Jaksity Kata éppen hat éve költözött Törökbálintra férjével és két kisfiával, Ábellel és Bendével. Innen indul dolgozni, ide jár postára, boltba, és ide érkezik meg a világ végérõl, a fekete Afrika legkiszolgáltatottabb emberei közül, ha oda szólította a sors.

A családnak tetszett ez a környék, ismerõs is volt, hiszen Kata gyerekként a Sasadnál ritmikus gimnasztikázott, sõt a legjobb barátnõje is itt lakik. Szinte adódott, hogy itt telepedjenek le.

- Elõször parasztházat szerettünk volna az Ófaluban, de sajnos akkor éppen nem volt egy sem eladó, el is múlt a lelkesedésünk. Amikor újra ránk jött a költözhetnék, ezt a tükörhegyi házat találtuk, és nem bánjuk. Fontosnak tartottam Budapest közelségét. Érdekes módon úgy éreztem, hogy a gyerekeimet nem foszthatom meg attól, hogy lélekben fõvárosiak legyenek, ezért Ábelt egy budai iskolába írattuk be. De egyre inkább törökbálintivá válunk. Egyszer csak azt vettem észre, hogy nem az autópálya, hanem a „falu” felé indulok, amikor a mindennapi dolgaimat intézem. Bendének már itt kerestünk ovit, hamarosan Ábel is ide a közelbe jön kisgimnáziumba. Sokkal fontosabb, hogy elérhetõ távolságban legyenek a barátai, mint az, hogy „budapesti” legyen.  És itt is nagyon jó iskolák vannak. Szeretek itt lakni, jó, hogy Törökbálint még átlátható kisváros. Amikor fölújították a Munkácsi Mihály Mûvelõdési Házat, volt róla szó, hogy együttmûködünk, de  akkor valahogy mégsem jött össze.

Ha három éve nem is jött létre az együttmûködés, most igen. Kata nekünk is megmutatja, mit látott, mit tanult távoli földrészek háborúinak legtöbbet szenvedõ áldozataitól, a kiszolgáltatott, megalázott nõktõl és gyerekektõl. AIDS-árvák Etiópiában, elrabolt gyerekek Mexikóban, megcsonkított kislányok Szudánban, gyermekkatonák Kongóban, gyermekanyák, gyermek-szexrabszolgák Ugandában. Róluk szól Kata Gyerekéletek, asszonysorsok címû dokumentumfilm-sorozata.

- Több, mint egy évig forgattunk, de az elõkészítés után minden helyszínen csak két hetet töltöttünk, nem tudtam ennél hosszabb idõre elszakadni a saját gyerekeimtõl. Amikor kint voltunk, persze napi 12 órát forgattunk. Szívesen folytatnám, de a szervezés és az anyagi bázis megteremtése nagyon nagy munka. És persze lelkileg sem könnyû földolgozni, amit ott átéltünk. A kongói utcagyerekek sorsa viselt meg legjobban. Olyan gyermekanyákról is forgattunk, akiket a 90-es években, az Ugandában zajló polgárháború idején raboltak el a lázadók 8-10 éves korukban több száz kilométeren át meneteltették, kínozták és megerõszakolták õket. Tíz-tizenkét évig éltek fogságban, csak néhányuknak sikerült elmenekülniük. Amit ott láttam, hallottam, nagyon sok mindent átalakított bennem. Egészen mást gondolok arról, mennyi traumát lehet elviselni. Persze, amit ott láttam, abba egy európai belerokkanna. Nagyon nehéz, amikor az ember úgy megy oda, hogy segít, és rájön, hogy ez szélmalomharc. Azt kell megtanulni, hogy hogy kezeld azt a helyzetet, hogy ne akard megváltoztatni a világot, hanem „csak” tegyél érte.

 Sok embert küldenék el Afrikába, egyrészt, hogy tudják meg, mi a valódi szegénység, másrészt, hogy lássák, milyenek a valódi, segítõkész, önzetlen kapcsolatok. Akik megtehetik, azok segítenek egymáson, a szegény a szegénynek. Nem panaszkodnak, örülnek annak, amijük van. Várom, hogy a fiaim felnõjenek, és jöhessenek velem. Ábelt, a nagyobbikat egy hétre elvittem a cunami után Srí Lankára. Láttam rajta, mennyit számít, hogy ott volt. Megértette, vannak emberek, akiken segíteni kell. Egyelõre a rádiós és tévés mûsoraim állnak elõtérben, de Afrika is fontos maradt. Részt veszek az Afrikai Magyar Egyesület munkájában, szeretném, ha minél többen megismernék a válságövezetek világát, és tennének a szenvedõkért.

Jaksity Kata (38) már az iskolában is feltûnt versmondó tehetségével, és versenyszerûen ritmikus gimnasztikázott a budaörsi Sasadnál.  Érettségi után elvégezte a Külkereskedelmi Fõiskolát, majd a Kereskedelmi-, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Fõiskola reklámközgazdász szakát. Fõiskolásként lett modell. 1997-ben az újságírás kezdte vonzani, így ismét iskolapadba ült, ahonnan a Magyar Televízióhoz, majd a TV3-hoz került, jelenleg a Klubrádió és az ATV munkatársa. Ez utóbbi médiummal karöltve készítette el hatrészes dokumentumfilm-sorozatát a harmadik világ kiszolgáltatott életû asszonyairól, gyermekeirõl. Az UNICEF és az Afrikai Magyar Egyesület önkéntese (www.ahu.hu)

A Gyermekéletek - asszonysorsok filmsorozat elsõ részének vetítésére április 18-án, délután kerül sor az MMMH-ban: Florance az ugandai szexrabszolga-lány címmel. A rendezvényt fotókiállítás és fair-trade áruk vására kíséri.