Ez is egy „megoldás”

- Meghalsz Rodenbücher! – süvít bele a kiáltás a Hungária körúti éjszakába.

Rodenbücher ránézésre nem tűnik betegnek. A labdát két kezében a fején megtartva liheg, várja, hogy csapata, az MTK lebonyolítsa cserét, azután majd elvégzi a bedobást. A probléma tehát az ő részéről nem egészségügyi természetű, és az sem valószínű, hogy az üvöltő bajtárs talizmánját egy egri lovas túra emlékeként a szimatszatyrában hordaná, az indulatnak tehát más okai vannak. Például a játékos fizikai közelsége, álló célponttá válása.

- Hallod, meghalsz! Mész a gázkamrába! – kiáltja a kemény mag legkeményebbje.

MTK-Zalaegerszeg NB I-es bajnoki mérkőzés, 2009. augusztus 15., Hungária körút, 800 néző.

A jelenet vérfagyasztó. Lehet, hogy ez a minősítés ma túlzásnak tűnik, de még a tábor hangja is elakad az emberi mivoltból kivetkőzéstől, a fiatal arcokon átsuhan, hirtelenjében nem tudják mit is gondoljanak. A kórusnak különben magának is van egy hasonló témakörben született dala, olyan fő motívumokkal, mint megfeszülő szögesdrót, közös zuhany, gáz. De ez inkább amolyan kötelező gyakorlatnak tűnik, a meccs folyamán alig háromszor éneklik, ennél sokkal gyakoribb a szomszédvár, a Szombathelyi Haladás csapatának szidalmazása. Itt tehát nem vérbő antiszemitákról van szó, hanem lassanként egy olyan „zörejről”, ami beépül primitív gyűlölködést harcias erénnyé nemesítő légkörbe.

Mindezt egyébiránt azért láthatjuk ilyen közelről, mert az MTK kedvességének köszönhetően a zalai tábor szélén kapunk helyet. Ugyanis nem vettünk a tribün és terasz felől belépésre jogosító szurkolói kártyát, ami miatt egyből kipateroltak bennünket a vendégekhez.

Hatvanhét derék egerszegi – írja másnap a Nemzeti Sport.

„Egy szorgalmas hazai drukker nem sajnálta a fáradtságot, és megszámolta, a vendégeknek fenntartott szektorban mindössze hatvanheten foglaltak helyet. Csakhogy ez viszonyítás kérdése! Zalaegerszeg kétszáznál is több kilométerre fekszik Budapesttől, késő este vonat sem jár a két város között. Azaz ez a hatvanhetes szám cseppet sem lebecsülendő.”

Jó ez így, persze, hagyjuk meg őket boldog gyereknek.

Korábban, augusztus 12-én viszont a helyzet többszörösen összetettnek látszott.

Marian Cosma, meggyilkolt román kézilabdázó emlékére rendeztek futballmérkőzést a Puskás Ferenc Stadionban. Ám mit csinál a magyar szurkolótábor egy magyar-román focimeccsen? Természetesen szidja a románokat!

Viszont az alkalomra tekintettel ez most különösen nem tűnt helyénvalónak, mivel Maria Cosma alapjában véve román volt, ez ugye objektív. De lehetett-e bárkinek illúziója afelől, hogy a magyar szurkolótábor képes másként viselkedni, és tekintettel van bármire.

A problémát árnyalta, hogy rasszista megnyilvánulások miatt - úgymint cigányozás, zsidózás, románozás, szlovákozás, „fekázás” – az MLSZ az utóbbi időben pályabezárásokig elmenő büntetéseket osztogatott. Az említett meccs előtt tehát a kérdés nem az volt, hogy égünk-e egy nagyot, hanem hogy amennyiben labdarúgó szövetség következetes akar maradni magához, hány elkövetkező válogatott meccsre üríti ki a lelátókat. 

Először a meccs előtt tíz perccel voltak észlelhetők disszonáns jelek. A kivetítőn Cosma gyermek- és fiatalkori fotói peregtek, miközben srégen, jobbra már két-három tucat honfitársunk szökdécselt ütemesen, és fújta az ehhez tartozó ritmust: ki nem ugrál büdös román…

Ám később varázsütésre mégis megtörtént a csoda. A szíven szúrt kézilabdázóra történt megemlékezés után a tábor Cosma-Cosma kiáltásban tört ki, éppen olyan magától értetődően, mint ahogy korábban a románokat szapulta.

„Nagyon nehéz perceket éltem át… – mondta Petre Cozma a Nemzeti Sportnak. – Hatalmas fájdalom van a szívemben. A magyar és a román válogatottnak, illetve a magyar és a román szurkolóknak viszont feltétlenül szeretném megköszönni, hogy próbáltak enyhíteni a bánatomon. A magyar drukkerek fantasztikusak voltak, sohasem feledem el, ahogyan a fiamat éltették. Ezt ezúton is köszönöm nekik. Minden tiszteletem az övék!" (Nemzeti Sport Online, augusztus 13.)

Szerencse, hogy többit nem halotta, nem értette, vagy esetleg nem akarta, hogy a megemlékezésre árnyékot vessen.

Mert a” fantasztikus” szurkolótábor nemcsak a román himnusz végét fütyülte ki, de egyéb téren is tökéletesen otthonos hangulatot teremtett önmaga számára. Ezt a jelenséget a Népszabadság tudósítója némi fáziskéséssel, a mérkőzés huszadik percére téve rögzítette, a kétfrontos harc jegyében.  „Ez az ítélet legalább annyira felbosszantotta a Keleti pályaudvar felőli oldalon elhelyezkedő magyar „kemény magot", mint Dananae sérülése… az ultrák azt harsogták, hogy „ki nem ugrál, büdös román!" Válaszul a százötven tagú román tábor Trianont kezdte éltetni...” (Népszabadság, augusztus 13.)

Valójában a „szópárbaj” már jóval korábban megindult, a Vesszen Trianon!, a Lesz még Erdély Magyarországé és persze az Utálunk szar Románia! jól ismert, ma már a futballmeccseknél elengedhetetlen rigmusaival. 

A helyzethez hozzátartozik, hogy a Puskás stadionban a hangosbemondót legfeljebb maximumra állított nagyothalló készülékkel lehet fogni. Valami elromolhatott, mert annyit érzékeltünk, hogy az erősítőből mintha hang akarna jönni, de ennek tartalma már elveszett a légtérben. Be se lehetett mondani, hogy ezt vagy azt nem kéne, és a tárgyi felkészültségnek ez a szintje önmagában is sokat elárul a hazai labdarúgás problémaérzékenységéről.

A Coop hálózat nemzeti színű háttérrel felbukkanó reklámja: „A jó szomszéd” a románok szidalmazása közben gyakorlatilag vicces volt. A közvetítés alatt a Sport TV viszont dicsérte a hangulatot, ami némi nagyvonalúságról árulkodik.

És végül persze megszületett a megoldás:

 „A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) rendkívüli ülésén felfüggesztette a zárt kapus büntetéseket augusztus 27-ig…

A szövetség hivatalos honlapján, az mlsz.hu-n olvasható, hogy az MLSZ a FIFA és az UEFA elveit szem előtt tartva továbbra is kiáll a rasszizmussal szembeni zéró tolerancia, a labdarúgással össze nem egyeztethető, minden nem kívánatos jelenség elleni harc mellett.
Az MLSZ irányító testülete hangsúlyozza, hogy a fegyelmi bizottság valamennyi ítéletét jogszerűnek tartja, s kiáll mellette, azt azonban elismeri, hogy a büntetések nem hozták meg a várt hatást. Egyre gyakoribbak ugyanis a nem kívánatos megnyilvánulások a stadionok lelátóin, amelyeknek következtében szaporodnak a szankciók is. A szövetség most a klubokhoz fordul, s felkéri a tulajdonosokat, hogy a lehető legrövidebb időn belül aktívan működjenek közre konkrét terv kidolgozásában, amely a jövőben garantáltan biztosítja a bajnoki találkozók kulturált lebonyolítását.”

Ma a bunkó rasszizmus olyan erővel dől a lelátón, hogy ezek szerint az egyetlen megoldás a félrenézés.