Egyetlen, de bátor cserép

Az első negyedév végére sokszor minden eldől: mi történik, mi történhet még abban az évben. Mire a fagyok végre kiengedtek s madárcsiripeléstől hangos az ablakon túl a hajnal, Törökbálinton nem csupán a következő kilenc hónap, hanem minimális túlzással a következő kilenc év sorsa is eldöntődött. Ez nem önmagában baj szerintem, hanem azon körülmények mellett és között, ahogy az önkormányzat létezik és formálhatja a település sorsát.

De elég a rébuszokból, miről is van szó? Az önkormányzat által vállalt azon kötelezettségről, amely alapján eddigi működési kiadásai mellé determinációként majd egy évtizeden át további évi 1,4 milliárd Ft kötelezettséget vállalt az új iskola és sportközpont megvalósításához kapcsolódóan, magánszektori szerződő partnere felé. Ez a város működtetésének költségét körülbelül egyharmadával növeli meg, az összes további paraméter változatlanságát feltételezve, például azt, hogy az iparűzési adó rendszere jelentősen nem módosul. A város mozgásterét és lehetőségeit más szükséges fejlesztések megvalósítására abban az időszakban teszi nagyon kétségessé és korlátossá, amikor ráadásul az európai uniós hátterű pályázati források is a közép-magyarországi régió esetében az elmúlt 2-3 évben tapasztaltnál jóval csekélyebb mértékben állnak majd rendelkezésre. Csak érzékeltetésként, a céltartalékok nélkül a város idei fejlesztési, felújítási kiadásai (félmilliárd forint pályázati forrású pénzzel együtt) 2 milliárd forintot alig meghaladóak, azaz töredékére zuhannak majd 2012-től kezdődően az 1,4 milliárd forintos új, folyó kiadási tétel megjelenését követően.

Településstratégiai döntés született tehát, megítélésem szerint, február 25-én és március 10-én. Felkaphatják nyugodtan a fejüket az olvasók: hiszen csak március 10-én foglalkozott ezzel a napirenddel a képviselőtestület. De a város költségvetésének február végi elfogadása látensen és a valóságban is azt jelentette, hogy bizonyos alapvető, a megnövekedett népességszám kiszolgálásához kapcsolódó igények kielégítését a költségvetés keretein kívül reekesztette. Ennek legfontosabb eleme az új 16+8 tantermes iskola építése, amely esetében csak a területbiztosítási költségek kerültek be az idei büdzsébe, a magánszférából várva annak kivitelezését a hozzá kapcsolt sportkomplexummal együtt.

De hát erre az új épületegyüttesre szükség van, hallom többek véleményét. S egyetértek. Nem lehet a jelenlegi iskolai kapacitásokkal a város örvendetesen növekvő gyerekseregét kiszolgálni, egy ekkora településen. A XXI. század második évtizedében az is természetes igény, hogy egy fedett sportközpont uszodával, sportcsarnokkal rendelkezésre álljon. Nem véletlen, hogy a teljes, nagyon hosszúra nyúlt folyamatot jómagam eddig minden elemében támogattam, sőt legjobb tudásom szerint megkíséreltem helyenként alakítani is annak műszaki tartalmát és szerződéses követelményrendszerét.

Akkor miért ez a pálfordulás? - kérdezhetnék. Nem hiszem, hogy én nagyon sokat változtam, a minket körülvevő a világ lett más, és tesz óvatosabbá engem (is). Az elmúlt másfél-két év megtanított arra, hogy a jobban tisztában legyek korlátainkkal, jobban rájöjjek arra, hogy Törökbálint és Magyarország mennyire kiszolgáltatott a világ sorsa alakulásának. Arra, hogy hiába vannak nagyon szép és igaz álmaink, annak megvalósulása, megvalósíthatósága messze nem csupán saját szándékainkon múlik. Arra, hogy egyáltalán nem magától értetődő, hogy a lehetőségeink a jövőben csak bővülhetnek, területeink felértékelődnek, gazdasági életünk felpörög. Ebben a környezetben ezzel a szerződéssel járó új terhet, új determinációt tartom saját magam megítélése szerint túlzottnak, nem vállalhatónak, a magas kamatfelárak és fajlagos költségek mellett.

Mi (lett volna) az alternatíva? A zárójel mára már gyakorlatilag törölhető, a szerződés megköttetett, de azért leírom: szerintem önkormányzati költségvetés mindenkori keretei között, lépésről lépésre lehetett volna a tartalmában nagyon fontos beruházás kialakításában előre menni. Kézenfekvő Budaörs példájára hivatkozni: ott saját folyó költségvetésük forrásaira támaszkodva egy 24 tantermes, magas kivitelezési minőséget képviselő iskolát adtak át a közelmúltban 2,8 milliárd forintos projekt eredményeként. Ez azt jelentette volna számunkra, hogy mintegy kétévnyi a mostani szerződés szerint kifizetendő összegből már a 16+8 tantermes iskolaépületünk rendelkezésre állna (helyből kérdéses is, hogy fel tudjuk-e tölteni az egészet, ez inkább a következő 4-5 év folyamata lesz a városban). Ez természetesen 2011 és 2012 városi költségvetését nagyon megterhelte volna, de nem 2020-ig hozott volna létre determinációt polgáraink számára. Az uszodai és sportcsarnoki fejlesztési elem pedig mindenkori anyagi lehetőségeink függvényében később, vélhetően valamikor az évtized közepén készülhetett volna el. (Egy megjegyzés azért idetartozik: sportcsarnokunk már úgy 2 éve lehetne, költségeinek a felét az állami költségvetés állná, ha a jelenlegi önkormányzati többség nem szavazza ezt le majd 3 évvel ezelőtt, soknak tartva az önkormányzat évi 100 millió forintot valamivel meghaladó terheit).

Négy mondat az eddigi 666 szó után: nagyon bízom abban, hogy a bálintiaknak sok örömük lesz majd az új létesítményben. De a hűs medencében úszva se feledhetjük el: a mostani kötelezettségvállalás miatt nagyon sok más, szükséges, kívánatos fejlesztés úszott el a távoli jövőbe. Lehet így dönteni, lehet így priorizálni is, saját képviselőcsoportomból is voltak olyanok, akik erre szavaztak. Én nem halmoztam fel magamban elég bátorságot, elég merészséget ahhoz, hogy ezen a számomra túl magas áron és kockázattal támogatni tudjam.