Rohanó világunkban gyakran magunk sem tudjuk mi bajunk van, egyszerűen úgy érezzük, összecsapnak fejünk felett a hullámok. A szorongó ember többnyire feszült, képtelen koncentrálni és világosan gondolkodni. Honnan ered ez a nyomasztó érzés, és hogy segít a szakember. Erről beszélgettünk Dr. Hernádi Edit pszichoterapeutával.

 A feszültség, nyugtalanság általában valamilyen stressz-helyzetre adott természetes reakció, amely idővel megszűnik. De a szorongás nyilvánvaló ok nélkül is felléphet és nagyon sok szenvedést okoz az érintetteknek. A beteg gyakori, vagy állandó, megmagyarázható okok nélküli aggodalomban él a mások számára egyáltalán nem stresszes szituációkban is. A kóros szorongást nem lehet csak akarattal legyőzni, kezelni kell. A mentális problémákkal küzdő betegek nagy része először a háziorvosánál jelentkezik. Dr. Hernádi Edit nem csak az orvosi rendelőben, hanem pszichoterápiás magánrendelésén is naponta találkozik ezzel az állapottal.

-    Miért tartja fontosnak ezt a témát?

-    A háziorvosi rendelőben tapasztaljuk, de statisztikák is azt erősítik, hogy rengeteg ember szorong. A pszichoterápiás rendelésemről már nem is szólnék, ott természetes, hogy a probléma leggyakrabban ebből származtatható. Örülök, hogy erről beszélgethetünk: meggyőződésem, hogy azoknak a betegeknek tudunk a legtöbbet segíteni, akikben tudatosul, hogy ez egy ismert probléma, és van kiút.

-    Új keletű ez a gond, vagy mindig is ilyenek voltunk?

-    A szorongás egyidős az emberiséggel, de az állatvilágban is fellehető. Nagyon kellemetlen érzés, intenzitása változó, ennek megfelelően időnként izgatottságnak, türelmetlenségnek, feszültségnek, nyugtalanságnak hívjuk. A szorongás problémakör azonban ennél többet tartalmaz. Ez az érzés ugyanis soha nem jelentkezik véletlenül. Keresnünk kell egy mögöttes félelmet, mely többnyire nem tudatos, de kérdésekkel tudatosítható.

-    Ezek szerint a szorongás és a félelem nem azonos fogalmak?

-    Így igaz. A félelem egy gondolat, a szorongás egy érzés. Akkor beszélünk félelemről, ha az illető olyan esemény bekövetkeztétől tart, mely rá nézve kellemetlen lehet. Ha valaki attól tart, hogy rövidesen elveszíti a munkahelyét, jogosan feszült. Azon sem csodálkozik, hogy erre a gondolatra szaporábbá válik a szívverése, felmegy a vérnyomása, izzad a tenyere, kiszárad a szája, beszűkül a figyelme, és még sorolhatnám, milyen élettani változások mennek végbe a szervezetünkben, ha félünk valamitől. Sőt, azt is sokan megfigyelték másokon, hogy a szorongó egyén viselkedése is megváltozik: nyugtalanul toporog, szaporábban veszi a levegőt, vagy esetleg teljesen megdermed. Említettem, hogy ez a viselkedés egyidős az emberiséggel és nagy szerepe van abban, hogy most itt lehetünk. Ha az ősember veszélyt észlelt, arra vagy harccal, vagy meneküléssel, vagy megmerevedéssel, elájulással válaszolt. Ezeket a reakciómódokat nevezzük a veszéllyel szembeni első védelmi vonalnak. Hogy melyiket választjuk, az mérlegelés következménye, függ a veszély nagyságától valamint attól, hogy az illető mennyire érzi magát képesnek arra, hogy felvegye a harcot. Ez egy rendkívül gyorsan zajló dinamikus folyamat, jelenleg is így működünk, túlbiztosítottan.

-    Ez mit jelent?

-    Azt jelenti, hogy az evolúció azokat a reakciómintákat részesíti előnyben, amelyek a túlélésünket leginkább szolgálják. A téves pozitív védekező reakciók ezért ilyen szempontból előnyt élveznek. Ha szemünk felé közeledik egy idegen tárgy, azonnal becsukjuk, de becsukjuk akkor is, ha szemész szeretne vizsgálatot végezni. Köhögünk gégészeti vizsgálat közben, mert nem szeretjük, ha idegen anyag kerül a légutak közelébe.

-    Ezzel a képességgel születünk, vagy később alakul ki bennünk a félelem?

-    Vannak velünk született viselkedésmintáink, melyek az úgy nevezett primer félelemkeltő ingerekre azonnal működésbe lépnek. A sötétség, a mély szakadék, az intenzív ismeretlen zaj, a zuhanás érzése azonnal elindítja a szorongásos reakciót és életbe lépteti az első védelmi vonalat, azaz a megkapaszkodás, a szakadék szélén megtorpanás, megnémulás, elájulás reflexét. Ide sorolható a gyermek idegenektől való félelme is, mely feltehetően ismeretlen hang, alak felismerése alapján jön létre. Később aztán megtanulunk különbéget tenni és védekezni ezekkel az ingerekkel szemben. Ha nem, az tériszony, szeparációs szorongás, klausztrofóbia formájában nyilvánulhat meg.

-    A tanulásnak ezek szerint nagy szerepe van abban, hogy felismerjük a veszélyt?

-    Kezdetben a szüleinktől tanulunk úgynevezett modelltanulással, majd operáns kondicionálással. Utóbbi azt jelenti, hogy a szülő azokat a viselkedésmintákat jutalmazza, melyeket a gyermeke szempontjából biztonságosnak tart, így aztán a jutalom miatt a gyermek biztonságkereső viselkedése válik gyakoribbá. A büntetés fordítva hat. Ebből talán érthető, hogy túl óvatos szülő gyermeke miért válik szintén óvatossá. Később, ahogy a gyerek szociális tere bővül, ezek a viselkedésminták tovább változnak.

-    Érthető, hogy miért viselkedünk hasonló szituációban különbözőképpen. Azt azonban, hogy hogy lesz ebből betegség, még mindig nem tudom.

-    Több okot is feltételezünk. Az egyik az, hogy a rendszer túl merev, mi meg már egészen más környezetben élünk és másfajta veszélynek vagyunk kitéve, mint az ősember. Az elájulás kritikus szituációkban ma már inkább hátrány, mint előny. Annak idején azt szolgálta, hogy a vadállat élettelennek higgye az embert, kompenzálta a vérvesztés miatt keringészavart is. Ha ma egy kritikus közlekedési szituációban elájulással reagálunk, ez nem valószínű, hogy javítaná az esélyeinket. A másik magyarázat az - és én ezt tartom egyre gyakoribbnak és a szorongásos megbetegedések leggyakoribb okának -, hogy olyan szituációkat minősítünk veszélyesnek, amelyek nem azok.

-    Miért tesszük ezt magunkkal?

-    Ahhoz, hogy ez érthetővé váljon, meg kell értenünk az információ feldolgozás folyamatát is. Az információ felvétele az érzékszerveink segítségével történik, de nem minden ingert dolgoz fel külön-külön az agyunk. Nem hangot vagy fényhullámokat észlelünk, hanem összefüggéseket. A központi idegrendszerünk nagyon bonyolult, de nagyon jól működő rendszer, mely strukturális elemek együtteséből, konstellációiból, azaz kognitív sémákból áll. A sémák különböző, a tárgyak meghatározására szolgáló szabályokat és formulákat testesítenek meg, a sémák révén különböztetjük meg például a cipőt a papucstól. Egy összetettebb séma, például az, amely révén veszélyesnek minősítünk egy tárgyat vagy egy szituációt, számos szabályt, hiedelmet és feltételezést takar. A kognitív készlet meghatározott környezeti események felé irányítja a személyt aki így bizonyos cselekvéseket és válaszokat előnyben részesít.

                         
-    Mitől függ, hogy milyen kognitív készlettel rendelkezünk?
    

-    Van némi genetikai hajlamunk a szorongásra, ez adottság. A sémák zömét azonban a szocializáció során tanulással sajátítjuk el. A veszélyt túlértékelő hibás sémáinkat így hibás tanulás eredményének tekinthetjük. A kognitív viselkedésterápia elméleti alapja az, hogy a hibásan tanult sémák tanulással átalakíthatók, adaptívvá tehetők.

    
-    Tudna néhány ilyen veszélyt túlértékelő sémát említeni?

-    Ezek a sémák két nagy problémakör köré csoportosíthatók. Vannak, akik az egészségük miatt aggódnak és vannak, akik a szociális térben elfoglalt státusukat féltik. Az előbbiek közé tartoznak a különféle fóbiák, pánik, hipochondria, utóbbiak csoportjába a szociális fóbia. Egy kutyafóbiás sémája például az, hogy minden kutya veszélyes. Meglát egy póráz nélküli állatot, és máris jelentkeznek az ismertetett szorongásos tünetek: leizzad, remeg, szédül, megdermed, vagy elszalad. A pánikbetegre az jellemző, hogy teljesen veszélytelen tüneteket veszélyesnek minősít és az a séma aktiválódik, hogy életveszélyben vagyok, vagy infarktusom lesz, agyvérzést kapok. Ha az egyén valóban meg van győződve arról, hogy életveszélyben van, akkor ez a gondolat természetesen szintén szorongásos reakciót indít be. A szorongás tüneteit eztán az általa feltételezett veszély igazolásaként értékeli, és beindul egy ördögi kör. Ilyenkor az egyén általában segítségért folyamodik, így aztán az is meggyőződésévé válik, hogy csak azért nem következett be a feltételezett esemény, mert valaki vagy valami kimenekítette ebből. Ha ez a roham tömegben vagy közlekedési eszközön következik be, gyakori, hogy a személy eztán elkerüli ezeket a helyeket, mert az a sémája, hogy ő zárt térben, vagy közlekedési eszközön veszélyben van.

-    A szociális fóbiás mit gondol?

-    Ő attól tart, hogy társaságban nem megfelelően fog viselkedni, butaságokat fog mondani, hogy előadás közben nem tudja mások érdeklődését felkelteni, nem jutnak majd eszébe a dolgok, nem fog tudni válaszolni a feltett kérdésekre, nem jön ki a torkán egy hang sem, stb. Rengeteg dologtól tarthatunk, ezek a félelmek kérdésekkel egyszerűen kideríthetők. Az illető sémája az, hogy nem elég érdekes, tehetséges, emiatt rosszul fog szerepelni, ezért leértékelik, elutasítják, egyedül marad. Azt hiszem, nem is kell mondanom, hogy ezek szintén komoly félelmek. Ráadásul az a jellemzőjük, hogy itt a szorongás kognitív tünetei dominálnak, így valóban koncentrációs zavar léphet fel, valóban elakadhat a hangja, azaz pont az fog bekövetkezni, amitől tart. Ha kimenekül a helyzetből, akkor egy szociálisan érettebb viselkedést utasít el.

-    Hogyan lehet eldönteni, hogy meddig védő hatású, is mikortól kóros már egy szorongásos reakció?

-    Ezt mindig egyénenként kell mérlegelni. A vizsga előtti szorongás lehet segítő, facilitáló hatású, arra késztetheti az egyént, hogy időben elkezdjen tanulni, hogy le tudja küzdeni a fáradtságát. Van, akinél már inkább gátló hatású, mert a tanulás helyett állandóan a bukás lehetőségével foglalkozik. Ha a szorongás szenvedést okoz és beszűkíti az egyén életterét, érdemes orvoshoz fordulni.

-    Említette, hogy kognitív viselkedésterápiával lehet ezeken a problémákon segíteni. Milyen egyéb lehetőség van a gyógyításra?

-    Én ezt a pszichoterápiás módszert tanultam és alkalmazom eredménnyel, de vannak más módszerek és természetesen gyógyszeres terápiás lehetőség is rendelkezésre áll. Súlyos esetekben ezek egymással kombinálhatók. Sajnos jelenleg a pszichoterápia az esetek többségében csak magánrendeléseken érhető el.

-    Köszönöm a beszélgetést.