2012. május 22., kedd

Logo

Címlap Itthon Tavaly már alulról súrolta az ötszázat

By iNow Web Design

Hungarian English French German Italian Polish Romanian Serbian Slovak
Keresés a hírekben

Tavaly már alulról súrolta az ötszázat PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Szerki   
2011. augusztus 09. kedd, 23:58
2010-ben 490 bűncselekmény vált ismertté Törökbálinton, az enyhe javulással ötvenegy helyet estünk vissza az országos bűnügyi veszélyeztetettségi listán.  


A HVG múlt heti száma közzétette a hazai városok 2010-es bűnügyi veszélyeztetettségi sorrendjét.  Tavaly a 13 318 lakosú Törökbálinton 490 bűncselekmény vált ismertté, ami 1000 lakosra vetítve 37-et jelent. Az ismertté vált bűncselekmények száma 2008-ban 509, 2009-ben 504, a kismértékű csökkenés a lakosságszám enyhe növekedése mellett következett be. Ennek köszönhetően Törökbálint a 2008-as 74. helyről 2010-ben a 125. helyre esett vissza a városok bűnügyi veszélyeztetettségi sorrendjében.

Az élen 2010-ben az üdülővárosok állnak, főként a Balaton mellettiek. Ennek ellenére a bűnügyileg leginkább fertőzött, a 2004-2010 közötti időszakban az első negyvenben négy-öt alkalommal szereplő városok között egy balatoni település sem található, ezek ugyanis Monor, Vásárosnamény, Nyírbátor, Budaörs és Abádszalók.

Budaörs 2010-ben a negyvenedik helyen áll 1000 lakosra jutó 54 bűncselekménnyel. A Törökbálinttal szomszédos települések közül Budakeszi található még a 304-es listán, 1000 lakosra jutó 23 bűncselekménnyel a 257. helyen.


 
Kérjük, hogy regisztráljon vagy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni ehhez a cikkhez.
Hozzászólások (3)
3 2012. február 10. péntek, 09:53
rácsember
www.racsember.hu

Biztonsági Ajtórács, Ablakrács gyártás



Betörtek már önhöz? Nagyobb biztonságban akarja tudni értékeit?
Készítessen ajtajára vagy ablakára biztonsági rácsot.
2 2011. augusztus 27. szombat, 09:42
jj
Ha már betörtek hozzád azért ha még nem azért,de egyáltalán ha Törökbálinti vállalkozóval lakatossal akarsz dolgoztatni nézd meg ezt a WEB oldalt! (forrás: Tibor Juhász)
Köszöntöm weboldalamon!
www.racsember.hu
17 évesen kezdtem dolgozni ! Vállalkozásomat 2008-ban indítottam, viszont a tapasztalataimat Édesapámtól szereztem, aki évtizedek óta ebben az iparágb ...tovább »an dolgozott. Azért a múlt idő, mert már a megérdemelt nyugdíjas éveit tölti és én vettem át az ő vállalkozását. Kérem, tekintse meg a menüpontokban, mi mindenben állok a rendelkezésükre
1 2011. augusztus 10. szerda, 08:26
haha
A nyakkendős bűnözök is bele vannak számolva?
Lehet akkor már mást mutatna a lista!
Copyright © 2012 Törökbálinti újság. Minden jog fenntartva.
Múltunk - jelenünk
Belépés
Kapcsolódó cikkek

Top!