|
Írta: Sziráki András
|
|
2009. szeptember 28. hétfő, 23:25 |
|
A visszatérő Tóth Ákos gyors góljaival megnyert első mérkőzés (TTC-Dorog 2:0), majd a bágyadt érdi játék (Érd-TTC 3:1) és a csoport egyik legerősebb csapata elleni hazai vereség (TTC-Dunaharaszti 0:2) után fel kellett kötnie a nadrágot a Törökbálinti TC-Lindab NB III-as labdarúgó csapatának. A következő fordulókban a folytatás ugyanis - az NB II-ből kiesett, a hírek szerin visszajutni igyekvő Tököl és a mieinket a Magyar Kupából néhány hete búcsúztató Újbuda ellen - nem ígérkezett könnyűnek. Ráadásul Grátzki Péter keresztszalag-szakadást, Róza László talpcsontsérülést szenvedett, a két középső védő kiesése szintén ugyancsak javított a helyzeten.
A nehézségek azonban felszínre hozták a rejtett tartalékokat. A törökbálintiak – soraikban a védelem közepére magát beállító edzővel, Miskei Attilával – Tökölön a védekező vendégcsapatok klasszikus forgatókönyve szerint vitték el a három pontot: a döntetlenbe beletörődő hazaiaknak a végén még vágtak egyet. Ehhez képest az Újbuda elleni találkozó sétamenet volt, bár azok a nézők, akik poroszkálva érkeztek, pórul jártak: két szép góllal már az első perc végén 1:1 volt az eredmény. Ezzel azonban a vendégek szerencsére befejezték az aznapi gólgyártást, míg a TTC kihasználva ellenfelének a saját tizenhatosán belüli túl agresszív védekezését, betermelt egy ötöst – hármat 11-esből. A csepeli pontszerzés rossz eredménynek ugyancsak nem nevezhető. A három utolsó meccsen megszerzett hét pont pedig egyenesen várakozáson felüli, közben Csintalan Csaba is többször igazolta, hogy egy újabb kerek születésnaphoz közelítve még mindig érzi a kaput, miként a középpályán szorgoskodó fiatalok teljesítménye is figyelemre méltó. Tököl-Törökbálinti TC-Lindab 0:1 (0:0) Gólszerző: Bábik 11-esből. Törökbálinti TC-Lindab 5:1 (4:1) Gólszerző: Csintalan (2, egyet 11-esből), Bábik (2, mindkettőt 11-esből), Tóth Ákos. Csepel FC - Törökbálinti TC-Lindab 1-1 (1:1) Gólszerző: Csintalan.
|