Beszélgetés Csenger-Zalán Zsolttal, a Fidesz országgyûlési képviselõjelöltjével

-Többek között azt, hogy megyei képviselõ vagyok, sõt Pest megye közgyûlésének közlekedési tanácsnoka. A közösségi közlekedés az agglomeráció és Törökbálint számára is kulcskérdés, amely meghatározza az életminõséget, hiszen a munkahelyek, az iskolák megközelítése mindenki számára nagyon fontos. Pont itt, Törökbálinton, a BKV-sztrájk idején is tapasztalható volt, hogy olyan ellentmondások feszülnek Budapest és az agglomeráció között, amelyek miatt ennek a problémának a rendezése nem halogatható tovább. Ehhez a BKV esetleges újraszervezése annyiban segíthet, hogy rendszerszinten merülnek fel új megoldások, amelyekbe persze be kellene vonni a MÁV elõvárosi vonatokat is. De újra kellene gondolni a buszközlekedést is, mert lehetetlen állapot – választókerületi példával élve –, hogy Törökbálintról nem lehet eljutni Biatorbágyra. A közlekedéssel kapcsolatban, Pest megyei tanácsnokként tehát ilyen kérdésekkel foglalkozom.  
De tudni lehet rólam, hogy 2006-ban is indultam a választásokon és az elsõ fordulóban végül is nyertem. A második fordulóban, ha jó emlékszem két százalék körüli differenciával maradtam alul, vagyis hát jó hat éve foglalkozom én már a választókerülettel. A helyi önkormányzati választáson nem akartam indulni, mert azt gondolom helyes, ha elválasztjuk a különbözõ szintû feladatokat. Én inkább az országos vagy regionális kérdésekkel foglalkoznék, vannak itt tehetséges emberek, akik települési önkormányzati szinten politizálnak. Annyit még tudni kell, hogy jómagam a családommal együtt elköltöztem Törökbálintról, november óta Zsámbékon élünk. De családi vállalkozásunk továbbra is Törökbálinton van, és itt maradt a baráti kör, a sok-sok szál. Tizenegynéhány évet eltöltöttem itt, szeretem Törökbálintot.

-A 2010-es választásnak az a tétje, hogy végre elindulunk-e a helyes irányba, vagy pedig az elmúlt nyolc évben tapasztalt vergõdés folytatódik. Nem szerénytelenség, ha azt mondom, ma elég nagy esély van arra, hogy változás történjen. A változás mértéke a kérdés, nevezzük nevén: az, hogy a Fidesznek mekkora lesz a támogatottsága, milyen mértékû felhatalmazást kap. Ahogy Orbán Viktor elnök úr az évértékelõjében mondta: kis támogatottság kis változás, nagy támogatottság, nagy változás.  Ma az egyetlen kormányképes erõ a Fidesz, minél nagyobb a támogatottságunk, annál mélyrehatóbb változtatásokat tudunk tenni és az ország el tud indulni a kilábalás, azt is mondhatnám, a nemzeti egység felé. Nem véletlen, hogy a programunk elnevezése nemzeti program, mert nemcsak a jobboldali embereket akarjuk képviselni, hanem mindenkit, úgy én, mint a leendõ polgári kormány. Ezért kezdtem a kampányra való felkészülést azzal, hogy januárban a választókerület minden háztartásába eljuttattam egy kérdõívet, amelyben azokat a véleményeket vártam, hogy az itt élõk szerint melyek az elõttünk álló feladatok, és mit várnak tõlem.

-Nagyon sokat, most tartunk kétezer-négyszáz válasz körül. És ami a legjobban meglepett: egy kicsit arra számítottam, hogy a „Hol legyen a buszmegálló?” és a „Mikor legyen nyitva az élelmiszerbolt?” típusú észrevételek jönnek majd, vagyis a helyi problémák.  De hát az emberek pontosan tudják, hogy az országgyûlési választások mit jelentenek és egy országgyûlési képviselõnek mi a feladata. A javaslatokat természetesen kiértékeltük és a válaszok elküldése folyamatban van. Mindenkinek elmondtam és most is elmondom, hogy én tényleg mindenkit akarok képviselni. Minden képviselõjelöltnek a Fideszben egyfajta jelmondatot kellett választania. Én Churchillnek egy mondását választottam, ami így szól: „Nemcsak ahhoz kell bátorság, hogy az ember kiálljon és beszéljen, hanem ahhoz is, hogy  leüljön és meghallgassa a másikat.” Én ezt nagyon komolyan gondolom.

-Az elõbbi mondatához kapcsolódva: például ezt a kortendenciát megváltoztatni! Nagyon fontos feladat, ehhez persze partnerek kellenek, például együttmûködõ ellenzék, de hát ez majd kialakul. Egy biztos, itt, a választókerületben mindenki fordulhat hozzám bizalommal, teljesen mindegy az, hogy ki kire szavazott. A másik fontos feladatunkat én úgy tudnám megfogalmazni, hogy a rendteremtés. A nemzeti program öt fõ pontja is abból indul ki, hogy akárhová nyúlunk, legyen az az egészségügy, az oktatás, a gazdaság, az adórendszer, a rendõrség és még sorolhatnám, mindenhol káosz van. Vagyis ebben az értelemben gyakorlatilag minden területen rendet kell csinálnunk. Hogy ez mesterséges káosz vagy csak a céltalanság következménye, az megint más kérdés…

-Azt, amikor egy szervezet azért mûködik átláthatatlanul, mert így könnyebb bizonyos pontokon pénzt kivinni belõle. Hogy mást nem mondjak, nézzük a BKV-ügyet. Nem meglepõ, hogy a kérdõívünkre érkezett válaszokban sokan javasolták az elszámoltatást, vagyis igény van arra, hogy az ilyen ügyeknek legyen végre felelõse, és ha jogi eszközökkel erre van megoldás, történjen meg a felelõsségre vonás is.  

-Ez azt jelenti, hogy vannak ügyek, amelyeket ki kell vizsgálni, mert láthatóan nincs rendben ezek körül valami. Ma még csak a jéghegy csúcsát látjuk. Várhatóan még fognak potyogni csontvázak a szekrénybõl, hiszen az ügyek nagy részét még nem is ismerjük. De az már ma látszik, hogy mi vagyunk az a síkvidéki ország, amelyik Európa legnagyobb völgyhídját építi. Vagy, hogy nálunk épültek legdrágábban az autópályák, miközben, teszem hozzá, mûködött egy közpénzügyi államtitkárság is…

Igen, de ezt nem azon a szinten kellett volna vizsgálni, hogyha a piritet összekeverik valamivel, akkor abból kénsav képzõdik-e… Ebben az idõszakban ugyanis kétszer-háromszor épültek drágábban az autópályák, mint a megelõzõ, a polgári kormányzat idején. De ha már itt tartunk, azt sem értem, hogy a nemrég nagy dérrel-dúrral átadott sóskúti lehajtó – amely tényleg jó, hogy elkészült – miért került 900 millió forintba.

-Ez a pótmunka történet?! Nem ismerem részleteiben az ügyet, de Törökbálinton is csak arra tudok biztatni minden képviselõt, hogy amennyiben egy ügyben gyanús elemeket lát, tárja fel, a törvényesség ugyanis minden esetben alapvetõ.
A változás és a nemzeti program azt jelenti, hogy észrevesszük a társadalmi problémákat és azokra megfelelõ válaszokat adunk. Jól mûködõ, az emberek igazságérzetének megfelelõ rendszereket építünk ki. A problémák nyilvánvalóak, ezekre vannak jó és rossz válaszok. Szerintünk jó válasz a folyamatos megszorítások helyett a gazdaság élénkítése, nagyon fontos a munkahelyteremtés, fontos a törvényesség vagy az, hogy a rendőrség határozottan, megfelelõ feltételek biztosítása mellett lépjen fel a bűnözés ellen - és ne pártpolitikai vezérlés szerint, mint 2006 októberében. Fontos, hogy a bankok kerüljenek a helyükre. Megfelelõ állami ellenõrzés mellett azzal foglalkozzanak, amire létrehozták õket, ne alakíthassák önkényesen a játékszabályokat. Van tehát egy sor felgyülemlett kérdés, alapvetõ nemzeti érdek, hogy a mainál sokkal jobban mûködõ rendszereket építsünk ki.
A radikális szervezetek felduzzadása mutatja, hogy õk is létezõ ellentmondásokról beszélnek. Ám ezekre teljesen rossz válaszokat adnak. Nem szabad megengedni, hogy ilyen irányba menjenek el a dolgok. Én annak idején szavaztam a munkásõrség megszüntetésére, amely a rendszerváltoztatás egyik fontos lépése volt, és ma is maximálisan ellene vagyok az ilyen, pártokhoz köthetõ gárdaszerû mozgalmaknak. De azt is látni kell, hogy az ilyenek helytelenítésével nem lehet a létezõ gondokat a szõnyeg alá söpörni, hanem azokat el kell kezdeni megoldani.

-Én a kijáró szót nem szeretem, mert ennek számomra van egy, a hatvanas évekig, vagy talán egészen a századfordulóig visszavezethetõ negatív íze. Az uram-bátyám, a „te nekem, én neked” világa. Úgy nem szeretnék közremûködni a döntések befolyásolásában, hogy érdemtelenül kapjunk egy pályázatnál több pontot azért, mert „kijártuk”. Minden más értelemben természetesen nagy energiával kívánom a választókerület és az itt élõk érdekeit képviselni.

-Hogy ez bekezdés-e, nem tudom. Tény az, hogy az egyik országgyûlési képviselõ az idei évi költségvetéshez több, a választókerületet érintõ módosító javaslatot nyújtott be. Ezeket a választókerület képviselõje nem támogatta, holott fontos fejlesztésekrõl volt szó, mint például a tárnoki iskolaépítés…

-A szórólap valós tényekrõl informálta a választókat. Az ilyen tájékoztatás része a politika világának, ennyi kritikát mindenkinek el kell bírni, aki ebben dolgozik. A 13. havi nyugdíj elvételéért, az egészségügy privatizációjának a megkísérléséért, az ingatlanadóért – hogy csak néhány példát említsek – vállalni kell a felelõsséget azoknak, akik ezt megszavazták.

-Igen, ez egy régi ügy, már 2006-ban is elõkerült. A vállalkozás, amely útépítõ berendezéseket forgalmazott itthon és Romániában, 2006-ban csõdbe ment és felszámolták. Egyrészt azért, mert a velünk szerzõdõ multi cégek nem tartották be a kötelezettségeiket, másrészt a válság elsõ jeleit ebben az ágazatban már érzékeltük. A felszámolást megpróbálták felhasználni ellenem.

-Volt abban minden. Az MSZP zsámbéki szervezete adta ki a két választási forduló között, a kampánycsend elõtti órákban - úgy tûnt nagyon nem szerették volna, ha válaszolni tudok rá - de a teljesen hamis képet mutató szórólap készítõi ellen késõbb mindenben megnyertem a pert….
Az eredeti kérdésre visszatérve: jelenleg családi vállalkozásunkban dolgozom, elsõsorban külkereskedelmi ügyekkel foglalkozom és persze a választókerületi elnökség, a tanácsnoki pozíció is elég komoly elfoglaltságot jelent.

-Országos szinten szeretném, ha megfelelõ felhatalmazást kapnánk a választóktól ahhoz, hogy a szükséges változtatásokat elvégezzük. Ezért is biztatok mindenkit arra, hogy menjen el szavazni április 11-én, segítse a nemzeti program majdani megvalósítását. Az egyéni választókerületben természetesen gyõzni szeretnék, hogy ezzel is szilárdabbá váljon az országgyûlési többségünk és segíthessem a választókerület fejlõdését.

Szakértõktõl kapott információink szerint a Fidesz-kormány által leszerzõdött Emõd-Miskolc közötti útszakasz építési költsége 2,3 milliárd Ft/km. A szocialista-szabaddemokrata kormány idõszakában leszerzõdött, ezzel mûszakilag összemérhetõ M7 Becsehely - Tornyiszentmiklós közötti szakasz 1,8 milliárd Ft/km, vagyis nagyságrendi különbségek semmiképpen sem voltak. A völgyhíd építését ugyancsak a polgári kormány idõszakában kezdték elõkészíteni, mert az érintett önkormányzat másképpen nem járult hozzá a megvalósításhoz.
A három település - Sóskút, Pusztazámor, Tárnok - életében kiemelkedõ jelentõségû sóskúti lehajtó bekerülési költsége 235 millió Ft + ÁFA volt.