2012. május 22., kedd

Logo

Címlap Itthon Továbbra is trükközik a Tigáz ?

By iNow Web Design

Hungarian English French German Italian Polish Romanian Serbian Slovak
Keresés a hírekben

Továbbra is trükközik a Tigáz ? PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Szerk.   
2011. július 27. szerda, 20:21
Boszorkányüldözésre panaszkodnak a Tigáz fogyasztói.
Az index.hu írása.


Az elmúlt napokban egymásnak adják az ajtót a kétségbe esett emberek a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének (FOME) debreceni tanácsadó irodájában, mondta az Indexnek Morvai Gábor az iroda jogásza.

A panaszosok ugyanazt a történetet mesélik: a Tigáz munkatársai a gázórát leszerelik, majd gázlopás gyanújával jegyzőkönyvet készítenek, az órát lezárt dobozba helyezik. A fogyasztók ezt követően levelet kapnak a szolgáltatótól az óra szakértői vizsgálatának várható időpontjáról. „Ezzel önmagában még nincs is probléma, a mérőóra az elosztótársaság tulajdonában áll, és a vizsgálathoz is joga van, a Tigáznak évente 9 milliárd forint vesztesége van gázlopásokból, érthető, ha hadjáratot indít a lopások felderítésére. Az igazi gond az eljárással van” - mondta Morvai.


Jegyzőkönyv kell

A panaszosok egy részének ugyanis már a vizsgálat előtt felajánlják az egyezkedés lehetőségét, vagyis akkor, amikor a lopás tényét még be sem bizonyították, többekkel pedig egy egyszerű, a mérőóra burkolatán lévő karcolás alapján közlik, az órát biztosan mágnesezték.

Visszatérő eleme a fogyasztói panaszoknak, hogy a szerelők különböző indokokkal kiküldik őket abból a helyiségből, ahol az óra fel van szerelve, illetve azt is többen említették, hogy a szerelők kiviszik az autójukhoz egy rövid időre az órát, majd visszahozzák. A FOME szerint ez egyértelműen szabálytalan eljárás, azt tanácsolják, hogy a fogyasztók csak előzetes egyeztetés után engedjék otthonukba a szolgáltató munkatársait, és rövid időre sem hagyják magukra őket.

„Az ellenőrzést végző nem kérheti az ellenőrzés helyszínének elhagyását a fogyasztótól, az ellenőrzés eredményét minden esetben írásban kell rögzíteni. A fogyasztó jogosult a jegyzőkönyvben feltüntetni az ellenőrzéssel, illetve annak körülményeivel, és eredményével kapcsolatos véleményét. Ha az ellenőrzést végző szerződésszegést, vagy annak alapos gyanúját állapítják meg, arról videofelvételt vagy fényképet kell készíteni olyan módon, hogy az alkalmas legyen a jegyzőkönyvben rögzített tények bizonyítására” – hívják fel a figyelmet a fogyasztóvédők.


Érdekes vizsgálat

A szakértői vizsgálatok menete többnyire azonos sémát követ. Az igazságügyi szakértő megvizsgálja a jogi zárakat, majd a mérőórát szétbontja, és célirányosan azt vizsgálja, történhetett-e mágneses befolyásolás. Ez legtöbbször mágnesfólia, vagy felületi mágnesesség kimutatására alkalmas műszer alkalmazásával történik, és szinte kivétel nélkül megállapítják, hogy a burkolaton visszamaradó mágnesesség mutatható ki. Ilyenkor a szakértői vélemények egyöntetűen kimondják – a jogi zárak sértetlensége, illetve bármilyen más külsérelmi nyom hiányában is – hogy az órát befolyásolták, tehát a fogyasztó szerződésszegést követett el. Innen már csak egy lépés, hogy a szolgáltató kiküldje a félmilliós kötbér fizetésére felszólító csekket.

Morvai Gábor az Indexnek azt mondta, egy általuk megkérdezett szakember szerint bizonyos mérőórák burkolata pusztán attól is felmágneseződhet, hogy éveken át áramlik rajta keresztül a gáz. Egyébként is lehetséges a mágneseződés, ha például nincs leföldelve a mérőóra. „Még inkább érdekes, hogy az egyik mérőóra típussal kapcsolatban elmondta, annak membránfeszítő lemezei valójában nem mágnesezhető alumíniumból készülnek, ráadásul a számláló fogaskerekek tengelyeinek anyaga réz ötvözet, kizárt a mágnessel történő befolyásolás. Ennek ellenére e mérőórák esetében is rendszeresen megállapítják a mágnesezést” – mondta Morvai. Ráadásul a vizsgálat során jelentős mértékben roncsolják az órát, ami a fogyasztók esetleges későbbi, bírósági igényérvényesítését is nehezíti.


Aki nem lopott, ne fizessen

A FOME jogásza figyelmeztet: a szolgáltató megrendelésére készült szakértői vélemény nem perdöntő, a szolgáltató nem hatóság, a fogyasztónak van lehetősége jogorvoslatra. Azt javasolják, hogy akik nem lopták a gázt, így nem értenek egyet a szolgáltató kötbérkövetelésével, forduljanak bírósághoz az ügy mielőbbi tisztázása céljából.

2010-ben a Tigáznál több mint négyezer gázlopást derítettek fel, idén az első félévben csaknem ötezerszer találtak szabálytalanságot és év végére mintegy 10 ezer esettel számolnak. A célzott felderítéseiknek mintegy 10-12 százalékában találkoznak szabálytalan gázvételezéssel. Területi eloszlásban a legtöbb lopás Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Pest megyékben történik. A debreceni panaszokkal kapcsolatban megkerestük a Tigázt is, későbbre ígértek választ.

forrás:Index.hu


A gázszolgáltató helyi ügyeivel foglalkozott tavaly januári írásunk.

 
Kérjük, hogy regisztráljon vagy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni ehhez a cikkhez.
Hozzászólások (7)
7 2012. március 26. hétfő, 09:42
A TIGÁZ Zrt. és a Tigáz Dso Kft. nem hagy fel fogyasztói rágalmazásával ezért interpellált a képviselő, illetve vitát rendezett a Kelet-Magyarország A TIGÁZ nem mert a megrágalmazott fogyasztók szemébe nézni
A TIGÁZ Zrt. és a Tigáz Dso. Kft. továbbra sem hagy fel a fogyasztói tömeges megrágalmazásával, ezért interpellált az egyik országgyűlési képviselő, illetve vitát rendezett a Kelet-Magyarország c. napilap.

A TIGÁZ képviselője nem mert a megrágalmazott fogyasztók szemébe nézni, nem jelent meg a megyei napilap által rendezett vitán.

A TIGÁZ elzárkózik a tisztességes kereskedelmi gyakorlattól, a fogyasztói tájékoztatásától, a párbeszédtől és a PTK-ban előírt együttműködési kötelezettségtől.

Ők csak rágalmazni és aggályos körülmények között kötbérezni tudnak.

Magatartásuk természetesen minősíti is Őket.

A már hivatkozott interpelláció szerint "a Tigáz szakemberei pénzbehajtók módjára csapnak le a lakosságra"



http://www.szon.hu/kelet-vita-a-tigaz-rol/1930528

Kelet-vita a TIGÁZ-ról 2012.03.13.

Nyíregyháza – Az elmúlt időszakban olyan sok olvasói panasz érkezett szerkesztőségünkbe a TIGÁZ-zal kapcsolatosan, hogy úgy döntöttünk: Kelet-vitát szervezünk, hogy az érintettek kérdéseit szakemberek válaszolhassák meg.

19:11: Nanszák Viktorné Nyírszőlősről érkezett, s azt mondta, csak Nyírszőlősön 250 olyan családról tud, akit szabálytalan vételezéssel vádol a TIGÁZ. Nemcsak az idős embereket, de a kismamákat is érint az ügy – mondta.

Aki kisgyereket nevel, nem tudja magára hagyni a gyereket, így a szolgáltató emberei 10-15 percre biztosan magukra maradnak, azt pedig nem lehet bizonyítani, hogy ezen idő alatt bármit is tesznek a gázórával.

Dr. Kalocsai Gábor azt mondta, senki sem köteles az adott időpontban beengedni a szolgáltató alkalmazottait, aki pedig nem ért egyet a vizsgálat körülményeivel, nem kell, hogy aláírja, illetve jelezheti az általa észlelt furcsaságokat a jegyzőkönyvben.



Horváth Margit arra panaszkodott, hogy amikor egy magas számlát megkérdőjelezett, aközben kapcsolták ki nála a gázt, miközben levelet kapott arról, hogy az ügy kivizsgálása folyamatban van. Később jóváírtak számára 60 ezer forintot, ám a kikapcsolás és a visszakapcsolás díja ezt meghaladja, így azóta is ki van nála kapcsolva a gáz. Szilágyi Miklós amikor megkapta az 540 ezer forintról szóló csekket, kérte a szolgáltatás szüneteltetését.

Ezt a TIGÁZ nem fogadta el. Demcsák Bertalan azt mondta, szerinte mindenki, aki itt ül a teremben, ártatlan. Hülyének néznek bennünket – mondta.

18:45: A meghívott vendégeket követően a vitán megjelent panaszosoké a szó. Boró Orsolya arra hívta fel a figyelmet, hogy megválaszolt panaszlevél hiányában időlegesen le lehet állítani a kikapcsolást, ám ezt sokan nem tudják. Ferkó Miklós elmondta: másfél éves tortúra után megegyezett a TIGÁZ-zal, és nem fizetett. 580 ezer forintot kellett volna fizetnie, bírósághoz fordult. A pénzért újraélesztő készüléket vett a mentőállomás részére, s azt tanácsolja, a TIGÁZ olyan órát szereljen fel, amit nem lehet befolyásolni. Vasvári Árpád azt kérdezte, milyen jogszabály alapján vihetik el úgy az órát, hogy a tulajdonos nem tudja, hová és hogyan kerül?

18:22: Dr. Németh Árpád ügyvéd azt mondta, a problémák az óra levételével kezdődnek: az esetek 50 százalékánál az ügyfelek ilyenkor nincsenek is jelen, holott ez kötelező lenne. A másik gond, hogy a mágnesezettség a helyszínen sohasem derül ki, a TIGÁZ alkalmazottjai soha nem adnak felvilágosítást a vizsgálatról. Ugyancsak gond, hogy a tulajdonosnak tudnia kellene, hogy amíg nincs náluk az óra, hogyan tárolják, ki fér hozzá, milyen külső hatások érik. A vizsgálatba a fogyasztót be kell vonni, ám ez szinte soha nem történik meg. Nem ritka eset, hogy a szakértői véleményekből kiderül: a szakértő magát az órát sem látta, úgy állapított meg szabálytalan vételezést. A saját ügyeiben még soha nem kapott konkrét kérdésekre konkrét válaszokat, szinte mindig ugyanazt a sablont küldi el a szolgáltató.

A TIGÁZ nem biztosít lehetőséget a párbeszédre, panaszbeadványra sem válaszolnak – mondta dr. Németh Árpád.

Veress Zoltán a jogvédelemmel foglalkozó D.A.S Jogvédelmi Biztosító Zrt. képviselője arról beszélt, ha perre kerül a sor, annak komoly költségei vannak. Újfehértón egy egész utcát vádolja szabálytalan vételezéssel a TIGÁZ, ami több, mint hihető – mondta. Szerinte a hatalmukkal visszaélő szolgáltatókkal, bankokkal szemben csak közös erővel lehet fellépni.

Csapó István fogyasztóvédelmi felügyelő elmondta: a felügyelőségnek a hozzájuk érkező panaszokat az Energiahivatalhoz kell továbbítani – ez a törvény. Az utóbbi másfél évben szaporodtak meg a szabálytalan vételezéssel kapcsolatos ügyek – tavaly az ügyek egyharmada volt ilyen.


17:54: A jogszabály a kötbér kiszabása esetén az arányosság elvét és az okozott kár mértékét kellene, hogy figyelembe vegye, a TIGÁZ ezzel szemben egységes bírságot szab ki: 540 ezer forintot. Azért szabnak ki ekkora mértékű bírságot, hogy megbüntessék a szerintük gázt lopókat, illetve hogy elrettentsenek mindenki mást. A TIGÁZ nem büntetőbíróság, így a hatályos jogszabályok szerint nem is szabhatna ki büntetést, mégis ezt teszi.

Dr. Kalocsai Gábor azt mondta, akit úgy érzi, hogy méltánytalanul jártak el vele szemben, hogy forduljanak bírósághoz. Ez esetben kérjék, hogy a bíróság mondja ki, hogy nem történt szabálytalan vételezés, azaz nem történt szerződésszegés. Ez esetben a TIGÁZ-nak kell bizonyítania, hogy amit állít, az valós. A bíróságnak azt kell megállapítania, hogy nem történt szabálytalan vételezés. Ha nem állapítja meg, kérhető a büntetés mérséklése, amit az alapján szabnak ki, hogy mekkora kár keletkezett.

17:45: A jogszabály a kötbér kiszabása esetén az arányosság elvét és az okozott kár mértékét kellene, hogy figyelembe vegye, a TIGÁZ ezzel szemben egységes bírságot szab ki: 540 ezer forintot. Azért szabnak ki ekkora mértékű bírságot, hogy megbüntessék a szerintük gázt lopókat, illetve hogy elrettentsenek mindneki mást. A TIGÁZ nem büntetőbíróság, így a hatályos jogszabályok szerint nem is szabhatna ki büntetést, mégis ezt teszi.
17:37: Lapunk főszerkesztő-helyettese, Nyéki Zsolt köszöntötte a meghívott vendégeket és az érdeklődőket.

Dr. Kalocsai Gábor ügyvéd, Csapó István fogyasztóvédelmi felügyelő, dr. Németh Árpád ügyvéd és Veress Zoltán, jogvédő. A listából kiderül: a TIGÁZ Zrt. nem képviselteti magát a vitán - amikor ezzel szembesültek a jelenlévők, felháborodásuknak adtak hangot, többen azt kérdezték, ez esetben az állampolgári jogok nem sérülnek-e?


Nyéki Zsolt, mint a vita moderátora az olvasóink által beküldött panaszok közül olvasott fel néhényat, s felsorolta azokat a problémákat, melyekkel a panaszosok küzdenek: a TIGÁZ azzal vádolja az embereket, hogy mágnesezik az órát, kvázi lopják a gázt.

Dr. Kalocsai Gábor egyéni ügyvéd elmondta: nagyon sok esetben az a gond, hogy egy-egy helyen megjelennek a szerelők, hogy megvizsgálják a gázórát. Valamilyen indokkal elküldik a tulajdonost, amikor a tulajdonos visszatér, közlik vele, hogy karcolás van a gázórán, s azt bedobozolják, majd elviszik.

A gázóra vizsgálatát Debrecenben vagy Miskolcon végzik nagyítóval, így a legapróbb karcolásokat (filctollnyomot is pl.) észreveszik.

Ezt követően az órát egy kontrollórához kötik, hogy megállapítsák, pontosan mér-e az óra. Ezt a plomba vizsgálata követi, majd egy polarizációs fóliával ellenőrzik, hogy az órát mágnesezték-e. A gázban is lehetnek olyan ionok, melyek hasonlóképpen viselkednek, ám a vizsgálatot végzők ezt nem veszik figyelembe. Ezután az órát szétcsavarozzák, kiveszik a membránházat, s azt is alaposan megvizsgálják. Akár ha színváltozást is tapasztalnak, már azt állapítják meg: a fogyasztó csalt.

Holott az elváltozást akár a nagy hideg is okozhatja, vagy az, hogy vasreszelék kerül a rendszerbe, de az is előfordulhat, hogy ez a normál működés közben történik.

A tragédia az, hogy a szolgáltatónak nem kell bizonyítani, hogy akár egy köbcenti gázt is szabálytalanul vételezett a fogyasztó, ha azt állapítják meg, hogy az órát méretlen gáz vételezésére alakították át, már kötbért szabhatnak ki.

17:06: Néhány vendégünk már áll a sorok mentén, annyira sokan jöttünk össze a TIGÁZ kapcsán rendezett Kelet-vitán.

________________________________________
16:58: Még van pár perc a kezdésig, de már teljesen megtelt a Kölyökvár nagyterme, olyan sok az érdeklődő, hogy pótszékeket kell betenni a terembe.
________________________________________
A vita, mely 17 órakor a Kölyökvárban kezdődik, nem is lehetne aktuálisabb, hiszen hétfőn még az Orsszággyűlésben is szó esett a szolgáltató cégről: az egyik képviselő azt mondta, hogy a TIGÁZ „pénzbehajtó módjára” csap le a fogyasztókra.

A Kelet-vitáről élőben tudósítjuk olvasóinkat.

http://www.szon.hu/kelet-vita-a-tigaz-rol/1930528

**Az utóbbi időben több újságcikk is megjelent a Kelet-Magyarország nevű napilapban, melynek a témája a TIGÁZ, azaz a Tiszántúli Gázszolgáltató Zrt., illetve a Tigáz Dso Kft. tömeges és vitatott ellenőrzése, valamint kötbérezési gyakorlata.**

Akit érdekelnek a cikkek az jelezze a scriptor@citromail.hu címen

Az újság címek:

**A TIGÁZ esetében nincs védelemhez való jog akire rányomja a "skarlát betűt" az bűnös.**

Kelet-vitát rendezünk a gázfogyasztási gondokról

Egy szék (a TIGÁZÉ) üresen maradt.

Az üres szék üzenete

Egy egész utca "lopja a gázt".

Panaszok, csekkek, vádak

Gázos ügyek a vita középpontjában

Kismamák is érintettek (a Tigáz ügyben)

**A TIGÁZ távol maradt a Kelet-vitától**

http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9158895

http://www.torokbalintiujsag.hu/archivum/2010-januar/341-truekkoes-tigaz


http://www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/kozelet/tigaz-karosultak-neveben-interpellalt-a-kepviselo-432556

Tigáz-károsultak nevében interpellált a képviselő
2012. március 13. 13:28 Szoljon.hu

http://www.facebook.com/pages/Trükkös-szolgáltatók/216564308406988

http://www.facebook.com/pages/Trükkös-szolgáltatók/216564308406988#!/Megoldasok.Magazinja

Lapunk egyik nemrégiben megjelent cikkére hivatkozva interpellált hétfőn Pócs János, megyénk országgyűlési képviselője a Parlamentben

http://www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/kozelet/hajszaritoval-melegitette-a-levest-mert-leszereltek-a-gazorajat-427019

http://www.pertarskereso.hu/panaszok/merooramagnesezessel-vadolnak/


http://www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/kozelet/tigaz-karosultak-neveben-interpellalt-a-kepviselo-432556


Tigáz-károsultak nevében interpellált a képviselő
2012. március 13. 13:28 Szoljon.hu

Lapunk egyik nemrégiben megjelent cikkére hivatkozva interpellált hétfőn Pócs János, megyénk országgyűlési képviselője a Parlamentben

A Tigáz szakemberei pénzbehajtók módjára csapnak le a lakosságra és azzal vádolják az ártatlan fogyasztókat, hogy a gázórát „mágnesezve” manipulálják és szerintük így lopják a gázt... a kiszolgáltatott lakosság joggal érzi úgy, hogy a monopolhelyzetben lévő szolgáltató, a kormány által a fogyasztók érdekében meghozott intézkedéseket többszörösen, sokszor kétséges eszközökkel veri le a fogyasztókon — mondta.

A képviselő mindezek jegyében feltette a kérdést, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság el tud-e, el fog-e járni a fogyasztók védelmében?

Az interpellációra dr. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára válaszolt, aki maga is elfogadhatatlannak tartja, hogy jóhiszemű fogyasztókat ilyen jellegű anyagi, erkölcsi kár érjen. Mint kifejtette, a jelenlegi helyzetet a nem egyértelmű szabályozás, jogbizonytalanság okozza. Hozzátette: a NEFMI már kezdeményezte a jogszabályok módosítását, így hamarosan a Magyar Energiahivatalhoz kerülhet át az ügyek elbírálása a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságtól. Pócs János a választ elfogadta.
6 2012. február 09. csütörtök, 12:48
Továbbra is trükközik a Tigáz ? A válasz itt olvasható:
Továbbra is trükközik a Tigáz ?

Igen, bár szerintem ez már kimeríti a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat és a PTK által is védett jó hírnévhez való jog megsértésének fogalmát.

Mindezeket alátámasztják az alábbi linkeken található újságcikkek, internetes bejegyzések, panaszok.

Sajnálatos, hogy történik mindez a Magyar Energia Hivatal Elnökének és ugyanezen központi közigazgatási szerv Fogyasztóvédelmi Osztályvezetőjének a tudtával, sőt -mint ahogyan az a napokban kiderült- nem is kívánnak fellépni a fogyasztók alaptalan és tömeges rágalmazásai ellen a panaszolt szolgáltatónál.

No nem baj, azért mi majd finanszírozzuk az IMF hitelből az igen magas illetményüket... Végülis őket ez megilleti. Igen, de ha nem a fogyasztók, hanem a TIGÁZ érdekeit képviselik, akkor a fizetést is onnan kellene kérniük! Vagy lehet, hogy onnan is csurran, cseppen, mint a Hagyó-BKV ügyben, csak még nem derült ki?

Mindenesetre nagyon gyanús, hogy a tömeges panaszok ellenére sem hajlandóak fellépni a szolgáltató gyakorlata ellen.


A szolgáltató aggályos eljárásaival kapcsolatos újságcikkek és internetes bejegyzések - a teljesség igénye nélkül - az alábbi linkeken tekinthetőek meg:

A Tigáz beveti az energiafegyvert 2011.09.30 | Szerző: FOME http://www.fome.hu/hirek/219/
http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/07/27/erdekes_modszerekkel_uldozi_
a_gaztolvajokat_a_tigaz/
http://www.fn.hu/belfold/20110913/tigaz/
http://www.torokbalintiujsag.hu/archivum/2010-januar/
341-truekkoes-tigaz
http://www.dehir.hu/debrecen/debreceni-hirek/2011/02/28/154929/vitatott-
leszerelesek-sokan-allitjak-
hogy-nem-csaltak/
http://www.akontroll.hu/bel1.php?ssz=650
http://www.akontroll.hu/bel1.php?ssz=424
http://www.fome.hu/hirek/214/
http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=399049
http://www.nyiregyhazinaplo.hu/index.php/naplo-cikkek/
10808-tisztelt-szerkesztseg
http://www.szon.hu/ujfeherto/szigoritasok-a-fiatalok-vedelmeben-ujfeherton/1788158
http://www.jogiforum.hu/forum/31/11407
http://www.pertarskereso.hu/panaszok/merooramagnesezessel
-vadolnak/
http://www.szabadfold.hu/cikk?30903=30903&cikk_oldal=0
http://www.energiamedia.hu/menu/kornyved/
kornyved003.html
http://www.szon.hu/tigaz-ellenes-tuntetes-nyiregyhazan/1803423
http://www.hirtv.hu/?…
http://www.akontroll.hu/f_mod_hozzasz.php?ssz=16
http://www.szabadfold.hu/cikk?30903=30903&cikk_oldal=0
http://www.energiamedia.hu/menu/kornyved/
kornyved003.html
http://www.szon.hu/tigaz-ellenes-tuntetes-nyiregyhazan/1803423
http://www.hirado.hu/Hirek/2011/10/22/20/Tomeges_
oracsere_Szabolcsban__a_lakok_cafoljak_a.aspx
http://www.tarnokhir.hu/index.php?menu=hir&id=980
http://www.facebook.com/pages/Tr%C3%BCkk%C3%B6s-szolg%C3%A1ltat%C3%B3k/216564308406988
http://www.hirado.hu/Hirek/2011/10/22/20/Tomeges
_oracsere_Szabolcsban__a_lakok_cafoljak_a.aspx
http://www.jogiforum.hu/forum/31/11407

http://www.tarnokhir.hu/index.php?menu=hir&id=980
***
A Tigáz beveti az energiafegyvert 2011.09.30 | Szerző: FOME http://www.fome.hu/hirek/219/
Ezen túlmenően a HÍR TV-ben, 2011.09.20-án, 18 óra 20-kor, a Panaszkönyv c. műsorban szintén a TIGÁZ félmilliós kötbéres ügyeivel foglalkoztak azzal, hogy ezt megelőzően más TV csatornák is próbáltak utána járni a szolgáltató aggályos eljárásainak. Az alábbi linken megnézhető a Hír Tv. 2011.09.20-i Panaszkönyv c. műsora, amelyben kb. a 10. perctől a Tigáz aggályos eljárása volt a téma.
http://www.hirtv.hu/?…
***
További cikkek jelentek meg a Metropol országos napilap olvasói vélemények rovatában.
***

Érdekes eseteket és használható tanácsokat lehet olvasni TIGÁZ ügyben a
http://www.pertarskereso.hu/panaszok/
merooramagnesezessel-vadolnak/ valamint a
http://www.jogiforum.hu/forum/31/11407.11.0
illetve szintén érdekes panaszlevél mintákat lehet találni a
http://www.torokbalintiujsag.hu/archivum/2010-januar/341-truekkoes-tigaz
http://www.facebook.com/pages/Tr%C3%BCkk%C3%B6s-szolg%C3%A1ltat%C3%B3k/216564308406988
oldalakon.
***
2011-ben az esetek 40 százalékában a TIGÁZ alaptalanul gyanúsított meg fogyasztókat gázlopással!!! A cikket itt olvashatják:
http://hvg.hu/itthon/20111104_tigaz_
gazlopas_szerelok
***
Legutóbb az MTV Megoldások Magazinja c tv. műsora foglalkozott a TIGÁZ koncepcionális eljárásaival egy Brüsszelben, tolmácsként dolgozó fogyasztó panasza kapcsán. A panaszos megígérte, hogy a releváns okmányokat lefordítja és a TIGÁZ jogsértő gyakorlatát jelezni fogja az Európai Unio Fogyasztóvédelmi Bizottságának.
A riport itt tekinthető meg:
http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/01/03/17 MM__Megoldasok_Magazinja_
2012_januar_3_.aspx
***
A Víz-,Gáz-,Fűtéstechnika Épületgépészeti szaklap 2011.12. számában újabb cikk jelent meg "Megszaporodtak a gázlopásos perek" címmel, amelyben dr. Veresegyházi Csongor írja le tapasztalatát és egyben ad érdemi, gyakorlati tanácsokat a szolgáltató által meggyanúsított fogyasztók részére.
A cikk kitér a várható eljárási költségekre is.

A második részben a Tigáz részéről Száraz Gábor szóvivő vitatja a gyakorló jogász állításait. "Ez a tényállítás TÉVES!" a levél írója pedig tévhitben van....
A harmadik részben Szemán Róbert főszerkesztő készített egy összegzést, amely szerint furcsa, hogy a szolgáltatóval tartós megbízási szerződésben álló "független" igazságügyi szakértő már aznap elkészül a szakvéleménnyel amely napon a szolgáltató annak elkészítésével megbízza.
Olvasatomban ez olyan, mint amikor az 1950-es években még meg sem történt a letartóztatás, de a bírói ítélet már készen volt.
Elfogadhatatlan, hogy egy deklaráltan független, demokratikus jogállamban tömegével folytasson le egy multinacionális magáncég ilyen, illetve ehhez hasonló koncepcionális eljárást úgy, hogy az ellen sem a Magyar Energia Hivatal, sem a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, sem a törvényességet felügyelő Ügyészség nem lép fel.
***
Tigáz ügyben megszólalt Magyar Energia Hivatal szóvivője is. A riport itt tekinthető meg:
http://videotar.mtv.hu/?k=tig%C3%A1z
***
Azt, hogy a szolgáltató megengedhetetlen koncepcionális gyakorlatot folytat, amelynek következményei alól a rendőrség segítségével lehet (csak) mentesülni az alábbi, napokban megjelent cikk támasztja alá:
http://fn.hir24.hu/gazdasag/2012/01/30/%28ti%29gazos-ugyek/
***
A tömeges panaszok nyomán a NEO FM rádió ( 2012.02.01.) és a Duna World TV műsor az MTV Megoldások Magazinja ismétléseként ( 2012.01.31-én) foglalkozott a TIGÁZ kötbérezési gyakorlatával.
A TV műsor szerkesztői itt várják a panaszosok észrevételeit, bejegyzéseit:
mm@mtv.hu , illetve info@neofm.hu valamint:
http://www.facebook.com/Megoldasok.Magazinja
***
A Magyar Energia Hivatal a panaszosok 52,7%-nak adott igazat a TIGÁZ-zal szemben 2011-ben. Fontos megjegyezni, hogy a szabályozó hatóság –bár a hatályos polgári törvénykönyvünk védi a jó hírnévhez való jogot- a multinacionális szolgáltatót mégsem szankcionálja (bírságolja) azért, mert az megalapozatlanul rágalmazza meg a fogyasztóinak több, mint a felét. A cikk itt olvasható, illetve egy ezzel kapcsolatos riport itt nézhető meg:
http://fn.hir24.hu/gazdasag/2012/01/30/%28ti%29gazos-ugyek/
http://videotar.mtv.hu/?k=tig%C3%A1z
***
http://web.t-online.hu/drwertan/pdf/cikk_100323.pdf
http://www.femina.hu/otthon/tisztessegtelen_modszereket_alkalmaz_a_tigaz_egyre_tobb_a
_duhos_ugyfel
5 2012. január 09. hétfő, 22:24
Róbert
A mai napon(2012.Január 8-án) jelent meg nálunk a két szakember gázóra ellenőrzés céljából. Nem nagyon foglalkoztam velük mivel biztos voltam benne hogy sem én sem a családom többi tagja nem piszkált a gázórához. Hagytam őket dolgozni,Kis idő múlva szolnak és mutatják tükörrel hogy a jobb oldali ólomzár hátsó része mellet karcolási nyom található és hogy a jobb oldali ólomzár eltér az eredetitől.Elégé támadólag leptek fel hogy biztos hogy lopjuk a gázt.Én mondtam hogy sem én sem más nem babrált az órához és nem vagyok hajlandó aláírni semmit, erre rendőrség kihívásával fenyegetőztek.Édesapám nem volt ithol az ő nevén van a gázóra.igy a jegyzőkönyvben én szerepelek.(de semmi féle meghatalmazás vagy ilyesmi nem készült) Hagytam őket hisz tudtam hogy semmi félni valónk nincs és igyekeztem bennük megbízni, de ezeket a hozászolásokat olvasva kezdek elbizonytalanodni a tisztesség fogalmában.
A jegyzőkönyvbe beleírtam hogy: a karcolások lehetnek más okból is pl: takarítás során is és hogy az ólomplomba véleményem szerint nem térel az eredetitől.
Mondták hogy kb 2hét múlva jön egy levél ami tájékoztat a szakértői vizsgálat idejéről.Nem akartunk jelen leni a vizsgálatnál de a korábbi hozászolásokat olvasva ezt már máshogy gondolom. Ha bárki tud irni bármilyen tanácsot, hogy mit tehenük?
mire számíthatunk?
avagy mivel tudjuk bizonyítani igazunkat?
kérem ha bárki bármi segítséget tud nyújtani irjon : robertoboss@citromail.hu
4 2011. november 20. vasárnap, 01:46
Eni
Szia Adri!

Szükségem lenne az ügyvéd elérhetőségére.
juscsak.e@gmail.com

Üdv.:Eni
3 2011. október 03. hétfő, 16:48
Adri
Tisztelt Fórumozók!

A problémájukkal kapcsolatosan tudok egy remek ügyvédet ajánlani, nekem is szerencsésen lezárta az ügyemet az ELMŰ-vel, édesanyám ügyét pedig a Főgázzal! Mindenkinek csak ajánlani tudom!

e-mail címem: kazinczyadri@gmail.com

Üdv, szép napot mindenkinek!
2 2011. augusztus 25. csütörtök, 17:25
hatóság?
"Ceterum censeo Carthaginem esse delendam." Akinek karcolás van a gázóráján, vagy mágnes nyomai mutathatók ki, meg kell kötbérezni. Ez a célszerű jelenlegi szolgáltatói gyakorlat, erre van szükség? Nem kellene a saját hibákat feltárni és a következtetést inkább ebből levonni?
1 2011. augusztus 22. hétfő, 10:07
egyezkedés?
Privátban, e-mail cím közlése esetén a szakterülettel foglalkozó ügyvéd személyében tudok segíteni.
Copyright © 2012 Törökbálinti újság. Minden jog fenntartva.
Múltunk - jelenünk
Belépés
Kapcsolódó cikkek

Top!