. Most ezekből a ma már terebélyes fákból az önkormányzat néhányat kivágatna, és a helyükre építtetné a játszóteret.

Jegyezzük meg a pillanatot, mert most léphetünk át azon az időkapun, melyet a 2001-es településszerkezeti terv elfogadásakor gyakran emlegettek, mármint hogy Törökbálint rövidesen Budapest külső kerülete lesz. Vannak máshol is forgalmas utak mentén játszóterek, kétségtelen. Így például a XI. kerületben a Fővárosi Művelődési Ház mellett, a Fehérvári úton most nyílt meg egy. Ám ott ennek a tenyérnyi területnek a környezetében három-, négy-, ötemeletes házak állnak, és ezek ledózerolása nélkül valóban alig lehet bármit kihasítani ilyen célokra. Ám az egy kétmilliós nagyváros, ott is a belváros pereme.  

Ne legyünk igazságtalanok, az elsőre „kolosszális tervnek” látszó Bajcsy-Zs. utcai játszótérépítést szegről-végről ugyanez a probléma szülte. Senki sem gondolta, hogy az ott a legjobb helyszín. Csak azt, hogy ott is jó. Vagyis itt ehhez „szerencsére” még az egyszerű megoldásokra hajló igénytelenség is kell, mivel Törökbálint nyilvánvalóan nem a Fehérvári út és környéke. Ami ott szinte lehetetlen, az itt még egy kis utánagondolással helyre tehető.

A lényeg, hogy a kertvárosias szemlélet ne csak szólam legyen, hanem elvi kiindulópont. Porfogó fák helyére, a főút mellé nem építünk játszóteret! Ezt aranyszabályként akár fel is véshetjük a kapufélfára. Mindjárt szorosan az alá, miszerint egy kertvárosias övezetben nem építünk háromemeletes, negyvenlakásos garzongarnizont! (Még hirtelen ötlettől vezetve, az önkormányzatoknak juttatandó lakásokért cserébe se szálljunk be ilyen üzletbe.) Ez a szintén nem előzmények nélküli, rigorózus norma a Köztársaság téren történtek megismétlődésének elkerülését szolgálná.

Elismerem, az emeletes házak építése nagy a kísértés, amivel az elkövetkező években rengetegszer fogunk találkozni. Sűrűn lakott területen ugyanis hová éri meg a legjobban építkezni? A levegőbe – ott van hely és a „telek” legolcsóbb! Szakemberek ráadásul azt mondják, hogy a szinte kizárólag családi házas Törökbálintnak rövidesen vége, a kifizetődő területhasznosítás igényei ezen a téren is átalakulásokat hoznak. A városközpont rehabilitációs projekt megvalósítása nehezen képzelhető el háromszintes zártsorú főutca nélkül. Mindemellett közel sem mindegy, hogy mai családi házas térségekben az önkormányzat partner-e nagyvárosias beépítési struktúrák meghonosodásához. Ez ugyanis nagyon káros hatással lenne a város fejlődésére.

Törökbálinton sebesen szűkül a tér. Ha az épített környezetet kényszermegoldások és nem átgondolt fejlesztések alakítják, az elsőre költségkímélőnek látszó projektekre nagyon ráfizetünk. Településünk még ma is létező, sajátos klímája tűnik el, és ehhez elég egy bő évtized.