Murányi György 44 évesen a Villamosszigetelő és Műanyaggyárban villamosmérnökként a célgéptervezésen dolgozott, ekkor kezdődött a hat éven át tartó gyötrődése. Ez idő alatt tizennégy érsebészeti műtéten esett át, beteg lábát – több, nem a legoptimálisabban sikerült orvosi beavatkozás következtében - 1992-ben végül amputálni kellett.

50 évesen a korábbi munkáját nem folytathatta, időközben leszázalékolták. Ekkor kereste meg a mozgáskorlátozottak törökbálinti klubjának vezetője, Újfalusi Tamásné, látogatná-e a rendezvényeiket. Gyorsan kiderült, hogy itt ismereteit kamatoztathatja. Mivel gondot jelentett a naprakész elszámolás, rövid időn belül ő intézte a klub pénzügyeit.  A mozgáskorlátozottak érdekében cikket írt a Községi Újságba, amire az önkormányzat pénzügyi bizottságának elnöke, a jelenlegi polgármester Turai István válaszolt, ekkor ismertté vált a törökbálinti közéletben is.

A ´90-es évek elején a mozgáskorlátozott klubnak 30-35 tagja volt. Azután jött egy felfutás: a gáz-, víz- és csatorna bevezetés időszakában hónapok alatt 100-110-en lettek, mivel a közművek korszerűsítéséhez a mozgáskorlátozottak támogatást kaphattak. Ezt követően a tagság leapadt 60-65 főnyire, ekörül stabilizálódott tulajdonképpen mind a mai napig. A klub 1997-ben az egyesülési törvény alapján bírósági nyilvántartásba vétellel alakult át egyesületté.

- A bírósági bejegyzést, az APEH-bejelentkezést és a bankszámlanyitást már én talpaltam végig - meséli Murányi György. - A mozgáskorlátozott klub vezetője, Újfalusi Tamásné ekkor már nagyon beteg volt, így én lettem az egyesület elnöke.  A közhasznúsági törvény életbe lépése után, 1998-ban bírósági bejegyzéssel az egyesület közhasznúvá vált az alapszabály átalakításában közreműködő dr. Somogyvári Gyula és a biatorbágyi mozgáskorlátozott egyesület azóta elhunyt elnöke, Ördögh Gyuláné segítségével.

Önálló gazdálkodásba kezdtek, zenés klubdélutánokat szerveztek és a bevételt betették a bankszámlára. Ez egyrészt pénzügyileg növelte a lehetőségeiket, korábban ugyanis dr. Elek Sándor polgármester saját keretéből adott 20-30 ezer forintjaiból béreltek buszt évi egy-két kirándulásra, másrészt jelezte, hogy az egyesületben van kezdeményező erő.

A zenés délutánok iránt utóbb csökkent az érdeklődés, amikor a bevétel már az élőzene költségét sem fedezte, felhagytak vele. Ám programok így is maradtak. Kétféle tagságuk van, a rendes tagok mellett felvesznek pártoló tagokat is, akiknek egy része az ágyhoz kötött betegek házastársa, gyermeke. A mozgásképteleneket meglátogatják otthonukban vagy a kórházi kezelések alatt.

Rendszeresek a gyógyfürdő kirándulások, évente 10-11 alkalommal kerítenek sort ezekre.  A fix célpontok közé tartozik az agárdi és a leányfalui termál. – Igyekszünk olyan helyre menni, ahol nemcsak a ponyva véd meg – foglalja össze a helyszínválasztás egyik lényeges szempontját az elnök.    

Tapasztal szolidaritást a mozgáskorlátozottak helyzetével kapcsolatban? – érdeklődöm. Ezt ő az egyesületen belüli viszonyokra érti, mivel - meghökkentő módon – ez még itt sem magától értetődő.

- Benne van az alapszabályunkban a másság elfogadása és a másokkal való elfogadtatása. Attól a pártoló tagtól, aki valamelyik mozgássérültre megjegyzést tesz, igyekszem megszabadulni. Van ilyen! – válaszolja a kérdő tekintetre. - Például a kiránduláson azt mondja, hogy „ez mi a francnak mászik ilyen nehezen”, mert a másik lassan ér oda a kerekesszékkel. Ezeket éppen úgy kitesszük, mint a rendbontókat, akik hangoskodnak vagy berúgnak.

- De nem ez a jellemző. – folytatja Murányi György.  – Az egyesületnek kezdettől nagyon aktív vezetősége van, Murányi Béláné pénztáros és könyvelő intézi és szervezi a gyógyfürdő kirándulások részvételi és étkeztetési ügyeit, valamint a zsíroskenyér délutánokat, szinte a legaktívabb az egyesületben. Egy másik vezetőségi tag, Kun Magdolna, szintén sokat segít a bonyolításokban, és ne feledkezzünk meg az igen aktív pártoló tagjainkról sem, Cseh Jánosnéról, a Békefi házaspárról, Kálvin Jenőnéről és Mikos Barnabásnétól és a többiekről, akik minden esetben segítenek az egyesületben és azon kívül is. Köszönettel tartozunk nekik.   Tényleg egymást szerető, segítő emberek, nagyon örülök annak a magnak, amelyik évek óta megvan és összetart.     

 Ennek egyik kétségtelen bizonyítéka, hogy az egyesület kisebb hitelekkel segíti a rászoruló tagokat, amit a mérlegben is szerepeltetnek. Jön egy műtét, szükségessé válik orvosi ellátás, hűtőt vesznek vagy bojlert cserélnek – ilyenkor kaphatnak egy összegben pár tízezer forintot, amit részletekben kell visszaadni. Kérdésemre, hogy nem származik-e ebből probléma vagy vita, az elnök a fejét rázza: - Egyetlenegyszer fordult elő, hogy egy nő nem fizetett vissza 20 ezer forintot és elköltözött. Egyébként nincs belőle gond, sőt erre a célra minden év elején tartalékolunk is pénzt addig, míg az önkormányzati támogatást meg nem kapjuk. Ha bárki jönne segítségért, ne kelljen azt mondanunk, hogy nincs.

Az egyesület évek óta 600 ezer forint támogatást kap az önkormányzattól, kb. 60-150 ezer folyik be az SzJA 1%-ból, és ugyancsak érzékelhető bevétel a személyenként évi 1600 forintos tagdíj. Arra vigyáznak, hogy senki ne érezze úgy, elvesznek tőle. Karácsonyra az egyesület minden tagja kap ajándékcsomagot, aminek az értéke valamivel meghaladja a befizetett éves tagdíjat.   

Murányi György nemcsak a törökbálinti egylet elnökeként igyekszik a mozgáskorlátozottak helyzetén javítani. Szakértőként részt vesz gépjárműszerzési, illetve lakás-átalakítási ügyek intézésében, továbbá az egyesület tagjain kívül is valamennyi hozzáforduló mozgáskorlátozott hivatali ügyeit segít egyengetni. Emellett aktívan dolgozik a Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesületében, amely a Törökbálinton, illetve az ott végzett munkájáért 2009 októberében a „Jótettekért” kitüntetésben részesítette.