Perre ment a TóPark: a törökbálinti tó körül tervezett, egy éve félbehagyott ingatlanberuházás gazdája a bíróságon kényszerítené szerződése betartására finanszírozó bankjukat. |
A tét negyvenmilliárd forint.
Ha Bruce Willis Magyarországon forgatná legújabb világvége filmjét, helyszínt már nem kell keresnie. A törökbálinti TóPark beruházás területén minden együtt van a „háromdés” produkcióhoz. A Bécs felől vonattal, vagy az M1-es autópályán gépkocsival Budapest határába érkezők legalábbis olyat láthatnak, ami a harmadik világ háborús övezeteit idézi: vak ablakaikkal a semmibe meredő üres, négyemeletes épületek, pusztába vezető sztrádalehajtók, kisebb-nagyobb törmelékkupacok tíz hektáron. Város az Armageddon után. Ami néhány évig feltehetőleg még állni fog. Aztán a félbehagyott városközpont valahogy felépül, vagy a mintegy 24 milliárd forintból felhúzott meztelen épületvázakat már Hollywood sem mentheti meg az enyészettől.
A TóPark fejlesztője mindenesetre „drágán adja az életét”, és nem bízza a véletlenre összességében 180 hektáron megálmodott, 10-15 év alatt 300-500 milliárd forintból tető alá hozható beruházása sorsát. A Walker and Williams Investment Group Hungary Zrt. tavaly ősszel beperelte a fejlesztés első ütemének 138 millió eurós, hozzávetőleg negyvenmilliárd forintos finanszírozására még 2006-ban leszerződött Eurohypo Bankot. Méghozzá azért, mert az akkor a német Commerzbank érdekeltségének számító pénzintézet 2010 őszén felfüggesztette a hozzá beérkezett számlák kifizetését. Vízben hagyva ezzel az ingatlanfejlesztőt, aki két hónappal később, november 4-én az építkezés leállítására kényszerült, és azóta is hiába tárgyal, nem találja a forrást alvállalkozói utolsó számláinak kiegyenlítésére.
A WWIG-nél az Eurohypo elleni per hírét lapunknak nem kommentálták. Csupán annyit mondtak: amíg van remény megállapodni a hitelező pénzintézettel, a beruházás és a pénzükre váró alvállalkozók érdekében, felelőtlenség lenne a sajtóban üzengetni. De az ingatlanfejlesztőnél udvariasan, mégis határozottan ajánlották azt is: a törökbálinti tó partján megnyitott másfél kilométeres, napelemes kandeláberekkel megvilágított sétány végénél közelebb ne menjünk a félbehagyott építkezéshez. A terület veszélyes lehet!
A lezárt sorompóknál „leskelődés” közben ugyan nem derül ki, mégis úgy tudjuk: az Eurohypo mintegy egymilliárd forintnyi leigazolt számla kifizetését mulasztotta el. Ez azonban távolról sem minden. A WWIG-vel kötött szerződés teljesítéséhez a pénzintézetnek még mintegy 58 millió eurót, úgy 17 milliárd forintot kellene beforgatnia Törökbálint új városrészének megépítésébe. Kétséges azonban, hogy ezt valaha megteszi-e – a bank ugyanis már nincs jelen hazánkban.
Az Eurohypo magyar hálózatát 2010 januárjában számolta fel, így nemcsak pénzt nehéz szerezni kasszájából, de arra sem könnyű megtalálni a választ: a pénzintézet valójában miért is adta fel az általa is nagyra értékelt ingatlanfejlesztés pénzelését Budapest nyugati kapujában. A nemzetközi sajtóban napvilágot látott hírek alapján mégis valószínű, hogy a TóPark finanszírozója anyabankja érdekében fújt visszavonulót. A német Commerzbank ugyanis egyike azoknak a bankoknak, amelyek a gazdasági válság 2008-as kirobbanása után hazájukban állami segítségre szorultak. Ennek az állami tőkeinjekciónak az ára pedig a finanszírozott projektek alapos megrostálása volt. A profiltisztítás után a TóPark beruházásának nem jutott hely a banknál.
Ami még a korábban vadregényes tavuk környékének feldúlása ellen tiltakozó horgászok szerint sem éppen a legjobb megoldás. A TóPark fejlesztése ugyanis már túljutott azon a ponton, amikor következmények nélkül vissza lehet vonulni belőle. Nehéz lenne pontosan megmondani pontosan mennyivel. De a területen érdekelt cégeknél állítják: a városrész a 2010 novemberi leálláskor már megközelítette a hatvanszázalékos készültségi szintet. Ami az elmúlt egy év állagromlása miatt valamelyest biztosan csökkent. Erre utal, hogy az autópálya forgalmának zajában pontyot fogni próbálók többször is láthatták, amikor a viharos szélben gipszkarton táblák, vagy éppen hőszigetelő anyagok darabjai repültek ki az üres ablakkereteken.
A hívatlan vendégek látogatását mindenfelé őrök igyekeznek megakadályozni. Azt mesélik: a TóPark pusztulásához az elemek mellett az emberek is hozzájárultak. A színesfémgyűjtők már az építkezés leállítása utáni napokban megjelentek a kapukban. Őket követték a szállást kereső hajléktalanok. Megtalálásukat pedig csak nehezítette, hogy a 220 ezer négyzetméteres területen felszerelt webkamerákat már az első hetekben leszerelték és ellopták. De állítólag vannak, akik vadásznak is az épületek tövében: az itt honos nyulak befogására felszerelt hurkokba lépten-nyomon bele lehet akadni. A következő lépés talán a betévedő őzek kilövése lesz.
Aki mégis szeretne bejutni a törökbálinti kísértetvárosba, szervezett csoportokhoz csapódva, inkognitóban megteheti. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói például már tanulmányozták, mit lehet építeni 100 ezer köbméter betonból. De a rendezvényekre ellátogatók végigsétálhattak a 350 méter hosszon megépült Párizsi utcán, és megnézhették hol kaptak volna helyet a terület 14 irodaépületének földszintjén a kávézók, boltok. Az élelmesebbek pedig akár a föld alatt két szintet elfoglaló hatalmas parkolók sötétjébe, vagy a soha be nem indult önálló gázerőmű helyiségeibe is bevilágíthattak mobiltelefonjukkal.
 Négy emelet beton - innen nem megy Népszabadság - M. Schmidt János
A sorompó mögül azonban mindebből csak a lassan, de biztosan málladozó szürke betonfalak látszanak. Na meg az, hogy az ingatlanberuházó épített utakat, kitakaríttatta a tó partját és elszállíttatta a szemetet. A korábban itt terjeszkedő bodzás helyén pedig állítólag háromezer növény telepítésével, park kialakításába fogtak.
Hogy az evezőspályát, sétányt magában foglaló pihenőövezetből, és az egész TóPark fejlesztésből végül lesz-e valami, elsősorban azon múlik, kinek a javára ítél majd a bíróság a WWIG által kezdeményezett perben. Gyors döntésre azonban nem lehet számítani. Ha a hír igaz, még az első tárgyalás időpontját sem tűzték ki. Ennek ellenére a magyarországi beruházásról már a tengeren túl is hallottak.
A WWIG-nél legalábbis a hírek szerint, egymás után két nagy filmstúdió munkatársai is megfordultak. Elsőként a Paramount Pictures mérte fel a TóPark területét. Brad Pitt zombifilmje, a World War Z forgatási helyszínéül azonban végül a kőbányai konzervgyárat választották. Aztán Törökbálinton jártak a 20th Century Fox szakemberei is. Ők Bruce Willis és a Die Hard 5 számára keresték a megfelelő környezetet. Azt mesélik, még az is felmerült, hogy az autós üldözésekhez a filmesek leaszfaltozzák a TóPark M1-es autópálya felett átvezető, félbehagyott felüljáróit.
Mindez azonban a törökbálinti fejlesztés befejezéséhez kevés. Ha nem folytatják, a TóPark területéről idővel az őrök is eltűnnek, Budapest kapujában pedig évtizedekig omladozó romok fogadják majd az utazót.
forrás: nol.hu
|
Kitaláció és a nyugalom megzavarása? Vicces, de az átkosban ezekkel a kifejezésekkel harcoltak az imperialista propaganda ellen. Bárcsak mindössze ennyi lenne a hasonlóság.
Mielött valaki mást vagdalkozással vádol nézze meg a térképet!
http://maps.google.hu/maps?q=biatorb%C3%A1gy&oe=utf-8&rls=org.mozilla:hu:official&client=firefox-a&um=1&ie=UTF-8&hq=&hnear=
0x476a0adc08ca211f:0x400c4290c1e2620,
Biatorb%C3%A1gy&gl=hu&ei=PRcjT83KLuuN4gTZzJTSCA&sa
=X&oi=geocode_result&ct=image&resnum=2&ved=0CEQQ8gEwAQ
A szellemváros biatorbágyi terület.
Törökbálinton még építési engedélyt sem kaphattak volna hiszen nincs érvényes HÉSZ.
Lásd "figyelő" bejegyzését
ja, ha Biatorbágy területén van, akkor mindjárt más. Akkor akár csökkentett értékű sikertörténetnek is nevezhetnénk. Valahogy mégis a törökbálint testület susmákolt a szabályozási tervvel törvénysértő módon. Amit nevezzünk egyszerűen rész-sikernek. Így már tetszik?
Valamiért ezeknek nem hiányzotta napelemes kandeláber.
Nekem sem. Meg a több száz, csendre, természetre vágyó horgásznak sem.
És Önnek, Kedves Olvasó?
Ráadásul megismétli a szerző a cikkben is.
A szellemváros ugyanis Biatorbágy területén van...
Sajnos az ilyen húzások erősen csökkentik az egyébként kiváló írás értékét!