Új rovatunkban törökbálintiak mondják el, hogy mi az, amit szeretnek és mi az, amin viszont változtatnának városunkban.

Nagyon szeretjük Törökbálintot. Talán azért, mert mindketten vidékiek vagyunk. Fontos nekünk, hogy ismerjük a környékünkön a házakat, az ott élő kutyákat és a hótakaró megjelenéséig a kertekben „kapirgáló” embereket. Szeretem, hogy kapirgálás közben megtudhatom, hogy melyik tulipánhagymája honnan van, és ha megdicsérem kertjében a hóvirágot; még abban az évben kapok egy tucat hóvirág hagymát. Nem szeretem, hogy az utcánkban az új házakat olyan beton kerítéselemekkel veszik körül, ami gyerekkoromból a kaszárnyákra emlékeztet. Elzárják a zöldet és a jó szomszédi „Hahó!-t”.  Amíg „csak” kerítés volt, az idős ember átszólhatott, hogy nem mégy-e véletlenül gyógyszertár felé (véletlenül éppen arra jársz aznap), és a kukáját is be tudod tenni, ha már üres. Azt pedig kérnie sem kellett, hogy havazáskor az ő járdája is tiszta legyen (3-4 család „járt rá” a háza előtti részre takarítani). Szeretem, hogy nagyon jó a tömegközlekedés (busz, vonat), de nem szeretem, hogy a hozzánk közel lévő buszmegállókat a gyalogosoknak úgy kell megközelíteniük, mint ahogy az őzek teszik kockára az életüket a hegyi szerpentineken. A Bajcsy- Zsilinszky úton se a megállóknál, se a banknál nincs gyalogátkelő. Még nem haltak meg hozzá elegen... Szeretem, hogy a rendőrök elég gyakran próbálják leszoktatni Törökbálinton gyorshajtásról az erre járókat. Szeretem, hogy Törökbálinton nagyon jó óvodát és iskolát (Nyitnikék Óvoda és a Zimándy Ignác Általános Iskola) találtunk gyermekünknek. Mindkét intézményben kiváló embereket ismerhettünk meg, akikre szívesen és nyugodtan bíztuk őt. Szeretem, hogy kiváló gyerekorvosok dolgoznak a „faluban”. Szeretem, hogy így – szülőként – sok-sok törökbálintival vagyunk kapcsolatban. Nem szeretem, hogy ugyanezek a szülők az iskola előtt járatják az autójuk motorját, ott, ahová a tantermek ablakai nyílnak, amikor friss levegőre vágynak gyerekek és tanárok.

Törökbálinton még mindig megvan a lehetőség egy szabad (utcán lábtengózós), nyugodt életre; kizárólag az itt lakókon múlik, hogy elidegenítő betondzsungellé változtatják, vagy alkalmazkodva régi önmagához; barátságos, nyitott hangulatú közösség maradhat-e.

A változás (főleg a zöld terület csökkenése), ami 1998. óta a környékünkön történt aggasztó, de azt hiszem, ennél rosszabb már nem lehet.

A levegő, a nyugalom és a biztonság miatt választottuk a legtöbben Törökbálintot, ezekre kellene nagyon vigyáznunk.

Cseri Krisztina, Feiner Péter