2012. május 20., vasárnap

Logo

Címlap Archívum 2010 Április Kovács László Törökbálinton

By iNow Web Design

Hungarian English French German Italian Polish Romanian Serbian Slovak
Keresés a hírekben

Kovács László Törökbálinton PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Szerk.   
2010. április 16. péntek, 12:39

A helyi szocialisták önbizalmat meríthettek egykori pártelnökük március 11-i fellépéséből, akin látszott, hogy az elmúlt négy évet nem idehaza töltötte. Könnyen lehet, hogy a választások után ez lesz az MSZP szerencséje…


Az eseményre érdekes módon a HÍR TV vonult ki - a helyi televízió nem -, mint kiderült, ők viszont a héten már másodszor keresték fel a jobboldali média által néhány napja újból „elővett” Keller László választási rendezvényét. A stáb egy óra elteltével távozott, nem tudni milyen eredménnyel, ám mindenképpen sajátos állapotokat tükröz, hogy a házigazda szocialista képviselő később bejelentette: A herceghalmi kampánygyűlésemen nem találtak rajtam semmilyen fogást, nem is ment adásba semmi, szerintem most is ez lesz...    

A rendezvény Kovács László beszédével kezdődött. A korábbi külügyminiszter, pártelnök, EU biztos a jelenlegi szocialista vezetők többségétől eltérően láthatóan nem volt lestrapált, fellépésének magabiztossága a hajdan komolyabb erőt képviselő MSZP-t idézte. Aláhúzta, hogy a szocialisták ma is alternatívát nyújtanak a kötcsei beszédben beharangozott centrális pártrendszerrel szemben. Van befolyásuk arra, hogy az ország milyen irányba fejlődjön. Célként a modern, demokratikus jogállamot jelölte meg, amely harmonikusan illeszkedik az európai folyamatokhoz. Utóbbi kapcsán hangsúlyozta, hogy hibás az az elképzelés, amely a bezárkózásra, magunkba fordulásra épít, és az érdekérvényesítésnél az asztalcsapkodást tartja megfelelő eszköznek. Az ország célja nem a hangerő növelése, hanem az európai élboly utolérése lehet. A kormányzati munka kedvezőtlen megítéléséről szólva elismerte, hogy az MSZP-SZDSZ kormány – miközben ezzel négy millió ember életkörülményein jelentősen javított – tovább nyújtózott, mint ameddig az ország gazdaságának takarója ért. Ugyancsak fontos problémának mondta a korrupció kiszűrését. Kiemelte, hogy a szocialistáknak van programjuk, ami elolvasható, nem dugdossák a hátuk mögé és a Fidesztől eltérően nem akarnak biankó csekket kitöltetni a választókkal.

Keller László az elmúlt 16 évben végzett választókerületi munkájáról számolt be. Tevékenysége eredményéként említette az olyan törökbálinti fejlesztések elősegítését, mint a teherjárművek számára készült elkerülő út, a zajvédő falak, az Anna-hegyi vízi közmű, a Pannon letelepedése részleteinek letárgyalása, valamint a civil szervezetekkel való együttműködés és jó néhány egyedi ügy megoldása. Elmondta, hogy polgármestersége idején építhetett volna a város egy tornacsarnokot, de erre a képviselő-testület jobboldali többsége a kedvező feltételek ellenére sem adott lehetőséget. A „tisztesség, tapasztalat, felelősség” hármas jelszavával induló jelenlegi országgyűlési képviselő kijelentette: Látom, hogy milyen képviselőjelöltek indultak, a legalkalmasabb jelölt vagyok a felkínált listáról.

 

 
Kérjük, hogy regisztráljon vagy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni ehhez a cikkhez.
Copyright © 2012 Törökbálinti újság. Minden jog fenntartva.
Múltunk - jelenünk
Belépés
Kapcsolódó cikkek

Top!