Átlagosnak tekinthető nagyságú településnek ritka, hogy ne legyen valamiféle központja, tágas térrel, főutcával, ahol a fontosabb objektumok, de legalább ezek egy része megtalálható.

Patika, „tanácsháza”, kultúrház, néhány nagyobb üzlet, legtöbbje elegáns, hozzá magas üvegablakok, tucatnyi harsány, egymást túlvillogó neonreklám, kissé odébb egy autószalon, meg komor banképületek. A feszesen ágaskodó közlekedési lámpák mentén állandó, halk autósurrogás, és az elmaradhatatlan toporgás a gyalogátkelőnél. Bizonyos, ahol akár csak egy ilyen pont van, oda már illik a kidüllesztett mell: igen, város vagyunk. Még, ha csak amolyan kertváros is, amelynek utolsó zöldterületeit épp most nyújtja át a rövidlátó hatalom a fejlődés nevű gyilkoló-gépnek némi baksis reményében.

Lesz nekünk is ilyen centrum-félénk, tervezik, dolgoznak rajta. Addig is élvezzük, simogassuk a régit, örüljünk neki. Pásztázzuk végig a titkos zugokat, hajlatokat, melyek annyi meghökkentő, izgalmas látványt kínálnak. A Munkácsy utca maga a tomboló láz, kivált így havazás után, mikor a fehér köntös alól kivillan, mi a buja tekintet előtt eddig rejtve volt.

Buszmegálló

A kortárs művekkel gazdagon díszített végállomás, bár nem kínálja a melegben várakozás biztonságát és örömét, ám a hátoldalát óvó csalitos az egyéb szükség számára ideális rejteket nyújt, amint azt olykor papírral ékített takaros kis kupacok bizonyítják. A vasbolttal szembeni csinos, ugyancsak gazdagon illusztrált burkolatú megálló padján gyakorta pihennek meg munkában megfáradt belső-égésű polgártársak, akik jellegzetes hang- és illatanyagukkal tompítják a sarki lángossütőből áradó tömény olajszagot - mindezt az arra járók megkülönböztetett figyelmétől kisérve.

Igazi siker-történet a szelektív hulladékgyűjtés is itt, a Munkácsy utcában. A lakóközösség bámulatos sokszínűségéből kiragyog a közösségi szellem, s a környezet-tudatosság. Látszik ez abból is, ahogyan a gondosan kiválogatott szeméttel a konténereket körbeszórják.

Világháborús emlékmű

Amely ifjakat a nagy ívű éjféli pingpong üzemág nem tesz a művelődési ház örökös rabjává, azok szívesen időznek itt a késői, sőt még későbbi órákban így télidőn is. E társasági összejövetelek mellékhatásai, tarka italos dobozok, csikkek hevernek mindenfelé a megbízható rendszerességgel széttört padok körül, igazi világháborús miliőt varázsolva hős eleink emlékoszlopa köré.

Szanatórium

Dohányosnál bátrabb emberfia aligha van. Mikor már a végítélet nyilai érszűkület, nikotintól fojtogatott tüdő és más baljós jelek formájában csapkodják, ő akkor is kioson, hogy végzetével cinkosan összekacsintva mutasson fricskát derék gyógyászainak, rejtegetvén, félig önmaga elől is a titokban gyújtott füst-rudat. A csutkára szívott csikkek pedig ott hevernek az ajtók előtt, égi jelként, jöhetsz, halál, nem félek tőled.

A legelszántabbak pizsamásan, papucsban, remegő lábakkal csoszogják végig a kocsmához vezető utat, nem látják, de ha látnák, sem értenék, miféle ördögi tréfa, hogy az ajtó fölött az áll: „Végállomás” vendéglő.

Néha az orvosok is feladják, aki nem akarja, hogy segítsék, ritkán, de hazaküldik. Bizony.

Úgy tűnik, még nincs lejátszva, kinek a dolga az épületsor előtti pázsitos, járdás rész tisztán tartása, az intézményé, vagy az önkormányzaté. Mindent egybevetve a kórház utcai frontját - kis megszakításokkal - folyamatosan ellepi a szemét. Nagyon rossz üzenet ez, gyógyulni vágyó betegeknek, messziről érkezett látogatóknak, valamennyiünknek.

No parking!

Annak ellenére, hogy a város legtágasabb utcáinak egyike, az utóbbi tíz év során lassanként megtelt, bedugult. Az autók száma ugrásszerűen megnőtt, és nagyobb lett a vele járó kényelem-szeretet is. Jól táplált, életerős gyerekeket fuvaroz az aggódó anyuka a Zimándy suliba néhány saroknyi távolságról, majd onnan megy tovább, vissza a Munkácsyn, összefüggő sorba olvadva a munkakezdők hatalmas, mobilizált tömegével. A szanatórium parkolója is többnyire végig tele, a szemközti telken kialakított tározó pedig a hivatal kiváltságosaié, ünnepeken és hétvégén is, természetesen.

Ezen az állapoton vélhetően a felújítás, átépítés se fog változtatni, sem az, ha oktatási intézményt kívánnak létesíteni, egyházit, a Szent István utcai sarokra. A nagyobb rendezvények autós viszontagságaival legtöbbünk már szembesült és ez csak a kezdet. Az új önkormányzati épület elkészültével a helyzet majd, úgymond, tovább fokozódik.

Kezdődik a tánc!

A tényt, hogy a felújítás tovább nem halogatható, aligha tagadja bárki is. A kérdésre, hogy eddig miért nem, a válasz a politikai erőviszonyok folyamatos változásában keresendő. Ez a forgás örök, és aki eddig kerékkötője volt egy megkerülhetetlen fejlesztésnek, mert az alkalmasint a másik oldal nevéhez lett volna köthető, hirtelen jött kreativitásával együtt tűnhet el rövid időn belül a politikai süllyesztőbe úgy, hogy a kutyának többé nem hiányzik.

Szépek az egyes utcarészletek, még ha a Munkácsy utca mostanra alkalmatlanná szűkült is feladatainak maradéktalan ellátására. Nem mellékes az sem, hogy itt található terület-arányosan a legtöbb köztéri objektum szerte a faluban. Némelyikért igazán kár lenne, még akkor is, ha annak értékét nem egyéb, csak helytörténeti okozatok adják.

A Depó felől érkezőt a közeli múlt nagy csatáinak hősi helyszíne fogadja. Itt vívott meg pár éve a faluszépítők és a pszeudo-német kisebbség, eldöntendő, ki tud a másikénál kifejezőbb, maradandóbb és saját létjogosultságát markánsabban bizonyító emlékművet állítani az egyébiránt sajnálatos és sokak számára nem felejthető ki- és betelepítések tárgykörében. Innen párméternyire a szökőkút, mely „szépítőék”-nek a települést övező képzőművész-szerveződések feletti végső győzelmének jelképévé vált, ne mulaszd el megtekinteni, ha arra jársz!!!

Nem folytatom, hisz a többi tárgyat is szinte valamennyien ismerjük. Hadik Gyula szobrászművész alkotásai, meg a régről őrzött védőszent-faragványok, volt nagyjaink emlékét idéző emléktáblák ezek, s talán valamennyien túlélik az újjáépítést, csakúgy, mint kedvencem, a Városszépítő Egyesületnek a közpark-kultúra felett aratott újabb diadal-obeliszkje, a köztudatban Ötlábú birkaként ismert „Új Hullám”-os formavilágú pásztor-szobor.