Nem szívesen hozakodom elő a lapban a személyes történeteimmel. Ám az alábbi balesetemen annyira meglepődtem, hogy már a tömegben a mentőkocsit vizslatva - szerencsére volt mivel - egyből közérdekűnek tekintettem.

És egyébként is, „… a világ legtermészetesebb, legmagátólértetődőbb dolga: hogy ugyanis az író elmesél valamit, ami mindenkivel megtörténhetik, abból a rendkívül figyelemre méltó alkalomból, mikor éppen vele történt meg” – írta Karinthy Frigyes Az utazás a koponyám körül bevezetőjében. Márpedig, hogy ez megtörténhetik, azt a szanitécek a legmagátólértetőbbként kezelték, úgyhogy nem árt odafigyelni, óvintézkedéseket foganatosítani.  

Előzmény: Augusztus 20., budapesti tűzijáték. 2006-ban egy leányfalui kulturális rendezvényről, az íróválogatott futballmeccséről jöttem haza, a 86-os busz megállt a Margit hídnál, ahol akkor már igencsak esett. Két perc múlva viszont egy katasztrófafilm kellős közepében éreztem magam. Abban még semmi kifogásolnivaló sincs, ha az orkánszerű szélben az eső vízszintesen kaszál, ám közben elzúgtak méteres fadarabok is. Házak között a jajveszékelő szülők kapualjról kapualjra menekítették ordító gyerekeiket. A metróba sem engedtek le, mert az állomás megtelt. Próbáltunk fedezék mögé, alá bebújni, miközben ronggyá áztunk.

Ennél rosszabb nem jöhet, gondoltam. Tévedtem.

Az idén egy törökbálinti barátommal, a helyi közéletben is ismert Szedlay Gyöngyivel Pesten találkoztunk, és ha már így alakult, megnéztük a tűzijátékot. Az időjárás ezúttal semmi váratlant nem ígért. Helyet kerestünk magunknak, leballagtunk az Erzsébet hídtól mintegy ötven méterre a kettes villamos pályája melletti járdára. És persze minden rendben elkezdődött: dörrenések, majd színes fénypászmák nyújtóztak, izzók lávatömege gördült le a hídról – tűzijátékot és görögtüzet mindenki látott már, nem részletezem.

Aztán egyszer csak, ahogy nagy lakliként az utolsó sorban, a korlátnak nyomódva állok, hirtelen mintha kupán vágtak volna. Jó erős ütést érzek az orromon, vérzek, kissé kábult vagyok. Ez mi a fene? Talán könyökkel találtak el, de nem, mert azt láttam volna. Kővel dobtak meg? Gyöngyi meghökkent arckifejezéssel a segítségemre siet, ad zsebkendőt, törölgetem a képem. Ez mi a franc volt? – kérdezem újra, mire a közvetlen környezetemben előttem álló húsz ember közül egy tűzijátéknéző veterán hátrafordul és int: a Március tizenötödike tér felé találok magamnak mentőkocsit.

És tényleg. A srácok készségesek, egyikük ugrik, másikuk fél kézzel kizárja a mentő belsejéből az utánam lépni igyekvő Gyöngyit, miközben a szabad kezével fényképezi a tűzijátékot. Ez a petárdának a csomagolása, amikor robban, néha szétdobja - okoskodik a gézt jóddal átitató egészségügyi munkatárs. Látszik, számára rutinmunka. Látott már egy-két tűzijátékot. Csakhogy ez a valami az orromat pont szemmagasságban hasította fel! Kész csoda, bazdmeg, hogy nem purcantunk ki, nevetgélek magamban a Ponyvaregény idevágó szövegén. Bár ez már inkább olyan, mint a G. A. X-ben, állsz gyanútlanul valahol, és voltaképpen minden megtörténhet.

- Megyünk a traumatológiára! – közli a mentős.

- Nem megyünk! Miért mennénk? – válaszolom.

- Hogy megnézzük, nem tört-e el.

- Nem tört el, azt érezném.

- Akkor jó. Leragasztom. Saját felelőssége.

De mi van, ha belemegy a szemembe? – fogalmazom meg végül kétségbeesésem tényleges és alapvető tárgyát, miközben ő a mondott érzékszervek között keresztben tapaszt nyom az orromra. Hááát? – vonja meg a vállát nem éppen megnyugtató hajlítással.

Tudják mit? Van egy valóban újságok címlapjára való, totál közérdekű javaslatom: legközelebb csak szemüvegben nézzenek tűzijátékot! Megéri az óvatosság. Egyébiránt, ha engem keresnének, augusztus huszadikán este kilenc órától a Puskin mozi büféjében leszek, biztonságos hely. Kóser szilvát iszom sörrel, háttal az Erzsébet hídnak, és ki sem mozdulok. Ünneplem az államalapítást, továbbá ettől kezdve évente azt a tényt, hogy ép szemeim száma, ha mindet összeadom és akkurátusan megszámolom pont kettő!

Mellesleg, a mentők a tűzijátékkal összefüggésben 130 embert láttak el – jelentette az MTI. Volt, aki már reggel kiült, hogy mindent jól lásson, délutánra természetesen napszúrást kapott.

Lehet, hogy ő járt jól, mert megúszta ennyivel?