|
A Törökbálinti Torna Club NB III-as labdarúgócsapatánál a nyáron nagy volt a jövés-menés. A fő hír, hogy rövidebb budaörsi kirándulás és hosszabb ausztráliai tartózkodás után visszatért a csapathoz Tóth Ákos, a gólvágó. Ákos a TTC három-négy évvel ezelőtti felfutásának főszereplője volt, hiszen szorgalmasan rendelte középkezdéshez az ellenfeleket. A játékkedve mellé remélhetőleg a jó kondícióját is rövidesen visszanyeri, ám egyelőre kissé „tapasztaltabb” termettel is két meccsen két gólt szerzett és a harmadik találatunkban is benne volt a keze, pontosabban a lába.
Mellette a hektikus hátterűvé vált Budafokból két megbízható harcos érkezett, akik ugyancsak erősségei lehetnek a csapatnak. Rajtuk kívül fiatalok kopogtatnak, köztük a Törökbálinton élő egykori válogatott játékos, Vasile Miriuta fia is. A távozók közül a TFC játékos-edzőjeként egy házzal odébb költöző Horváth Ferenc játéka hiányozni fog. Mint ahogy Mezei Zsoltról is jó benyomásokat őrizhetnek a törökbálinti szurkolók Érkeztek:
Frank Tamás (Budafok LC, NB III) kapus, Kóbor Csaba (Budafok LC, NB III) támadó, Tóth Ákos (Ausztrália) támadó, Meleg Tamás (Paksi SE, NB I) védő, Marco Miriuta (Hegyvidék, BLSZ I) középpályás, Zimon Gábor (Budaörs, NB II) középpályás, Elekes Attila (Szombathely, NB I) középpályás, Antal Péter (Voyage, BLSZ I) csatár, Hradek Zoltán (Nagytétény-Erőmü, BLSZ I) védő.
Távoztak:
Mezei Zsolt (Monor, NB III) kapus, Bakos Bence (Törtel, m. I/b o.) védő, Bakos Áron (Solymár, m. I/b o.) védő, Tóth P. Gábor (Bag, m. I. o.) csatár, Máté Dávid (Vál, m. II. o.) védő, Horváth Ferenc (Törökbálint FC, BLSZ III) középpályás, Papp Csaba (visszavonult) csatár. Az összességében kedvező mozgások ellenére a csapat eddig elég ellentmondásosan teljesít. Kellemetlen meglepetést jelentett, hogy a Magyar Kupában hazai pályán 4:3-ra kikaptunk az Újbuda TC-től. Az augusztus 15-én rajtoló bajnokságban viszont a Dorogot – ugyancsak itthon - sikerült 2:0-ra legyőzni. Érdekesség, hogy Tóth Ákos a 46. percben állt be és az 56.-ra már meg is rúgta mindkét gólt. Az Érd elleni idegenbeli mérkőzés viszont nem sok pozitív elemet hozott, az 3:1-es vereség még inkább a TTC-re nézve hízelgő. Klubigazgató vezeti a szakosztályi munkát A balintisport.hu híre alapján új vezetőségi taggal gyarapodott augusztus 26-án este a TTC labdarúgó szakosztálya. „Kasza Lajos személyében egy profi mentalitású szakember került a csapat élére, aki az elnök-helyettes és klubigazgató posztot fogja betölteni. Kasza Lajos az egykori NB II-es Keszthely csapatánál vezetőségi tagként szerzett már tapasztalatokat e téren.” Az új klubigazgató nincs könnyű helyzetben. A szakosztály voltaképpen kezelhető fizetési hátralékai jelenthetik a legkisebb problémát. Ennél sokkal súlyosabb kérdés, hogy milyen módon lehetne fejleszteni az új létesítményeket és megfelelő szervezettséget igénylő helyi utánpótlás-nevelést. Komolyabb felkészítésre ugyanis a szülők részéről volna kereslet, a korszerű munka feltételeinek kialakításához azonban több téren áttörésre lenne szükség. |