Mindenki a legjobbat akarja adni a gyerekének, csak éppen nem biztos benne, mi a legjobb. Sajnos többnyire nincs kibe, mibe kapaszkodni.
Milyen hőmérsékletű vízben zuhanyozhat a kismama? Árt-e a szeretkezés a magzatnak? Szabad-e az ágyamba venni éjszaka? Rákiabáltam, most már sérült lesz a lelke? Buta kérdések ezek? Nem. Nincs buta kérdés. Ha az édesanya valamiben bizonytalan, emiatt szorong, akkor legjobban teszi, ha felhív, vagy megkeres valakit, akiben bízik, és nem halogatja a dolgot sokáig. A szülői hivatást sajnos sehol nem tanítják, a gyerekkel pedig nem érkezik használati utasítás.
Irányadó hagyományok
Régen kicsit könnyebb volt szülőnek lenni, hiszen a terhességgel járó tapasztalatok, szülés körüli teendők, gyermeknevelési szokások, eljárások generációról generációra hagyományozódtak, voltak stabil értékek, amelyek mentén jól boldogultak az asszonyok. A kis, zárt falusi közösségekben mindenki tudta, hol a helye, kire lehet hallgatni, megvoltak a szabályai annak, hogy az asszony kinek a segítségét veheti igénybe, és a segítséget illett megadni. A lányok úgy nőttek fel, hogy láttak szülést, születést, betegséget, halált, temetést. A gyereknevelést nem versenyként élték meg, ahol a lehető legjobb helyezést kell elérni, hanem az élet természetes részeként kezelték.
Tanácsok és kételyek Ma, a tudomány előrehaladtával, sokféle, gyakran egymásnak ellentmondó elmélet térhódításával nemhogy biztosabbak lettünk a dolgunkban, hanem egyre inkább elbizonytalanodunk. Édesanyánk még teljesen másként nevelt minket, mint ahogy mi szeretnénk gyerekeinket. Az ő útmutatása tehát nem mindig segít. Mást mondanak a gyereknevelési könyvek, mást a gyermekorvos, megint mást a védőnő, a szülésznő. Rengeteg olyan veszélyről tudunk, (környezetszennyezés, betegségek, lelki traumák) amelyekről nagyanyáink még nem is hallottak, ezért egy csöppnyi gondot sem okozott nekik. Ők még talán mertek hallgatni ösztöneikre, arra, amit a józan ész diktált, vagy az évszázados hagyományokra. Nem állítom, hogy mindent jól csináltak. Azt sem mondom, hogy be kellene fognunk a szemünket, fülünket, és a magunk feje után menni. Igazán arra lenne szükség, hogy ne akarjunk mindenáron tökéletes szülők lenni, hogy próbáljuk megtalálni a magunk útját, azt a tanácsot fogadjuk meg, ami illik a személyiségünkhöz, ami ellen nem tiltakoznak ösztöneink. Nincs általános recept a családdá váláshoz. Vannak módszerek, ötletek, szemléletek. Egyik az egyik családban válik be, másik a másikban.
Beszélgessünk a gyerekekről!Az MMMH meghívására folytatjuk a „művházi beszélgetéseket” a gyereklélek rejtelmeiről. Január 14-én csütörtökön este 6 órától várok mindenkit. Témánk: Korlátok a gyereknevelésben – hiszti és nyafogás. Meddig mehet el a gyerek, meddig mehet el a szülő? Sződy Judit www.szody.hu |
|