Egy augusztusi lakossági meghallgatáson a következő fontos, városunkat érintő kérdésekre kaptam választ Csuka Attila alpolgármestertől, illetve a beruházások helyzetéről szóló beszámolóból.
Térfigyelő kamerák kiépítése Az E-S Mérnökiroda Kft tervezésében kiépítendő 16 térfigyelő kamera várhatóan még ebben az évben kikerül a város frekventáltabb helyeire, a kamerák által rögzített képek kiértékelését a helyi rendőrőrs végzi. 24 órás rendőri jelenlét 2010-től Törökbálinton A közbiztonság javítása érdekében az önkormányzat megteszi az előkészületeket arra, hogy a 2010-es költségvetésbe beépüljön az a költség előirányzat, amely lehetővé teszi, hogy a törökbálinti rendőrőrs 2010-től 24 órás szolgálatot lásson el a város területén. Végleg eltűnhet a téglagyár? A város belterületén üzemelő téglagyár megrendeléseinek csökkenése miatt beszüntette működését, gépeit vidékre telepítette. A tulajdonosok most profilváltásban gondolkodnak, többek között kiskereskedelmi vállalkozás is szóba került. Mivel a téglagyár egyöntetűen bányaművelési ágazat besorolású, ehhez a területnek, vagy a terület egy-egy darabjának építési övezeti átsorolására van szükség, ami csak az önkormányzat jóváhagyásával lehetséges. Az önkormányzat vezetői leszögezték, hogy a bányaterület „kimazsolázásához” nem nyújtanak segítséget, ezzel szemben ragaszkodnak – mint ahogy az üzemeltetési szerződésben is ki van kötve – a bányászat okozta tájseb rekultiválásához, ami nem csak a földtömegek visszarendezését jelenti, de a táj növénykultúrájának visszaállítását is. Azt is meg kell vizsgálni, hogy a város fejlődése szempontjából milyen távlati funkció kívánatos a téglagyár területén. Erre egyébiránt az éppen folyamatban lévő településrendezési módosítás (településfejlesztési koncepció), majd az azt követő Településszerkezeti Terv módosítás kínál lehetőséget. A város távlatilag számít erre a területre, de sem ipari, sem kereskedelmi funkcióban nem gondolkodik, szeretné a területet intézményi besorolásba helyezni. Reméljük – teszi hozzá a hír közlője – ez egy olyan építési övezet lesz, amelybe újabb lakópark létesítése nem fér bele. Második nekifutás a 16 tantermes iskola építtetésének Az építési engedélyezésre alkalmas tervet (+ tenderterv, kiviteli terv) a Kruppa Építésziroda Kft. készíttette el. 2009. 08.04-én az önkormányzat benyújtotta a terveket, a meglévő raktárak bontási tervével együtt az építés engedélyezésére kijelölt Biatorbágyi Önkormányzat részére. Az Építési Koncesszióra vonatkozó közbeszerzési eljárás Részvételi Felhívását és az Ajánlattételi Felhívás véglegesített anyagát összeállította a hivatal a Lebonyolító és a Műszaki szakértő közreműködésével. A részvételi felhívást 2009. augusztus 14-én a Lebonyolító a Közbeszerzések Tanácsa részére eljuttatta. (Csak az építési engedélyezésre benyújtott tervvel egyidejűleg lehetséges a Felhívás benyújtása a 162/2004. (V. 21.) korm. Rendelet értelmében.) |