Milyen jó lenne, ha nem csak busszal vagy autóval közelíthetnénk meg biztonságosan a környékbeli településeket! Van rá mód, csak meg kell dolgozni érte.

Volt egyszer, hol nem volt, egy kalandvágyó ember, aki nagyon szeret bringázni, és nem fél semmi újtól, kihívástól. Nyeregbe szállt, és meg sem állt Biatorbágyig. Amikor hazaért – mert, hogy ő az én emberem – lelkendezve mesélte, milyen jó kis út (bár bozótos), és milyen jó kis cukrászda van a végén. A süti vagy a kaland volt a vonzó, nem tudom, de a legközelebbi túrára már az egész gyereksereg elkísérte, velem együtt.  Bozótos volt, gidres-gödrös, de járható. Eljött a tél, a tavasz, a kalandvágyó újra próbálkozott, de úgy érezte, ebbe már neki is beletörne a machetája.  A jó kis utat benőtte a gaz. Néha most is nekivág a még kalandvágyóbb fiával, bőrig ázva (eső után a növényekről csöpögő víztől), összekarmolva, de megteszik az utat, közben újabb és újabb csodákat felfedezve. Ha kicsit jobb a helyzet, kevesebb a gaz és az útra hordott zöldhulladék is komposztálódik annyira, hogy át tudjunk kelni, mindannyian újra elindulunk, felfedezni azt a hihetetlen természeti gazdagságot, amit Biatorbágy és környéke rejt. Az Orr- (a gyerekek szerint Ork-) szikla, a tó a madarakkal, a Szarvasugrás, az Andrész cukrászda (ezt muszáj útba ejteni, ha nem is a természet része). Már az is külön élmény, amikor átgurulunk a Viadukton. Hát, szóval, ha nagyon szeretnénk valami jó helyre menni, és kellően indián hangulatban vagyunk, akkor nekivágunk. De csak akkor.

Legyen az út mindenkié!

Pedig ez az út azoké is lehetne, akik így, horzsolásokkal, bukdácsolva, bőrig ázva, biciklit gyilkolva nem vállalják a megpróbáltatásokat. Csak időnként rendbe kellene tenni. Létezik egy mozgalom, melynek résztvevői a fejükbe vették, hogy Magyarországon is létrehoznak Zöldutakat a nyugaton jól bejáratott Greenway mintájára, szervezeteit az Ökotárs alapítvány koordinálja. A mi térségünkben a BudaVidék Zöldút Program működik, a helyi civil szervezetek összefogásával próbálja elérni, hogy a vidékünk kisebb útjai, régi szekérútjai újra közösségi használatba kerülhessenek, a túrázók, kerékpárosok, lovasok elérhessék a szomszédos településeket anélkül, hogy forgalmas közutakon kellene autók között közlekedniük. A programban már 12 település több civil szervezete dolgozik, főként a Zsámbéki medence környékéről. Bár a Törökbálint – Biatorbágy út is szerepel a kijelölt területek között ( http://budavidek.rulez.org/b/T_c3_b6r_c3_b6kb_c3_a1lintBiatorb_c3_a1gy/) bálinti civil szervezet még nem jelezte részvételi szándékát.

- Mi lenne a teendőnk, ha nekivágnánk? – kérdezem Tüske Emilt, a Biatorbágyi Tájvédő Kör vezetőjét.

- A Madárforrástól a Viaduktig nemrég rendbe hoztuk az utat, de sajnos kevés egyszer-egyszer nekilátni. A törökbálinti részen mi nem dolgozunk, de biztosan van ott is teendő (van!-szerk.) Rendszeresen kellene járni ezt az utat metszőollóval, bozótvágóval fölszerelkezve, a legjobb lenne a nagyobb gödröket is betömni. Ezt egy komolyabb lelkes csapat egy-két nap alatt meg tudná csinálni. Ha ezután többen járnának ott, a természet sem követelné vissza olyan hamar a részét, elég lenne ritkábban gondozni. És talán az önkormányzat is támogatná a rendezést, ha látnák, hogy milyen sok bálinti polgár igényli ezt. A murva ellen nem tudnátok sokat tenni, hiszen a vasúti töltésnek ez természetes alapanyaga. A zötyögés tehát megmaradna, de a gödrök és dzsungel megszűntetésével mégis jól járható utat lehetne összehozni.  Ritkaság ezen a környéken az ilyen teljesen vízszintes, szintkülönbség nélküli kerékpárút, ki kellene használni ezt a lehetőséget.

A gyakorló zöldutasokról többet is megtudhat az olvasó a budavidek.rulez.org vagy a biatorbagy.org látogatásával.