„Hallgass, fiam, atyád intelmére, s ne vedd semmibe anyád tanításait! Hallgasd hát meg, fiam, fogadd el szavaimat, akkor nagy lesz száma élted éveinek.”

Szent István

A 2009. év nem volt jubileumi, az államalapítás évfordulóját mégis kiadósan megünnepeltük. A hagyományos kenyérszentelésen, ünnepi beszéden túl bemutatkozott az önkormányzat házi színháza Usztics Mátyás irányításában, aki megszervezte számunkra a Kárpát-medencei Színházi Találkozót is. „Csináltuk a fesztivált”az ünnep délutánján, és végre az MMMH névadójának is került szobor az önkormányzat házi szobrászától, R. Törley Máriától.

Szép, értelmes, jól artikulált volt az ünnepi beszéd, amelyet Palkóné Szabó Gabriella igazgató-képviselő asszony tartott. Józanul, európai módon fogalmazta meg első királyunk vitathatatlan érdemeit a tekintetben, hogy ez a maroknyi kis nép, amelyet magyarnak neveznek –amúgy ki tudja, hány féle nép vére keveredik benne – megmaradhatott Európa közepén. A bölcs király már vagy ezer éve megfogalmazta fiának azt, amit a századok múlásával rendre felejteni látszunk: „Ítéleteiben az igazságot tekintse minden cselekedetében, türelmes legyen, - a jövevényeket kegyesen fogadja, s még kegyesebben bánjék velők…”

A beszéd után következett a példás csattanó arra, miként torzul, ferdül a történelem, ha avatatlan kézbe kerül. Usztics Mátyás Tánc-Képes (Képtelen) Krónikája hihetetlen zagyvaságokat, történelmietlen hazugságokat, legendának is hajmeresztő állításokat sorakoztatott fel a meglehetősen önkényes krónikalapozgatásában. Nem tudom, hány történelemtanár ült a nézőtéren - Hajdu tanár-alpolgármester urat láttam az első sorban – de remélem elég benyomást szereztek ahhoz, hogy ne kérjék fel Usztics Mátyást arra – amire egyébként írásos szerződésében ajánlkozott – rendhagyó irodalmi, pláne történelmi órákat tartson iskolás gyermekeinknek. A koreografált táncjelenetek a Debreceni Népi Együttes előadásában mozgalmasak, látványosak voltak, a Bürkös Banda jól muzsikált.

Augusztus 21-23-ig első ízben jelentkezett Törökbálinton Usztics Mátyás szervezésében a Kárpát-medencei Színházi Találkozó. Ennek keretében 21-én, péntek délután mutatkozott be a nagyváradi Liliput Társulat a Csillaglépő csodaszarvassal, sajnos mindössze 30-40 néző előtt. Arany János szövege alapján Buda Ferenc írta az elsőként Nagyváradon bemutatott darabot. A bábokat és díszleteket Balla Gábor faragta, a zenét Szokolay Dongó Balázs és Bolya Mátyás komponálta, a koreográfiát Dimény Levente készítette. Nem tartom igazán gyermekműsornak a veretes szöveget – láttam a nagyobbacskák unatkoztak is – bár a mozgalmas, látványos előadás érzelmileg nekik is sokat adhatott. Teljes nagyszerűségében az érettebb korosztály értékelhette a darabot. Igazi, míves előadás volt, a tartalom és a forma harmonikus egységében. A szépen faragott bábok Hunort, Magyart és honfoglaló társaikat jelképezik. A sámándobok az árnyjáték eszközévé vagy éppen lovakká alakulnak át, miközben a háttérben fel-feltűnik az ifjakat csalogató csodaszarvas... A pasztell ruhákba öltözött színészek fából faragott bábúi önmagukban népi műremekek, segítségükkel a négy férfi és négy női színész szellemesen tudta megjeleníteni a hét szarvast üldöző ifjat, akik a mitikus állat leterítése helyett hét szép lány fogságába esnek. Bár a magyar színházakban lehetne hallani ilyen kristálytiszta artikulációt, megejtően szép énekhangot.

Egy ismerősöm megjegyezte a nagyváradi Liliput Színház produkciója nyomán: „Ebben látszik, hogy munka van, kitűnő előadás! Ha Usztics ilyen jó előadásokat hoz, az rendbe is van. Csak ő ne csináljon itt színházat!”

Augusztus 23-án, 17-kor Székely János: Caligula helytartóját mutatta be a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Az Esztergályos Károly rendezte tv film jelenetei villannak fel 25 év távolából, Gálffi László nagyon fiatal helytartójával, és az érett, higgadt bölcs rabbit, Barakiást megformáló Sinkó Lászlóval.

A remekbeszabott, filozofikus mélységeket elérő vitában a római helytartó, Petronius – aki kerülné a vérontás, amúgy egy tisztességes ember – meg akarja győzni a zsidó főpapot, nem tehet mást népe érdekében, mint belemegy abba, hogy Caligula – az önmagát már életében Istennek tituláló császár - szobrát bevigyék a jeruzsálemi templomba. Megtörtént esemény, fikciós, de nagyon is élő, eleven dialógussal, mely kapcsán nem lehet nem Ceuesescu magyar lakta területeket elrománosítani igyekvő politikájára asszociálni. De tágabb értelemben, kortól függetlenül érvényes a hatalom, a túlélés, a vallás, a hit összefüggéseinek bemutatására. A heves vita vége felé a zsidó főpap mintha rákanyarodna a lényegre. „Isten? Mi az? Egy szó. Vallás? Mi az? / Afféle belső nyelvezet, afféle / Képes beszéd, kifejezési mód. / Mondom, lehet, hogy voltaképpen nincsen. / De amit jelent, az már igenis van. / Az nagyon is van. Tudod, mit jelent? / A népet, amely kimunkálta őt.” Gyönyörű gondolat!

Végül a helytartó, Petronius lemond a szobor beviteléről. Ahogy az várható, parancsmegtagadás vádjával Caligula halálra ítéli, Rómából meg is érkezik a mors voluntariára (öngyilkosságra –szerk.) felszólító levél, ám utolsó pillanatban jön a régi bajtárs a hírrel: a tébolyult zsarnok, Caligula halott, saját testőrei ölték meg.

A Feleki Kamill színházteremben felállított nagy katonai sátorban 4x3 széksorral körbevett nézőtér előtt, középen egy nagy kőasztal, előtte forgófotel és Caligula aranyozott feje jelenti a díszletet. A római jelmez meg akármelyik mai, távol-keleti hadszíntér gyakorló katonai egyenruhája lehetne, a zsidóságot mindössze a sábeszdekli jelzi. Elég is ennyi, ha jó a darab, és olyan színészek kölcsönzik személyiségüket a drámának, mint a két Jászai Mari díjas Szélyes Ferenc és Györffy András, a helytartó és a főpap szerepében. Mi sem mutatja jobban, mennyire fontos volt mindig Erdélyben a magyar nyelv, kultúra ápolása, mint az a szép magyar beszéd, a lendületes dikció, amit ennél az előadásnál is élvezhettünk. Ez igaz a kisebb szerepeket játszó színészekre is. Nincs hadarás, nincs motyogás, egyik sem pösze, beszédhibás. Szégyenkeznem kell, ha arra gondolok, hogy itthon élő színészeink – tisztelet a kevés kivételnek – hogyan bánnak legfontosabb eszközükkel, a szép magyar beszéddel. S nem csak a nyelv sérül, gyakran az értőn visszaadott írói gondolat is. Most egy szépen, okosan, és nagyon egyszerű eszközökkel felépített ívű előadást láttunk, köszönet érte Sütő András városának.