Újabb zöldterület tűnt el Törökbálintról! A Tó utcai körforgalomnál, a patak partján a napokban tarra vágtak egy nyárfaligetet. |
A törökbálinti Tó utcai buszmegálló szomszédságában hatalmas nyárfaligetet vágtak tarra néhány napja. Úgy tudni, a terület a TóParkhoz tartozik, és szándékaik szerint feltöltik, majd értékesíteni fogják. Ezzel az évetizedek óta folyamatosan zajló zöldterület-eltűntetések újabb lépcsője valósult meg. Talán egy újabb üzlet, raktár, lakópark vagy valami hasonló épül ott. Valami, amiből már amúgy is ötszáz van a városunkban.
Törökbálint nagyon szép és értékes formában került a rendszerváltás utáni önkormányzatok kezébe, és ehhez a kincshez csak méltó tisztelettel, alázattal szabadott volna hozzányúlni és azzal gazdálkodni. Azóta ezt a kincset folyamatosan herdálják. Aggasztó és dühítő milyen mértékben és milyen mennyiségben tűnnek el a szép, nagy, öreg fák és ezzel együtt a zöldterületek Törökbálintról. Az Önkormányzat lapjának augusztusi számában olvasni lehetett, hogy "Egy fa megmentése is komoly eredmény". Ez valóban így van és hozzá kell tennem, hogy sajnos már ez is komoly eredmény. Tényleg jó, hogy megmentették a Téglagyárnál az öreg juharfát, köszönet érte. De azt is hozzá kell tenni, hogy azok, akik megmentenek egy-egy fát, több száz másik kivágásához járulnak hozzá azzal, hogy a zöldterületeinket eladják és átsorolják. Csak bízni tudok benne, hogy a jövőben valódi tartalma lesz az ilyen "zöld" gondolatoknak. Szlogenek szintjén itt sokan nagy magyarok, akik állítják, hogy a "mienket" védeni kell nehogy idegen kérzre jusson, mert az idegenek elherdálják. Lassan azonban kiderül, hogy a háttérben pont ők adják el azt, ami a mienk és ami nekünk fontos. Tisztelet a kivételnek. Jó lenne, ha tényleg lennének olyanok, akik ezt komlyan is veszik, védenék azt ami a mienk, és mindent megtennének, hogy ne kerüljenek az arra nem méltó kezekbe. Egy máshol, más országban élő idegen befektetőnek a profitmaximalizálás az érdeke. Nem érdekli, hogy mi itt élni szeretnénk és mégpedig együtt a megszokott zöld környezetünkkel. A mesében a fák fellázadnak és harcba indulnak eltipróik ellen. Hatalmas ágaikkal dühösen törik miszlikbe a csontjaikat azoknak, akik velük együtt élni nem hajlandóak. Ha ezeken képen látható fákat elnézem, hát, erőben, tisztességben, méltóságban, érettségben nem biztos, hogy méltó ellenfélre lelnének bennünk.
Törökbálint gazdag lett, idetelepült sok cég, van sok bevételünk. Rendben, de: Stop. Most már ideje lenne kitenni a "MEGTELT" táblát és azzal foglalkozni, hogyan tudunk okosan vigyázni arra, ami még megmaradt nekünk a zöld környezetből. Máskülönben a végén még tényleg elindulnak a fák. Szerintem már nem kell sok hozzá. |
Nem tudom mivel kampányol, nem oda való vagyok, de azért hoztam fel, mert ugyanabban a körzetben indulnak és pont valaki jött vele egyszer meg a muskátlikkal.Az ilyenek mindig megmaradnak bennem a nem túl felnőttes gondolkodásom miatt ugyebár..:D
De a Gyurasits legalább ott lakik, nem?
Nem gondolom, hogy kijárós, házmester típusú képviselőkre lenne szüksége ennek a városnak, olyan embereket kell megválasztani, akik nem csak az utcán lévő kátyút látják és elalélnak egy cserép muskátlitól...persze ez is fontos, de nem a legfontosabb.
Sokkal inkább a város egészének érdekeit kell/ett volna szem előtt tartania a megválasztott képviselőknek.(Mondjuk, a mutyizás helyett.) Ha ez így lett volna, akkor most nem lenne országos botrány az átmínősítésekből, nem lenne rendőrségi, ÁSZ és egyéb vizsgálat. Ha itt minden rendben lenne, nem tették volna lapátra a fidesz helyi elnökét, aki egyszemélyben a polgármester általános helyettese, beruházásokért felelős alpolgármester. A botrány nem most kezdődött, csak egy részét nem lehetett tovább a szőnyeg alá söpörni a választások miatt.
Mér a Gyurasits a munkaidőben elültetett muskátlival kampányol?
Nagyon nem kampányolt a körzetben, egyszerűen kellett az LMP-nek oda is valaki, hát betették.
Tény és való, hogy volt itt már régen jelölt,Civil fórumos, de ha valamiért szót kellett emelni és ebben a körzetben volt bőven miért, hát nem ő volt aki kinyitotta a száját vagy aláírást gyűjtött az biztos.Vannak akik nem is emlékeznek rá.
De ha már itt vagy, mesélj! Mi a terved a körzetben ahol jelölteted magad?
Komolyan érdekel.A muskátlit már elültette a Gyurasits, ezzel ne gyere!
Ja, és most akkor Palinak hívatod magad vagy Paul a neved? Mert a bemutatkozó oldalatokon Paul vagy.Igazán ezt sem értem, de nem baj.
Végülis nem olvasó indult el a választásokon!
Kiváncsian várom Te mikor és hol voltál/vagy aktív Törökbálint érdekében :D
Képzeld tájékozódtam a helyi LMP-s jelöltekről, bár alapelvem, hogy nem lehet más ebben az országban a politika, mert a politika szerintem kemény harc és meló,nem valami kedves babazsúr.Mindezek ellenére vettem a fáradságot és utánuk néztem a honlapjukon.Őszinte leszek.Nem győztek meg.A H. Pali a régi civil fórumos betelepült újgazdag észtjátszó teniszezni járó tükörhegyi ember irritál a legjobban.A Fernengel semmi reakciót nem vált ki, nincs benne spiritusz és azért valljuk be, a politikához kell karizma.Az a javára írható, hogy zöld mint egy éretlen banán, de nem való politikusnak.Arról nem is beszélve, hogy az előző asszonykája kifejezetten irritáló egy személy.Nem bírom a bajuszos nőket, bocsi.A többieket nem ismerem, de a pszichológus csávó tehetett volna fel magáról valami jobb fotót, pont olyan rajta mint aki segítségre szorul.
Ja és STOP átsorolás és valahogy a jelenlegi helyzet okozta veszélyeket is minimalizálni kellene. Vannak erre eszközök, de a Turai-Team nem fogja használni, ez biztos!
(Fernengel pont az az ember aki SEMMILYEN véleményre nem fogékony a sajátján kívül, a volt feleségével együtt. Abszolút téves felfogásuk van a környezetvédelem képviseletéről ,félrevitték az egészet, amikor elkezdtek politizálni,teljesen beszűkítették a szimpatizánsokat baloldaliakra.)
El kell érni átsorolási moratóriumot minden tekintetben ez az egyedüli megoldás egyenlőre.
A lényeg az, hogy most már ezt a várost kellene olyan fejlődési útra terelni végre, amely a lakosokkal együtt gondolkodva de igenis fejlődik. Szerintem például röhej, hogy nem tudok elmenni vacsorázni, hogy a művház mellett (egyébként minden tiszteletem az övék) nincsenek közösségi terek. Szomorú, hogy nincs arculata Törökbálintnak, mert én az "élhető kertvárost" meg az "örizzük meg a diófás jellegünket" hozzáállást kissé röhejesnek tartom. Nincs páldául városközpontunk és ezt nem lehet pótolni a talán soha meg nem valósuló fő utca felújítással, amit ráadásul a városházával együtt talán nem a Munkácsyra kéne bezsúfolni. Szerintem a célnak egy nyűzsgő kertvárost kéne meghatározni és igenis gondolkodni kell azon, hogy a fiatalok számára is vonző legyen, mert akkor talán a felnövekvő TÖRÖKBÁLINTI generáció itt igyekezne gyökeret verni és így a lakosság nem cserélődne le a pestről kiköltözökre. Ugrani kéne egy két határt és megnézni, hogy ott hogyan csinálják ezt. Egy város lehet zöld akkor is ha él és ébren van. Törökbálint meg alszik és körbe veszi magát aluminium raktárakkal és lakótelepeket növeszt.
Pesszimizmusod ellenére tájékozódj az LMP-es jelöltekről. Listavezetőjük pl. a Kerekdomb Egyesület elnöke. Ők már 2001-ben vázolták a jövőképet, vagyis a mai jelenünket - de még nincs vége. Az igazán rossz ezután következik, ha maradnak a jelenlegiek. Azt gondolom, nem pártlogóra, hanem emberekre kell szavazni.
Azt írja."A fő felelősök nagy része ráadásul nem is fideszes." Azt írja ügyesen bebújtak a fideszbe.
Hát ha bebújtak akkor már fideszesek! És mióta is csinálja a mostani testület ezt a nép, és környezetromboló tevékenységet? Ugye tud számolni?
És ha a fidesz ennyire ember, és környezet barát lett, akkor miért hagyja lejáratni magát? Ugyanis ez - reklám. Ergo, az elkövetkező időkben a mostani képviselők közül, 1 sem szeretnék látni a képviselő testületben.A másik baj az, hogy mindenki berzenkedik, de nem csinál semmit! Össze kéne fogni! Össze kéne gyűlni Nekünk akiknek ez az egész romboló projekt nagyon nem tetszik, és biztos vagyok benne, hogy közösen jutnánk valamilyen eredményre. Egyébként, mivel tudják város atyáink ez úgy sem fog megtörténni, ezért nyugodtan garázdálkodnak, gyarapodnak, tönkre tesznek, gázolnak mindenkin és mindenen keresztül ezután is.Hogy az unokáinknak semmi sem marad? Ez őket nem érdekli! Majd tovább állnak.
Még szegény F.B.barátommal mentünk ki, döbbenetes látvány volt.
http://grossturblog.mindenkilapja.hu/#/gallery/19886011/renderimages/17359296/a-rac-zug-vegorai
Most van ott parlagfű és lesz ott ki tudja megmondani, hogy milyen ocsmányság!
Azt nem nagyon értem, miért passzolták át Biának az erdőtelepítést, mint ahogyan azt sem miért nem kap ez nagy nyilvánosságot.Lenne terület hozzá, mondjuk a Rácz-zugban 200 hektárnyi,ha jól olvastam.
Mantrázok, bizony, és erre bíztatok mindenkit. A 'kezdetek' óta jobbos a helyi Önkormányzat, ez van. Nekem az a fideszes, aki belelép, látni, érezni a cipője talpán. Ha Kókára gondolsz, viheted, nála taszítóbb gazembert még nem láttam. Az én szabadelvűségem pártokhoz nem köthető.
Az M-O bővítésnél kötelező erdőpótlást elpasszoltuk Biának, erről csak tudsz!? Ezen logika mentén minden irtható, majd Biatorbágyon pótolják. Nekem ez az őrület és a pimaszság legelképesztőbb kombinációja.
Tovább is van, "monnyam" még???
Azért javaslom nézze(d) meg, hogy ki miként foglalt állást a Tópark, a Napliget és Tükörhegy IV. kérdésében az elmúlt években. Lehet, hogy a szocik nem vitték ki eléggé a köztudatba a tényt, de miközben a Kerthelyiség(ben) ment a nép ámítása, a valóságban pedig a természet lerablása történt. A médiát nem használták eléggé, de az üléseken világosan elmondták: a király meztelen. Ez visszakereshető, de amit tönkretett a testületi többség nem visszacsinálható
Egy biztos, hogy tőlem egyik jelenlegi képviselő sem fog szavazatot kapni, de a polgármester se.
Sok minden történt az "átkos" idején, de ilyen azért nem. Kapásból lefülelték az illetékeseket, főleg ha már ekkora botrányt kavart.
Lehet, hogy a fiatalabbaknak furcsa, de néha vissza sírom azt az időt.
Volt munka, óvoda, lakás és gyereket is mertünk vállalni.
Fákat meg ültettünk és nem kivágtuk.
A fő felelősök nagy része ráadásul nem is fideszes.Nagyon ügyesen bebújtak a Fideszbe, de nem fideszesek,maradjunk ennyiben.
Erdőtarolás.Sajnos fák között nem vezet autópálya,ez a szomorú tény.Egy régi, bűn rossz nyomvonal kijelölés eredménye.Ebben semmi új nincs, a terület az autópálya kht. vagy mi tulajdona régóta, csak eddig nem vágták ki a fákat.
nemsokára lehet újra szavazni a polgármesterre és a képviselőkre. Még van idő gondolkodni azon, kire NEM SZABAD majd szavazni.
Legyen ez a számonkérés és biztosan meg fogják érteni, hogy valóban nem erre lettek megválasztva.
Már most megmondom, ugyanez a "...." marad hatalmon és minden megy a megszokott útján.
Tud valaki valamit az M-O szélesítésével okozott legújabb, mérhetetlen erdőtarolásról?
Na, ugye.
Senki nincs aki felemelné a szavát, hogy mi folyik itt?
Lehet herdálni, rombolni és mindezt azért, hogy a tűzközeli hatalamsoknak még dagadtabb legyen a zsebük. Nem volt még elég nekik? Unokáikra nem gondolnak? Ja azok már nem itt fognak élni, aki maradni kénytelen annak meg mindegy.
Azért számon kérném a történteket a plgármestertől és a képviselőktől. Nem ezért lettek megválasztva.