Februárban közel két órát beszélgettünk a mûvelõdési házban a szülõk – gyerekek – nagyszülõk kapcsolatáról. A kérdések indulatokról tanúskodtak. Pedig lehetne másképp is!

Megrendítõ, hogy gyakran találkozom kimerült, kétségbeesett, elbizonytalanodott anyukákkal, akikrõl többnyire kiderül: valójában anyátlan anyák. Vagy távol élnek a szüleiktõl, vagy összevesztek, ezért eltávolodtak, vagy, ha találkoznak is, abban nincs sok köszönet. A nagymamaság jelentõségét illetve „jó nagyik” hiányának hatásait több tudományos kutatás bizonyítja. A kisgyerekes nõk a mi társadalmunkban rendkívül túlterheltek. A kétezres évek elejétõl radikálisan csökken a kisgyerekes anyákban a társas támogatottság érzése. Pedig a gyereknevelés és a háztartás ellátása soha egy társadalomban sem volt magányos feladat. A nagymamák, nagynénik, nagyobb testvérek ugyanúgy részt vállaltak belõle, mint az anya. Az antropológusok régóta gondolkodnak azon, hogy milyen „evolúciós haszna” van annak, hogy a nõk még évtizedekig élnek miután már nem fogamzóképesek, és legkisebb gyerekeiket is kirepítették. Kutatásaik során bebizonyosodott, hogy a vadászó-gyûjtögetõ népcsoportoknál a 60 év feletti nõk teherbíróképessége vetekszik a fiatalokéval. Rengeteg munkát végeznek, az õ segítségük nélkül a kisgyerekes anyák nem boldogulnának. Vagyis a nagyi evolúciós szerepe, hogy jobb körülményeket teremt unokáinak ahhoz, hogy egészségesen fejlõdjenek, cseperedjenek. Így volt ez régen is, ma is.

Kölcsönös tisztelet

A lányuk, menyük által nagyon klassz nagyinak tartott nagymamákkal beszélgetve egyértelmûvé válik, hogy a kulcs a kölcsönös tisztelet. Ha a nagyi nem osztogat kéretlen tanácsokat, nem véleményezi hogy a gyereke hogyan választott párt, hogy milyen rend és tisztaság van a lakásban, hogy a szülõk hogyan gondozzák, nevelik a gyereket, hanem elismeri, hogy ez már nem az õ dolga, akkor nem sok minden állhat a jó kapcsolat útjába. Ha emellett segít a napi tennivalókban, lehet számítani rá, és még jól is érzi magát a gyerekekkel, nyugodtan elmondhatjuk: szuper csapat alakult. És még valami: a nagyi is bízhat benne, hogy gyerekei, unokái mellette lesznek, amikor szüksége lesz rá.

A lányok, menyek tisztelete is fontos: ha a gyerekek a nagyinál vannak, ott az õ szabályai érvényesülnek. Természetesen a szélsõségeknek helye nincs: ha a gyerek vegetariánus vagy táplálkozásallergiában szenved, esetleg cukorbeteg, ezt a nagyinak is figyelembe kell vennie, bármilyen jó lenne pipicombbal vagy csokival kényeztetni az unokát. Ám azt, hogy mikor van fürdés, séta és reggeli, hogy az asztalnál ülve kell-e enni, hogy meg kell-e köszönni az ebédet, hadd szabályozza a nagyi.

 A gyerekek nem romlanak el egy hétvége alatt, már egészen kicsi koruktól el tudják különíteni, mit szabad a nagyinál, és mit otthon. Nehezebb a helyzet, ha a kis család egy fedél alatt él a nagyszülõkkel, még nehezebb, ha nem külön lakásban, hanem csak külön szobában laknak a fiatalok. Így állandó lehet a súrlódás, s a résztvevõk temperamentumától függ, hogy ennek milyen mértékben szenvedõ alanya a kisgyerek. Ha a nagyi a gyerek feje fölött hordja le a szülõket nevelési elveik miatt, vagy fordítva, ez mindenkiben zavart kelthet, és sajnos eljuthat odáig is a dolog, hogy a cívódó felnõttek már csak a rosszat látják meg egymásban is, és abban sem tudnak egymásra támaszkodni, amiben még bõséggel lehetne.