|
Aranyat, ezüstöt és bronzérmet hozott a TTC Yama az EB-ről! Pasaréten is játszik az Elite Téli mozgás a TTC-nél Tízéves Focisuli-buli
Aranyat, ezüstöt és bronzérmet hozott a TTC Yama az EB-ről!
2009. november 27-29-én rendezték ESKA Shotokan Karate Európa-bajnokságot az ausztriai Welsben. Az osztrák szövetség a szervezést tekintve nagyon kitett magáért. A huszonöt ország négyszáz versenyzőjét felvonultató viadal versenyszámai szinte csúszás nélkül kerültek lebonyolításra, a küzdőterek mellett felállított számítógép, kivetítő- és monitorpark világszínvonalú volt. A két és fél napos verseny péntek délután a kadet (16-17 évesek) versenyszámokkal kezdődött. Sajnos Gyimesi Balázs, igaz 2:2 állás után csak bírói döntéssel, de búcsúzni kényszerült a formagyakorlat (kata) versenyszámban. Szombaton Fórika Tamás a junior kata csapat tagjaként a délelőtti selejtezőből bejutott a legjobb négy közé. Nem sokkal ezután a felnőtt kata csapatban is nagyon szép, és erős katát mutatott be, ők is kvalifikálták magukat az esti fináléba. Itt elsőnek a juniorok kerültek sorra. Ünnepélyes keretek között mutatták be a négy csapatot, (rajtunk kívül osztrák, angol, olasz,) mi utolsónak kerültünk sorra. A gyakorlat végeztével a bírók magasba emelték pontszámaikat, és…a magyar fiatalok - köztük a mi versenyzőnk - Európa-bajnokok lettek!  Ocsovai Gergő, Fórika Tamás és Prés László EB győztesek A felnőtt csapat (Széll Andor, Fórika Tamás, Ocsovai Gergő) szintén kiválóan oldotta meg a feladatot, és a házigazdák mögött, valamint Németország és Monaco katásait megelőzve ezüstérmet szerzett.
Vasárnap először Zsigmond Krisztina címvédőként lépett tatamira. A négy közé jutásért vívott küzdelemben litván, szerb, svéd ellenfelein túljutva sajnos kikapott a későbbi győztes német lánytól, s így az 5-8. helyen zárt. Felnőtt férfiaknál szakosztályunkat Husi Richárd képviselte. A rendkívül népes férfimezőnyben nyolc ágon kezdődtek meg a küzdelmek. Ricsi dán, ukrán, majd olasz ellenfeleit legyőzve került a legjobb nyolc közé. A négy közé jutásért egy nagyon ügyes osztrák ellenfelet legyőzve ért el sikert. Itt a többszörös Európa-bajnok német Grünert ellen bírói döntéssel veszített. Ricsi a kiharcolt bronzéremmel élete eddigi legnagyobb eredményét érte el.
Reméljük, az évek óta tartó sikeres szereplés még hosszú ideig megmarad, versenyzőink eredményesen veszik fel ezután is a küzdelmet Európa legjobbjaival.
Pasaréten is játszik az Elite
Decemberben az Elite Basket Törökbálint hozta a kötelezőt, de az igazi bravúr nem jött össze. Az utolsó helyen álló Pekosi-Hegyvidék hazai legyőzése nem jelentett akadályt (93:69), ám ezt követően két, az Elitéhez hasonló játékerejű csapat ellen idegenbeli vereség következett: az egyre magabiztosabb Honvéd ellen elég sima (96:76), a lassanként összeálló Pápával szemben szorosabb (86:78). A törökbálintiak így tíz mérkőzés után hat vereséggel és négy győzelemmel az NB I. B. nyugati csoportjának tizenkét csapata közül a nyolcadik helyen állnak. Az U20-as együttes viszont eddig nyolc alkalommal nyert és csak kétszer vesztett. A jó utánpótlás-nevelő egyesületnek tartott Elite iránti érdeklődést jelzi, hogy az ugyancsak ebben jeleskedő MKB Euroleasing Vasassal az év lején kötött megállapodás alapján a törökbálintiak következő mérkőzésére a fővárosiak otthonában, a pasaréti csarnokban kerül sor.
A januári hazai mérkőzések: Január 9. (szombat) 14:30. Elite Basket Törökbálint - Caragem-Kozármisleny (Budapest, Pasaréti csarnok, II. ker. Pasaréti út 11-13.) Január 17. (vasárnap) 17. 00. Elite Basket Törökbálint – Fehérvár KC. (Bálint Márton Iskola) Január 31. (vasárnap) 17. 00. Elite Basket Törökbálint – Sárvár (Bálint Márton Iskola)
Téli mozgás a TTC-nél
A téli szünetben átrendeződik az NB III. Duna-csoportjában szereplő TTC játékoskerete. Mint Miskei Attilától, a csapat edzőjétől megtudtuk a TTC története egy darabjának számító, januárban 42 éves Hegedűs János nem kezdi el a csapattal az alapozást, illetve biztosan távozik Hradek Zoltán és Kóbor Csaba. A tervek szerint érkezik Szukob és Pálinkás Budaörsről, Takács Attila Soroksárról, Kakus József a Velence csapatától és visszatér Tóth „Pipó” Gábor. Mindannyian kész játékosok, aki komoly erősítést jelentenek. Mivel a szakvezetés elégedetlen a helyi fiatalok felnőtt csapatban nyújtott teljesítményével és agilisabb hozzáállást vár tőlük, Gáznár Norbert, Gonda Imre és Sipos Péter visszakerült az utánpótlás keretbe. Nem éppen örvendetes újdonság, hogy a szakosztály vezetése a további együttműködés feltételéül szabta a balintisport.hu internetes portál üzemeltetői számára a véleményeket közreadó fórum megszüntetését, ami meg is történt.
Tízéves Focisuli-buli 2009-ben lett tízéves a Törökbálinti Focisuli, amely jó kezdeményezésként ez évtől már óvodások számára is tart foglalkozásokat. Az évfordulót ennek megfelelően ovifoci tornával ünnepelték. December 12-én a Bálint Márton iskolában Biatorbágy, Érd, a Dunakanyar SE, a budaörsi Liver FC, a Törökbálinti Fociakadémia és a Focisuli összesen nyolc csapata mérte össze tudását a két térfélen kialakított egy-egy pályán.
|