Péntekig még alig 100 jegy kelt el vasárnap délutáni koncertre. Nem is értette igazán az okát Szabados Zoli, a műsor szervezője, hiszen a gyerekprogramok - különösen a Kaláka együttessel – nem csak Törökbálinton, de hazánk, sőt világszerte is igazi zenei csemegének számítanak. Ki is vittek a színházteremből egy pár széksort, amit persze az előadás kezdete előtt gyorsan vissza kellett rakni, mert végül olyan sokan érkeztek a koncertre ezen a csikorgóan hideg délutánon.

A Kaláka 1969-ben alakult Budapesten. (A kaláka név jelentése egy erdélyi népszokás: közös munkát, eredetileg házépítést jelentett.) Azon kevés magyar együttesek sorába tartozik, akik már ez alatt a 41 év alatt élő klasszikussá nőtték ki magukat. Ezt nem csak a 25 kiadott lemez igazolja (1 000 dallal), melyek a jelen és az elmúlt idők jeles poétáinak megzenésített verseit tartalmazzák saját szövegeik mellett. Se szeri, se száma az itthon és külföldön adott koncerteknek, de sajátjuk az a Kodály alapú pedagógiai szemlélet is, amellyel a gyerekeket aktívan belevonják az éneklésbe, a versek, a ritmus megszerettetésébe.

Talán ez a fajta aktív együttműködés hiányzott nekem most a vasárnapi koncertből.

Tamkó Sirató Károly megzenésített versei jelentették a műsor első részét, a Bőrönd Ödöntől a Tengerecki Pálig, ezt követően egy-egy ismert lemezükből emeltek be a műsorba egy-egy dalt. Talán ha két olyan számra emlékszem, amelyiknél a gyerekeket megénekeltették, megtapsoltatták.

A szellemes, és tanulságos összekötő szövegek Gryllus Dánieltől sokkal inkább a szülőknek, nagyszülőknek szóltak, akiket viszont egyre jobban lekötött a végül is zsúfolásig megtelt teremben velük lévő apró és még apróbb, vagy kisiskolás gyermekek nyugtatása, fegyelmezése.

Az már megszokott, számomra kedves jelenség, hogy a gyermek hallgatóságot egyre közelebb csalogatja a zene, s végül a merészebbje nem csak a színpad előtt, de már-már a színpadon ringatta magát a muzsikára. Ezzel együtt túl sok volt a jövés-menés, az előadást is zavaró nyüzsgés. Talán nem volt szerencsés, hogy a rendezők a nézőtéri fények egy részét bekapcsolva hagyták, így a színházi „varázslatot” feloldva megszűnt a sötétség misztériuma, s ez a gyerkőcöknek még nagyobb bátorítást adott a zizegésre.

Magát a koncertet nem is méltatnám, hiszen aki a Gryllus testvérek egyéb, felnőtteknek szóló CD-jéből néhányat ismer (A hegyi beszéd; Tizenöt zsoltár; Volt egyszer volt egy kis zsidó…), akkor tudja, hogy mi mindent emeltek be a magyar és egyetemes kultúrából dalaikba, milyen csalhatatlan ízléssel igazodnak el a különböző zenei stílusok között, milyen változatosak a hangszereléseik, milyen kitűnőek hangi adottságaik.

Csak elismerés illeti a művház gárdáját, hogy szűkös időkben is megtalálta a módját, és a Magyar Kultúra Napján a legjobbaktól válogatva hozott létre a legifjabbak számára magas színvonalú programot.