Az önkormányzat településfejlesztési politikájának alapvető problémái

A települési önkormányzatok ugyan négyévente verbuválódnak, de vannak olyan döntések, amelyekkel az önkormányzat képviselő-testülete 100 évre vagy még hosszabb időre rajta hagyja keze nyomát az adott községen, vagy városon. Ilyenek a településfejlesztés stratégiai lépései, amelyek gyakorlatilag visszafordíthatatlan folyamatokat indítanak el. Tudja a törökbálinti önkormányzat egy-egy ilyen döntésnél, hogy mit tesz, vagy csak úgy tesz, mintha tudná, és ezzel hosszú távon súlyos károkat okoz a településnek?! A témával nem először foglalkozunk, de a laktanya szabályozási tervének kapcsán újból fel kell tennünk ugyanazokat a kérdéseket.

Az elmúlt időkben azt tapasztalhattuk, hogy a belterületbe vonások, átsorolások indoklásakor leggyakrabban elhangzó kifejezések a „közérdek”, no meg a „fejlődés”. Mindkettő jól hangzó, ám nehezen megfogható fogalom. Egy biztos: mást jelent egy felelősen tervező, emberöltőre (jobb esetben emberöltőkre) előre tekintő politikus számára, és mást az egy ciklusra optimalizáló, jól beágyazott helyi ingatlanügynökként gondolkodó képviselőnek.  A „közérdek” kívánta, a „fejlődéshez” elengedhetetlenül szükséges lépések, döntések sorozatáról aztán kiderül, hogy azt sokkal inkább az önkormányzat azonnali bevételszerzése, a helyi politikusok ideologikus vágyképei vagy éppen önmegvalósítási szándékai, esetleg egyszerűen az ingatlantulajdonosok anyagi érdekérvényesítő képessége motiválta. Mint a korszerű kozmetikumok esetében, előfordulhatnak kombinált készítmények, (sampon és balzsam egyben, csak megmossák a hajukat, és már mennek is), például ha a helyi politikusok önmegvalósítási vágya és az ingatlantulajdonosok anyagi érdekei erős átfedést mutatnak, az jelentősen megnövelheti egy átsorolás „közérdekű” jellegét és a „fejlődésnek” szinte kizárólagos zálogává válhat.

Az ily módon beépítésre szánt területeken az elhibázott, átgondolatlan építési paraméterek nyomán épülő torzók évtizedekre, évszázadokra állítanak emléket a rosszul értelmezett „fejlődésnek”. A dolognak, annak lényegéből fakadóan sajnos van egy nemkívánatos mellékhatása: a rossz döntések nem korrigálhatók. Nem véletlen, hogy a településtervezés az építészeten belül is szakma a szakmában. Egy-egy terület építési területté nyilvánítása többet jelent, mint vonalzóval néhány utcát rajzolni a térképre. A számítógépes léniák és ceruzák korában, egy-egy könnyed egérkattintás nyomán, ezeken a helyeken emberek százai fognak lakni, sőt nemcsak lakni, élni. Ha tetszik nagybetűvel: ÉLNI, dolgozni, iskolába járni, bevásárolni, kiülni a kertbe, focizni és moziba járni. Nem véletlen, hogy a településtervezés afféle határtudomány, amelybe a mérnöki tudományok (az építészettől a közlekedéstudományon át a geológiáig) mellett még egy kis szociológia is belefér. Nos, jobb helyeken, ahol egy jó koncepció alapján, a szakmaiságnak teret engedve készülnek a tervek, élhető, a településbe szervesen illeszkedő lakóterületek születnek. Ha a fenti két feltétel egyike vagy mindkettő hiányzik, azt nem is kellene településtervezésnek nevezni, sokkal inkább egy kezdő hályogkovács próbálkozásának.

(Építész)szakmai körökben Tükörhegy iskolapéldája az ilyesfajta hályogkovács beavatkozásoknak. Már az eredeti elképzelés (létrehozni egy új lakónegyedet Törökbálintnak a Budapest felé eső részén) sem volt túl szerencsés. Az alapkoncepció - mármint hogy az itt lakók amúgy is Budapestre járnak majd dolgozni, gyerekeiket Budapestre járatják óvodába-iskolába, a környékbeli bevásárlóközpontokban vásárolnak, betegen Budapestre mennek orvoshoz, így közösségi infrastruktúrára nincs is szükség - nem tűnik túl életszerűnek. Aztán persze a megvalósítás során még ez az elképzelés is módosult, a terület „intenzifikációja” elvitte a járdát, a tereket, szinte mindent. Az eredményt mindenki láthatja: aránylag széles utcák (úgyis autóval kell menni mindenhová), alig-alig zöldterület a házak körül, a különálló házaknak szánt telkeken sorházak, az utcákon pedig egy lélek sem jár gyalog, még vasárnap sem. Aki annak idején nem kis anyagi erőt megmozgatva azért jött Tükörhegyre lakni, hogy egy kis darabka „természetet” is vásároljon magának, annak nagyot kellett csalódnia. Jelzi ezt a sok ház is, rajta az „Eladó” táblával. Az önkormányzat az új tükörhegyi terület (a sokat emlegetett Diós-Barackos) átsorolásakor sem szakított a rossz hagyománnyal. A kedvezőtlenebb adottságú terület hasznosítását a már ismert recept alapján képzelte el. Némi korrekciós szándék megjelent, az első fázisban elmulasztott közösségi beruházásokat ide tervezte, ezzel nem kis konfliktust generálva az ingatlantulajdonosok és a testület tagjai között (már abban az esetben, ha személyi számuk nem ugyanaz volt…).

A nagy területű átsorolások óta eltelt már annyi idő, hogy Törökbálint önkormányzata szembenézzen korábbi döntései következményeivel és értékelje azok hatását. E döntéseket meg nem történtté tenni már nem lehet, de tanulni belőlük lehetne. Két dolgot egészen biztosan: műtét előtt nem ártana egy alapos konzílium, és ha a konzílium eredményeként valóban indokolt a műtét, jobb lenne azt biztos kezű szemsebészre bízni. Ezzel szemben ma, a hályogkovács ténykedésének nyomán - fél szemünkön fekete kötéssel - azt kell látnunk, hogy előkerült egy még nagyobb bugylibicska. Konkrétan a volt lőszerraktár területéről van szó, mintegy száz hektárról. A hályogkovács ismét „gyógyítani” készül, csak most nagyobb méretű a hályog, hát nagyobb szerszám illik hozzá. Ha más nem, a tükörhegyi történet nagyobb óvatosságra és körültekintésre inthetné a testületet, de ennek nyomát sem látni. Egy olyan terület szabályozási tervéről kívánnak erőltetett tempóban dönteni, amelynek státusza sem tisztázott. Most nem arra gondolok, hogy mint használaton kívüli honvédségi ingatlan miért nem Törökbálint tulajdonába került, mint ez más településen a hasonló ingatlanokkal történt (pedig, (stílszerűen) ez is megérne egy külön misét!), hanem például arra, hogy a terület beletartozik-e a Natura 2000 ökológiai hálózatba (más kifejezéssel szólva, védettséget élvez-e)? A munkaanyagban három verzió is szerepel: a) igen, beletartozik; b) nem tartozik bele; c) félig beletartozik (a telefonos segítség igénybevétele pedig tudtommal még nem része az ilyenkor szokásos közigazgatási eljárásnak).

A jelenleg testület előtt levő anyagból az nem derül ki, hogy mi fog ezen a területen épülni, az viszont igen, hogy milyen mértékű beépítési igényt szeretne a tulajdonos a testület torkán lenyomni. A terület nagy részén 35 százalékos terepszint feletti beépítésről van szó (összehasonlításképpen: Tükörhegyen ez 20 százalék, nagyméretű telkek esetén 30 százalék). Van olyan terület, ahol a szintterületi mutató 2 (leegyszerűsítve: az épület teljes beépített alapterületének és a telek alapterületének hányadosa). Törökbálinton ennek a mutatónak a legmagasabb értéke eddig 1.3 volt (éppen a Medicatus-lakótelep esetében). A Szabadházi-hegy telkei felé a kötelező oldalhatár 3.25 m (összehasonlításképpen máshol ez a távolság jellemzően 5, illetve 10 méter). A terepszint alatti beépíthetőség (alápincézés) néhol 50 (igen, ötven!!) százalék. Nyilván a tulajdonos a hasonló geológiai adottságú Anna-hegy tapasztalatai alapján tartja ezt reálisnak, az önkormányzat szerint pedig - amint tudjuk-, Anna-hegyen minden rendben van, a pincék is.

Két részletet idéznék a PESTTERV által készített szabályozási tervből. Az első az összefoglaló értékelésből való: „A terület közvetlen megközelítését a Diósdi út biztosítja. A terület közelében halad el az M0 autóút, de tágabb környezetében egyéb jelentős főutak és autópályák is találhatóak. A terület közúti közlekedési adottságai kedvezőek, de a későbbi beépítéseket is figyelembe véve továbbfejlesztendők.” Hogy milyen módon és kinek a költségén, arról a terv nem szól. A másik idézet a villamosenergia-hálózattal kapcsolatos: „Az ellátást biztosító közép- és kisfeszültségű hálózatot –a település egységes hálózati rendszeréhez való kapcsolódás érdekében- az üzemeltető oszlopokra fektetve szeretné üzemeltetni. Meg kell azonban jegyezni, hogy az igényes lakókörnyezet kialakításához, az arculatformálásánál (sic!), esztétikai igényeknek megfelelően a hálózatokat földkábeles módon kell elhelyezni.”. Elgondolkodtató részletek. Furcsamód éppen azoknak a képviselőknek nem okoztak gondot e kitételek, akik nem is olyan régen ellenezték, hogy Törökbálint városi rangot kapjon. Nos, a falusias hangulat lánglelkű védelmezőiből váltak „az igényes lakókörnyezet kialakításának” leginkább elkötelezett hívei.

Amúgy a területek elnevezése sokat sejtető: lesz itt kereskedelmi szolgáltató gazdasági építési övezet, településközpont vegyes építési övezet, (településközpont a volt lőszerraktár területén? Hmm…) és különleges oktatási terület. Ezek után Önök sem értik, hogy mi fog a laktanya területén épülni? Hát azt nem csodálom. Egy biztos: az önkormányzatnak felkínált területre, a tervezett egyházi oktatási komplexum közvetlen szomszédságába tervezik a három darab, együttesen egy hektárnyi záportározót, vagyis egy focipályánál is nagyobb, intenzív tartásra berendezett szúnyogtelepet. A különböző besorolású területek funkcióinak felsorolásaiban van egy visszaköszönő elem: szinte mindenhol építhető „szolgálati lakás”, vagy a „személyzet elhelyezésére szolgáló lakás”. Volt olyan terület, ahol ezt a szakbizottság (TTKB) nem tartotta kívánatosnak, a testület Hajdu Ferenc javaslatára mégis visszaemelte az anyagba (csak remélni tudjuk, hogy a majdani szolgálati lakások falán akad majd hely egy kis márványtáblának, amely megörökítheti az alpolgármester és a szavazatukat adó képviselők nevét, emléket állítva az előzékeny kiszolgálásnak).

Itt tartunk most. Illene ezt az írást valamilyen pozitív gondolattal lezárni. Ebben a helyzetben nehéz lesz. Fél szemmel, látva a kicsorbult bugylibicskát és a hályogkovács elszánt, magabiztos tekintetét, a mosoly legfeljebb udvarias lenne, őszinte semmiképp.