avagy egy sebtében kiadott kormányrendelet, és annak kommentjei részletek Pilu blogjából |
Ein Volk, ein Reich, ein Orbán!2010.07.03. 10:19 :: Pilu A demokrácia és a diktatúra között az a különbség, hogy előbbiben felírhatod a falakra: „Szabadság”, utóbbiban fel KELL írnod. Gondolom, egyetlen épelméjű embernek sem kell magyarázni, hogy mi az a „leheletnyi” differencia aközött, hogy Magyarországon büntetlenül kirakhatom Kim Dzsongil portréját az éjjeliszekrényemre, vagy, hogy Észak-Koreában a lakásban kötelezően elhelyezendő fotó meglétét hatóság ellenőrzi.
Ezen apró megállapítás jegyében tessék értékelni pártunk és kormányunk rendeletét: 1. A Kormány – a Nemzeti Együttműködésről szóló 1/2010. (VI. 16.) OGY politikai nyilatkozat (a továbbiakban: Nyilatkozat) jelentőségére és az Alkotmány 35. § (2) bekezdésére figyelemmel – a következő határozatot hozza. a) A központi államigazgatási szervek és területi, helyi szervei, valamint a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve, továbbá a Magyar Honvédség katonai szervezetei és a katonai igazgatás területi szervei (a továbbiakban együtt: szerv) által feladatuk ellátása során használt középületekben – a melléklet szerinti formában – a Magyar Közlönyben közzétett szöveggel, a szerv vezetője által meghatározott méltó és a középület sajátosságainak megfelelő jól látható helyen ki kell helyezni a Nyilatkozatot.
b) A Kormány – tiszteletben tartva az államhatalmi ágak elválasztásának alkotmányos elvét – felkéri a köztársasági elnököt, az Országgyűlés elnökét, az Alkotmánybíróság elnökét, a Legfelsőbb Bíróság elnökét, az országgyűlési biztosokat, az Állami Számvevőszék elnökét, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, a helyi és kisebbségi önkormányzatok választott testületeinek vezetőit, a bíróságok elnökeit és az ügyészségek vezetőit, hogy az általuk feladatuk ellátása során használt középületekben gondoskodjanak a Nyilatkozat megfelelő kihelyezéséről. 2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök A Nyilatkozat leírása: 1. A színes formátumban, méltó minőségben nyomtatott, nyomdai kivitelezésű Nyilatkozatot legalább 50×70 cm méretű, álló téglalap alakú keretbe kell foglalni. 2. A Nyilatkozat hozzáférhetőségéről a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium gondoskodik. A Nyilatkozat 2010. július 1-jétõl a megfelelő minőségű nyomtatáshoz alkalmas formátumban letölthető a http://kim.gov.hu/nyilatkozat honlapról. 3. A tábla megfelelő állapotáról és szükség szerinti cseréjéről intézkedni kell. |
De még mielőtt összehányná magát a kedves olvasó, nézzük, mit rejt ez "Nyilatkozat":
| "Legyen béke, szabadság és egyetértés.” A XXI. század első évtizedének végén, negyvenhat év megszállás, diktatúra és az átmenet két zavaros évtizede után Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét. A magyar nemzet önrendelkezésért vívott küzdelme 1956-ban egy dicsőséges, de végül vérbe fojtott forradalommal kezdődött. A küzdelem a rendszerváltás politikai paktumaival folytatódott, és végül szabadság helyett kiszolgáltatottságba, önállóság helyett eladósodásba, felemelkedés helyett szegénységbe, remény, bizakodás és testvériség helyett mély lelki, politikai és gazdasági válságba torkollott. A magyar nemzet 2010 tavaszán újra összegyűjtötte életerejét, és a szavazófülkékben sikeres forradalmat vitt véghez. Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy ezt az alkotmányos keretek között megvívott forradalmat elismeri és tiszteletben tartja. Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy az áprilisi választásokon új társadalmi szerződés született, amellyel a magyarok egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításáról döntöttek. A magyar nemzet e történelmi tettével arra kötelezte a megalakuló Országgyűlést és a felálló új kormányt, hogy elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát, amellyel Magyarország fel fogja építeni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Mi, a Magyar Országgyűlés képviselői kinyilvánítjuk, hogy a demokratikus népakarat alapján létrejött új politikai és gazdasági rendszert azokra a pillérekre emeljük, amelyek nélkülözhetetlenek a boldoguláshoz, az emberhez méltó élethez és összekötik a sokszínű magyar nemzet tagjait. Munka, otthon, család, egészség és rend lesznek közös jövőnk tartóoszlopai. A Nemzeti Együttműködés Rendszere minden magyar számára nyitott, egyaránt részesei a határon innen és túlélő magyarok. Lehetőség mindenki számára és elvárás mindenki felé, aki Magyarországon él, dolgozik és vállalkozik. Szilárd meggyőződésünk, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében megtestesülő összefogással képesek leszünk megváltoztatni Magyarország jövőjét, erőssé és sikeressé tenni hazánkat. Ez a roppant erőket felszabadító összefogás minden magyar embert, legyen bármilyen korú, nemű, vallású, politikai nézetű, éljen bármely pontján a világnak, nagy reményekre jogosít, és hosszú évtizedek után megadja a lehetőséget, hogy a magyarok végre megvalósíthassák saját céljaikat. Erre tesszük fel életünk most következő éveit. Dr. Schmitt Pál s. k., az Országgyűlés elnöke Hegedűs Lorántné s. k., az Országgyűlés jegyzője Dr. Tarnai Richárd s. k., az Országgyűlés jegyzője |
Gyönyörű, nem? Adolf, Sztálin, Mao és Rákosi elvtárs most valószínűleg mosolyogva fordulnak egyet sírjukban. Oh, jeeeee… Tehát szögezzem ki a falakra Orbánék választási győzelmét hirdető kiáltványát?! Remek ba...eg, de ugye nem baj, ha én előreszaladok a seggnyalás ösvényén, és kövérlacis feszületet akasztok a nyakamba? Egyelőre hezitálok, hogy az egyszerre bennem feszülő síró-, vagy röhögő görcsnek engedjek-e utat, de addig, amíg ezt eldöntöm, mazsolázzuk végig az iromány tárgyi tévedéseit, csúsztatásait:
| A XXI. század első évtizedének végén, negyvenhat év megszállás, diktatúra és az átmenet két zavaros évtizede után Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét. |
- Az „önrendelkezésünket” vissza tetszettünk szerezni a rendszerváltáskor. Ha emlékeim nem csalnak, - egyebek között - ezt néhány szabad választás, és egy EU-csatlakozás is bizonyítja. Persze, az már más kérdés, hogy ezzel a joggal/lehetőséggel hogyan éltünk, vagy hogyan nem. De ha olykor rosszul is használtuk, az csakis annak a politikai elitnek köszönhetjük, amelynek Önök is szerves részesei.
- Az „átmenet két zavaros évtizedéhez” meg csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy kegyedék ezt a húsz évet végigasszisztálták parlamenti pártként, sőt négy évig tán’ még kormányozták is ezt a süllyedő hajót. De hogy nem menjünk a múltban nagyon vissza, megemlíteném, hogy Önök olyannyira tevőleges részesei voltak Magyarország bukásának, hogy - a legsötétebbként emlegetett elmúlt nyolc év utolsó négyében - az Önkormányzatok döntő többségét a Fidesz irányította, irányítja. Ezen tények ismeretében pedig a minden felelősséget elkenő, „és akkor most legyen tabula rasa” - erkölcsi megtisztulni vágyás az Önök részéről több mint pofátlanság. Főleg úgy, hogy pártjuk tagjai, valamint a Fidesz-közeli elit egy jelentős része komoly pártállami múlttal rendelkezik. Sza….iak.
A küzdelem a rendszerváltás politikai paktumaival folytatódott, és végül szabadság helyett kiszolgáltatottságba, önállóság helyett eladósodásba, felemelkedés helyett szegénységbe, remény, bizakodás és testvériség helyett mély lelki, politikai és gazdasági válságba torkollott.
|
- Ez az ország a húsz éve halogatott reformok hiányát nyögi. 1998-2002 bőven lett volna lehetőségük elindítani országunkat egy olyan pályán, amelynek nem szakadék a végállomása. Úgy gondolom, hogy egy összedőlt ház felett sem annak a melósnak nincs joga felelősökre mutogatni, aki részegen pakolta a téglát habarcs nélkül, sem annak, aki a munkaidejében - meló helyett - a haverokkal ultizott. Továbbá az ország romlása nem csak utólag volt látható, hanem már folyamatában is (az utóbbi nyolc évről beszélek). Az Önök felelőssége itt is megállapítható, hiszen ezen felismeréseket voltak kedvesek elfelejteni a pórnép tudomására hozni, valamint az MSZP gazdasági ámokfutásának megakadályozásért sem a jogi/alkotmányos-, sem a tömegbázisukból eredő lehetőségekkel nem éltek.
| A magyar nemzet 2010 tavaszán újra összegyűjtötte életerejét, és a szavazófülkékben sikeres forradalmat vitt véghez. Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy ezt az alkotmányos keretek között megvívott forradalmat elismeri és tiszteletben tartja. |
- Definíciós zavar van az éterben. A forradalom ugyanis „gyorsan jövő, megrázó társadalmi jelenség, amely teljesen átalakítja a társadalmi és politikai intézményrendszert.” Ebből következik, hogy alkotmányos keretek között nincs forradalom. Hiszen a „revalúcijá” éppen annak megdöntéséről szól. Fideszes bácsik keverik a forradalom fogalmát a demokratikus választások eredményével. Persze nem azért, mert hülyék, hanem mert ez a parasztetetős retorika része. - Azon honatyák „elismerik és tiszteletben tartják” azt a „forradalmat” melynek eredményeképpen letehetik a seggüket a bőrszékekbe? Elfogadják a népakaratot, amely hatalomra juttatta őket? Höhö, még jó...
| Szilárd meggyőződésünk, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében megtestesülő összefogással képesek leszünk megváltoztatni Magyarország jövőjét, erőssé és sikeressé tenni hazánkat. Ez a roppant erőket felszabadító összefogás minden magyar embert, legyen bármilyen korú, nemű, vallású, politikai nézetű, éljen bármely pontján a világnak, nagy reményekre jogosít, és hosszú évtizedek után megadja a lehetőséget, hogy a magyarok végre megvalósíthassák saját céljaikat. |
Tudod Viktor, én egy önző kis germó vagyok, és nagy ívben teszek minden plakátokra nyomtatott összefogásra. Abban hiszek, hogy a kis mikrokörnyezetemben maximálist nyújtok és a lehetőségeim keretein belül mindent megteszek a magam és környezetem jobbá tételéért. Szilárd meggyőződésem, hogy ha mindenki így tenne, - mondjuk Te is, és a párttársaid -kerek lenne a világunk/országunk és semmi létalapja nem lenne az ilyen demagógfos „kommünikéknek”. A céljaimról meg csak annyit, szeretnék olyan világban élni, ahol nem kell központilag deklarált életérzést magamévá tennem, és ahol nem teszik kötelezővé a pártkiáltványok olvasását, mert ebből bőven elég volt a komcsik 50 éves uralma. De a jelek szerint neked nem, és óriási lépésekkel haladsz egy éppen olyan rendszer felé, amelynek eltörlését tűzted ki zászlódra. Egyébként meg roppant örülök, hogy most amikor oltani kéne a tüzet, nektek még mindig van időtök a megalomániátok aprólékos kiélésére.
Ein Volk, ein Reich, ein Orbá
|
KOMMENTEK:
Mondd, hogy vicc. Úgy-e ez nem igaz???Hát ilyen egyszerűen nincs. Komolyan a „nem hiszem el” kategória. Nincs mit mondani, én földig meghajlok a kormány előtt: Torgyán óta nem volt semmi a politikában, ami úgy igazán meg tudott volna lepni. Sem az első Orbán-kormány brutális öntömjénezése, sem Medgyessy balhéi, sem a Gyurcsány-féle többtucatnyi kamureformcsomag. Esetleg talán valamennyire az őszödi beszéd, de arról meg tartalmilag tudhattuk, hogy igaz. Tényleg nem hittem volna, hogy igazán meglepetést tud még szerezni nekem a politika. Hát most sikerült. Legalább ötvenszer hetven centis színes nyomatként kell kirakni a nemzeti együttműködés nyilatkozatát minden államigazgatási épület méltó helyére. (Orbán Viktor sk. miniszterelnök) Na, most itt két reményünk van. Az egyik az, hogy az egész az Index és a Hírcsárda közös visszavágása a tegnapi Hoffmann-balhéért cserébe - embertelenül gigantikus poén volna, ígérem, ha tényleg ők voltak, az esti bográcsozásunk maradékából viszek ajándékba mindkét helyre. Fájdalom, ennek csökkenti az esélyét, hogy a Magyar Közlöny honlapjának meghekkelése azért nem valószínű egyik féltől sem. Szóval maradnunk kell a másik mentőövnél: iszonyú rövid éjszakám volt, még lazán kiderülhet, hogy ez nem is történik meg, csak egy szürreális álom. Ebben az esetben viszont remélem, amint felébredek, még lesz időm gyorsan leírni, szanaszét fogja röhögni magát rajta mindenki, akinek elmesélem. És nem kezdek el rákosizni, mert ez nyilván még mindig nem az a szint, Orbánt lehet kritizálni, nem jár érte kényszermunka. Sokan gondolhatják veszélyesnek a helyzetet, pedig ez nem veszélyes. Ez röhejes. És ezt Magyarország ki fogja bírni, de a Fidesz a saját dolgát nehezíti: nem vitaalapot ad az ellenzéknek, hanem okot, hogy kinevessék. Na, ezt hívják úgy, hogy borzalmas kommunikációs öngól. Hoffmann-ügy és most ez tizenkét óra leforgása alatt - a kisgazdák óta nem volt senkinek ekkora dobása önmaga körberöhögtetésére. ***
Az általános iskolákban megvan még a Lenin kép helye a tábla felett? Ott most valami hülye címer lóg, nem? Pedig hogy kínálja magát egy másik portrénak, egy sokkal nagyobb személyiségnek, népünk nagy vezérének, ezen fenti rendelet zseniális kiötlőjének.
*** Az Agit-prop osztály ezúton közli, hogy csókoltassa a mi Nagy, Bölcs, Hőn Szeretett Vezénylő Tábornokunk! Köszöntse mindenki felállva ütemes tapssal!
*** Én sejtettem, hogy rá fogunk kúrni erre a fene nagy forradalomra, de azt azért nem, hogy ilyen hamar. *** APAAAAA! KEZDÖDIK!!!!!!
*** jujujuj, brühühü, jajderossz. holnap kezdődnek az akasztások *** Én magánszorgalomból itthon is ki fogom tenni, egészfalasan, a szemben lévő falra pedig kisebb (de természetesen még olvasható!) méretben nyomott példányokból kirakom, hogy "VIKTOR". Megígérem. Úgyhogy az elvtárs most már nyugodtan abbahagyhatja a verést, és leveheti a bilincset. Köszönöm. Szabadság, elvtársam. *** Nagyon jó poszt! Olyannyira, hogy az uccsó bekezdést be kellene keretezni, és kitenni a Fidesz-kommünikék mellé. Ez talán segítene pár embernek megérteni, miért is oly ízléstelen ez! mégeccer gratula! Nem erről jut eszembe: oda kéne kitenni, ahol valaha Fletó háromemeletes füle lógott. 15 emelet magasan és akkor mindenki olvashassa Pest szerte. *** Éljen a Párt! Éljen az állam! ÉLJEN AZ ÚJ PÁRTÁLLAM! A jövő bizonytalan, de a múltból okulhatunk! Tanuljunk a mesterektől és modernizáljuk az általuk lefektetett alapelveket! Sztálin, Rákosi, Kádár, Orbán! Háromszoros Hip-Hip Hurrrá! Szeretnél a szakmádban elhelyezkedni? Légy Párttag! Szeretnél állami megrendelést? Légy Párttag! Szeretnél túlélni? Légy Párttag! Szeretnéd a közalkalmazotti vagy köztisztviselői állásod megtartani? Légy Párttag! Szeretnéd a gyereked jó iskolába íratni? Légy Párttag! Szeretnél a kórházban kétágyas szobát? Légy Párttag! Szeretnéd, hogy ne kelljen gondolkodnod? Légy Párttag!
*** 22 év után Ismét Hódít a Kommunizmus Újraélesztett Szellemvasútja! Gyerekek nézzetek be, aztán, ha nem döglötök bele, legalább másoknak jó lesz! NEM KELL A DIKTATÚRA! FIDESZDROGOS szavazóknak is ÉBRESZTŐŐŐŐ!!!!!!!!!! *** Ez az összefogás megint olyan lesz, hogy nekem kellene összefognom velük és nekik semmiképpen nem kell összefognia velem?
*** Értem én, hogy összefogásban az erő, de mondjuk, azért kezdhetnék úgy, hogy megkérdezik az országot, hogy mit is akar tulajdonképpen. Valószínűleg a 98%-os adó bevezetése, a tacepaók kifüggesztése és a fekete mellény viseléséért való elzárás törvénybe iktatása nem az összefogás irányába mutat. Mondjuk a pálinkafőzés, az más, ha azt ráírnák a papírra, akkor jogos lenne... *** … zseniálisan fogalmazza meg a lényeget: A Fidesz gyakorlatilag nem más, mint egy klerikális mázzal leöntött, ízig, vérig bolsevik párt, a maga a leválthatatlan, tévedhetetlen vezérével. Azzal a vezérrel, aki gondos kézzel (100%-ig bolsi kompatibilis eszközökkel) gyomlálta ki mindazokat, aki bármilyen potenciális fenyegetettséget jelentettek az ő mindenhatóságára.
*** Ez van, kóla, csipsz, dőljünk hátra és próbáljuk élvezni a műsort. Négy év múlva viszont nyúljunk a távkapcsoló után. Csak tudnám, melyik csatornára váltsak... *** „Lehetőség mindenki számára és elvárás mindenki felé…” Valaki megmagyarázná ezt a passzust, mert nekem ez úgy jön le, hogy lehetőleg mindenki tegye meg, mert amúgy kötelező mindenkinek! Legalább a magyar nyelvet kellene ismerni, ha már a demokrácia mibenlétét valahol útközben elfelejtették…
|
www.hirszerzo.hu/cikk.a_nyilatkozat_es_az_emberek_egyetemes_tortenelme.157486.html