|
... a nem létező okmányiroda marad A képviselő-testület szeptember 14-i ülésén Gáldi György a törökbálinti gördeszka pálya ügyében interpellációt nyújtott be a beruházásokért felelős alpolgármesterhez, Csuka Attilához. A történet előzménye röviden: az Árpád utca téglagyár mellett évekkel ezelőtt az akkori faluszépítő egyesület komoly társadalmi összefogással gördeszka pályát épített. A környéken élőkkel egyeztetve elkészült az extrém sportoknak helyet adó létesítmény, majd kiderült, túl zajos, zavarja az ott élők nyugalmát, ezért a lakók folyamatos tiltakoztak. A pálya elemei időközben elhasználódtak, balesetveszélyessé váltak, amúgy az eszközökre vonatkozó rendeleti előírásoknak sem feleltek meg. Mindezek okán a pályát elbontották, az eszközöket leselejtezték. Az új, ideális helyszínt a GL Outlet parkolójában találta meg a város vezetése. Ez az önkormányzat és a nem túl nagy forgalmú üzletközpont számára is előnyös megoldásnak tűnt. A város az egyik üzletet három évre bérbe vette a tervezett okmányirodának, az üzletközpont ettől talán potenciális vásárlókat remélt. Az okmányiroda céljára szolgáló helyiségek tavaly decemberben elkészültek, a gördeszka pályával viszont gondok adódtak. Az önkormányzat – aláírt szerződések nélkül – megállapodott a GL magyarországi vezetésével: a helyi költségvetés 6, a GL 3,6 millió Ft-tal száll be a gördeszka pálya építésébe. Az önkormányzat az érintett fiatalok bevonásával kiválasztotta a kivitelezőt. A pálya átadására eredetileg egy évvel ezelőtt került volna sor, az eszközök németországi gyártása miatt azonban ez két hónapos csúszást szenvedett. Az önkormányzat az általa vállalt összeget kifizette a kivitelezőnek azzal, hogy a szerződésben vállalt kötbér kiegyenlítése fejében további eszközöket adnak. A gördeszka pálya területére vonatkozó szerződést az ígéretek és többszöri sürgetés ellenére a GL nem írta alá, és a kivitelezőnek sem fizette ki a 3,6 millió Ft-ot. A helyzet rendezése érdekében tisztázódott az eszközök tulajdonjoga és új helyszín után néztek. Az önkormányzat 3 millióért megvásárolta az eredetileg 3,6 millió Ft-os részt. A mostani tervek szerint a Cora parkolóban egy 500 nm-es területre kerül a hányatott sorsú gördeszka pálya, havi 1500 Ft-os jelképes bérleti díjért. Ez a szerződés-tervezet az interpelláció időpontjában aláírásra várt. Az alpolgármester szerint az ügyben a hivatal kellő gondossággal és „ifjúpolgáraink” érdekeit kiemelten kezelve járt el. A megállapodás aláírását a GL-től meg azért nem lehetett kikényszeríteni, mert írásbeli kötelezettségvállalás nélküli egyoldalú közcélú felajánlás volt, és az ajánlattevő pénzügyi helyzete miatt kihátrált belőle. A legutóbbi átadási időpont és annak garanciáira vonatkozó kérdéssel kapcsolatban az alpolgármester elmondta, reméli, a kérdés megnyugtatóan rendeződik. A kivitelező Wordl 2000 Kft hozzáállásával pozitív tapasztalataik vannak, a szerződés – mint a Corával – aláírásra vár. A történet végső anyagi egyenlegére vonatkozó kérdésre adott válasz szerint Csuka úr számára az elmaradt pénzügyi haszon értelmezhetetlen, hiszen 600 ezer Ft-tal olcsóbban jutottak az eszközökhöz. Ezek szerint a gördeszka pálya közel másfél év alatt összesen 9 millió Ft-ért készül majd el. Arra a felvetésre, hogy az okmányiroda elhelyezése nem lett volna előnyösebb a Corában a GL Outlet helyett, az alpolgármester egyértelmű nemmel válaszolt. A Cora ajánlata egy évvel későbbi. Az iroda kialakítása közel egy évvel ezelőtt – az „üvegzseb” szerződéseket nyilvánosságra hozó internetes oldal szerint 6 millió 102 ezer 117 Ft-ért – megtörtént. Létesítéséről 2008 májusában, a gördeszka pályával egy határozatban döntött a képviselő testület. 2009. januártól már okmányirodai munkatársakat is felvett az önkormányzat. Az interpellációra adott válasz szerint a szolgáltatás azért nem vehető igénybe, mert az okmányirodák létesítéséről egy kormányrendelet tavaly decemberben új eljárási rendet írt elő. Ennek előírásait teljesítették, újabb kormányzati döntésre várnak, ugyanis az előző, 2008. december 11-én jóváhagyottat az alpolgármester számára érthetetlen módon, indokolás nélkül úgy írták át, hogy abból Törökbálint kimaradt. Az okmányirodára vonatkozó három éves szerződés hat hónapos felmondási idővel kártérítés nélkül felbontható, de ez nem érdeke az önkormányzatnak, ugyanis a helyszínváltozás miatt újra megakadna az iroda engedélyeztetésének ügye. Az írásos válaszban ugyan nem szerepel, de egyéb forrásokból azt lehet tudni, fontos a GL-lel a jó viszony ápolása, mert elképzelhető, hogy cég tulajdonában lévő épületegyüttesben az új polgármesteri hivatal építésének idejére újabb üzlethelyiségeket bérel majd az önkormányzat.
|