Végcserép

A tető szélén van ilyen. Nagyon fontos, hogy megfelelően illeszkedjen, mert ha nem, akkor tönkremegy mindaz az érték, amit védeni hivatott. Ez az írás most erről szól. Cserépről, értékről, őrzésről.

Most, hogy szilveszterkor az évszám harmadik számjegye nulláról egyre vált, hajlamos az ember arra is, ne csak egy évről, hanem egy évtizedről készítsen mérleget. No, ne gondoljanak valami nagyon veretesre és precízre, csak olyasmire, ami szándékaim szerint kor- és kórrajzot ad a legfontosabb minket körülvevő helyi (közéleti) jelenségekről.

Előrébb jutottunk-e egy év(tized) alatt? Fejlődés-e az, amit változásként megélünk? Jobb-e az életünk minősége, mint korábban? Szerintem nagyon sokan felteszik ezeket a kérdéseket az új év első napjaiban. Nincs egyértelmű válaszom s a bölcsek kövét se találtam meg. Csak gondolataim vannak, amelyeket szívesen megosztok Önökkel, akik közül nem kevesen immár száz alkalommal olvasták a cserepeket s jeleztek vissza írójuknak.

Egy bizonyos, Törökbálintot, a törökbálintiak sorsát nem lehet önmagában, környezetéből kiragadottan nézni. Ha csak a mutatószámokat nézzük, persze, az elmúlt másfél év generációk óta nem látott recessziójával együtt sem lehet kérdés: ment előre a világ, nem hiába dolgoztunk, alkottunk. Igaz ez kétségbevonhatatlanul az egész országra és igaz a mi településünkre is. Gondoljanak vissza, mi nem volt meg egy évtizeddel ezelőtt mindabból, ami mára természetes része életünknek. Tartalmas listát lehetne összeírni nagy forgalmú, vadonatúj utakkal (Vörösmarty, Géza fejedelem, Pannon), új buszjáratokkal (140, 172, bálinti helyi járat), iskolabővítésekkel, új óvodákkal, víziközmű-fejlesztésekkel, fejlődési ugrást jelentő, megannyi új civil szervezet otthonául is szolgáló, minőségi közszolgáltatást nyújtó MMMH-val, és a sor hosszan folytatható. Az ember ennek okkal, méltán örülhet, büszke lehet minderre.

De. Ilyenkor jön az a bizonyos DE. Ez most nem az örök elégedetlenkedés, a kétség, a türelmetlenség „de”-je. Hanem amolyan igazi tükörcserepes „de”-ként megpróbálja a jelentős és elvitathatatlan eredményeinket nem megkérdőjelezve feltenni a kérdést: valóban elegendő eredményt értünk-e el az elmúlt évtized során ahhoz képest, amire Magyarország legjobb adottságú kistérségének egyik vezető településeként lehetőségünk nyílt volna? S erre nem tudok megnyugtató igennel válaszolni. Gyakorlati példák sora mutatja, többen a környezetünkben jobban sáfárkodtak a nekik jutó talentumokkal, mint mi itt, a Kerekdomb vidékén. S ha a múlt század utolsó évtizedi önmagunkkal vetem össze a teljesítményt, akkor sem lehet nagyon kétséges merre is billen a mérleg…

Magától értetődő, hogy az önmarcangolás önmagában nem lehet cél. Legfeljebb az önismeret annak az eszköze, hogy önállóan is meg tudjuk haladni korlátainkat. De valljuk be és erre az MMMH sikertörténete a leginkább mindenki számára kézzel fogható példa, csupán a tárgyi illetve a személyi feltételek külön-külön biztosításával nem lehet igazán előre lépni. Ha a kettőt összerakjuk, a legfontosabb kérdésekben óriásit tudunk lépni. A következő négy pont ennek jelenéről és meghaladásának lehetőségéről szól röviden.

Időtáv(lat)ok

Ne csupán a következő napot, hónapot, évet akarjuk megnyerni. Az igazi sikerességet abban mérik, mi is marad az ember után akár évtizedek múltán. Ebben az év(tized)ben sajnos kevés ilyen sikerre gondolhatunk vissza. Csak példaként: aki hosszú ideig mesterségesen blokkolta a városi címre pályázást, az inkább csak módjával remélje, hogy az Ófaluból Belváros lesz néhány év alatt. Az ehhez szükséges gazdasági erőt korábban lehetett és kellett volna megszerezni.

Közösségi érdek és egyéni érdek

Nem eleve összeegyeztethetetlen a két fogalom. Igaz ez a település működtetésére és fejlesztésére egyaránt. A valódi siker pontosan az, ha nem kell elvtelen kompromisszumot kötni, hanem megtaláljuk azt a megoldást, amely révén az egyéni érdek nem a közösség kárára érvényesül. Az elmúlt évtizedben ez nem sűrűn sikerült, de például a Pannon GSM letelepedésének történetére okkal hivatkozhatunk pozitív példaként. Sajnos nem egy esetben a köz(össég) csak sodródott az eseményekkel, a forgatókönyv első változatát nem azok és nem olyan tartalommal írták, akiknek ez elemi közszolgai feladatuk lett volna. Szakmailag kifogástalanul felkészült, naprakész és feddhetetlen emberekkel a kritikus pontokat és megoldásokat aránylag gyorsan meg lehetne találni.

Párbeszéd vagy pártbeszéd

Régen rossz, ha csak azt nézzük, ki mondja s nem pedig a mondandó tartalmára figyelünk. Régen rossz, ha csak egyetlen pártot, egyetlen nézetet tartunk igaznak, üdvösnek, mindenek felett állónak. Régen rossz, ha nem érvelünk, hanem kinyilatkoztatunk, ha nem értelmesen megbeszéljük, hanem kontroll nélküli, kész tényeket teremtve valósítjuk meg a dolgokat. Törökbálinton nem is olyan nagyon régen (hiszen jól emlékszünk még rá) jobb volt. Ma, 2009-ben sok esetben százak számára alapvető fontosságú kérdések kerülnek képtelenül rövid idő alatt a süllyesztőbe a valódi párbeszéd hiánya miatt. Lenne hova, miért visszanyúlni!

Civil kontroll, civil kurázsi

Miközben nagy örömünkre és szerencsénkre élnek és egyre terebélyesednek a szabadidő kulturált eltöltését biztosító, támogató szerveződések, valami mégis nagyon hiányzik. Pedig alig tíz éve még bőven megvolt, a településszerkezeti terv akkori vitája kapcsán egyértelművé vált, mennyire sokan készek komolyan s felelősen végiggondolni a már akkor is városnyi falu jövőjét. Ma ez a települési egészére szinte nem működik, saját, nagyon szűk környezetükért hajlandók polgáraink lépni, tenni. Pedig világos kell legyen, hogy nem egy-egy utca szintjén lehet a közös jövőnket érdemben formálni…

Azzal kezdtem: ez egy végcserép. A fentiekből kiderült talán: valóban úgy érzem, gondolom ideje új fejezetet kezdeni. Nem feledve, hanem nagyon is becsülve mindazt, ami érték volt és meg is maradt, de teremtve nem kevés újat, sokszor visszanyúlva az múlt század felhalmozott tudásához, tapasztalataihoz, emberi kapcsolataihoz. Ehhez kívánok jobb év(tized)et magunknak!