|
Gasshuku 2009, Dunaújváros Idén lesz 35 éve, hogy a stílusunk, a JKA Karate meghonosodott Magyarországon. A szervezet kiemelt eseménye a minden nyáron megrendezésre kerülő Gasshuku, melyen idén is Tanaka Masahiko 8. danos, és Sawada Kazuhiro 7. danos japán instruktorok tartották az edzéseket. A szakmai program anyagának gerincét a formagyakorlatok elsajátítása, gyakorlása, valamint azok mozdulatainak csiszolása alkotta, de természetesen a küzdőgyakorlatok is helyet kaptak az edzésprogramban.
Sikeres danvizsgák Pénteken a 2. edzés után került sor a danvizsgára, melynek eredményeit a záró banketten hirdették ki. Számunkra örömtelien alakult az eredményhirdetés, hiszen Zsigmond Krisztina 3. dan, míg Schvarcz Péter 5. dan fokozatott kapott! Shotokan Kupa 2009 A tábor végén megrendezésre került az immár szintén hagyományosnak számító Shotokan Kupa, melyen 3 versenyzőnk indult. Fórika Tamás formagyakorlatban 2., míg Zsigmond Krisztina küzdelemben 1. helyezést szerzett. Férfi csapatküzdelemben Husi Richárd két győzelemmel járult hozza csapata végső győzelméhez. Nyári táboraink Nyári táborainknak idén is Ajkán rendeztük meg. A TTC Yama karatékái ezúttal is korosztályonkénti bontásban vettek részt a táboron. Az első kurzuson a fiatalabb kezdő és versenyző csoport tagjai vettek részt. Az edzések főként a versenyküzdelemben használatos alaptechnikák elsajátításával, gyakorlásával teltek, de a bottechnikák csiszolgatása, valamint egy mester kata /formagyakorlat/ elsajátítására is futotta az időből. A játékok közül idén is a számháború volt a favorit, így ez többször is szerepelt a programban. Az edzőtábor második részében a felnőttek, versenyzők szakmai tudásának, felkészültségének megfelelő küzdelmi gyakorlatok szerepeltek. Főként a támadások elöli kitérések oldalmozgásokkal, valamint az ezekből indított kézzel és lábbal végrehajtott kontratámadások kombinációit gyakorolták a sportolók. Szakosztályunk a tábor résztvevőiként együtt edzettek a már 16 éve baráti kapcsolatot fenntartó ajkai klub karatékáival. A majd 50 fő minden tekintetben színvonalas tábort tudhat maga mögött.  A tábor záró, öt napos szakmai részét a tradicionális karate technikák gyakorlása, valamint a botos páros gyakorlatok minél kombinatívabb gyakorlásai tették ki. Ennek az időszaknak egyik legnehezebb, embert próbáló eseménye évek óta a saját szervezésű Yama-maraton, melynek keretében az arra vállalkozó, és felkészült egyesületi tagok Ajkáról elfutnak Balatonakaliba. Idén, augusztus 1- én öten a maratoni és egy sportoló a kicsit megnyújtott félmaratoni távnak vágott neki. A reggel 7 órai rajt pillanatában még kellemes idő a balatoni felvidék elérésekor már közel 30 fokra melegedett. Nagyvázsony és Mencshely emelkedői ugyanolyan kihívást jelentettek, mint az elmúlt években, és mire közel 4 órai futás után elcsigázottan megérkeztünk Balatonakaliba, mindenki csak a délutáni edzésmentes pihenőre és alvásra tudott gondolni. Ezen a meleg nyári napon 24 km-t futott Csepeli Botond, míg a maratoni távot Szabó Tibor, Hosszú László, Székely Nándor, Kiss Imre és Schvarcz Péter teljesítették. Minden bizonnyal jövőre is nekivágunk, bár 30 km táján mindig eszünkbe jut, hogy mit is keresünk itt az út szélén, izzadva, fáradtan, arra gondolva, hogy mikor jön már a következő frissítő állomás, vagy éppen a cél. Azonban a célban remek érzés, büszkén, egymásnak gratulálva, fáradt lábainkat kinyújtóztatva arról beszélgeti: Megint megcsináltuk!  Ősszel minden fiatal és idősebb érdeklődőt szeretettel várunk edzéseinken, melyek időpontjairól, helyszíneiről tájékozódhatnak weblapunkon / www.yamakarate.hu / vagy a (06-20) 433-4372-e telefonszámon. Schvarcz Péter
Évek óta hűséges, és szorgalmas tudósítója újságunknak Schvarcz Péter, a Yama karate szakosztály vezetője, maga is kiváló sportoló, és talán még ennél is jobb csapat építő, utánpótlás nevelő és edző. Szerény, szorgalmas, kitartó, és eredményes. Nem tudjuk, kapott-e már helyi sportdíjat Törökbálinttól, ha nem, az elég nagy hiba, de pótolható. Szeretnénk mindenki figyelmébe ajánlani nagy szeretettel, ha javaslat tételre kerül sor, ki kapja meg 2010. május 6-án, a Magyar Sport napján a helyi sportdíjat, gondoljanak Schvarcz Péterre, nagyon megérdemelné. (-szerk.) |