2012. május 22., kedd

Logo

Címlap Itthon Interjú Schiffer Andrással

By iNow Web Design

Hungarian English French German Italian Polish Romanian Serbian Slovak
Keresés a hírekben

Interjú Schiffer Andrással PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Szerki.   
2011. október 11. kedd, 10:06
Kormányváltás 2014-ben – az LMP-nek nincs „természetes szövetségese” – zöld gondolkodás, válságálló munkahelyek – agglomeráció: közösségi tervezés, antikorrupció.


Lát esélyt 2014-ben a kormányváltásra?

Természetesen, már csak azért is, mert a Fidesz mindent elkövet annak érdekében, hogy biztosan megbukjon.  Az LMP-nek mint ellenzéki pártnak az a felelőssége, hogy az ellenzéki évek alatt egy világos, választható és megvalósítható alternatívát kínáljon a Fidesszel szemben, tehát hogy az embereknek legyen hova fordulniuk, amikor új alternatíva után néznek 2014-ben. Ezért hirdettük meg a Zöld fordulat programját, azt a költségvetési alternatívát, amit a múlt héten szembeszegeztünk a kormány költségvetési javaslatával.


2014 kapcsán többek szerint az is kérdés, hogy elegendő-e az egyszerű kormányváltás, vagy egyből a kétharmados többséget kellene megcélozni annak érdekében, hogy demokratikus alapintézményeket helyre tudjanak állítani.

Egy csomó kártételt csak egy új kétharmad tudna helyrehozni, amire egyetlen pártnak nem lesz lehetősége, ez szinte biztos. Viszont én arra is gondolok, hogy egy kormányváltás után a Fideszen belül is elindul a gondolkodás. Jó néhány olyan kétharmados intézkedés volt, amely finoman szólva nem nyerte el mindenki tetszését kormányoldalon sem, és én bízom a józan észben, miután a Fidesz kap egy jókora pofont a választóktól, 2014-ben néhány dolgot újra lehet tárgyalni. Egész biztos, senkinek nem érdeke, hogy az egykulcsos adórendszert kétharmados törvénnyel évtizedekre rögzítse a jelenlegi kormány.


Az egyfordulós választási rendszer az LMP-t is válaszút elé állította. Valamilyen választási szövetségben könnyebb lenne olyan eredményt elérni, ami kormányváltáshoz vezetne, de ez bizonyos értékek, pozíciók feladásával is járhat…

Én semmiféle egyfordulós választási rendszerről nem tudok, a Fidesznek vannak javaslatai, az elmúlt tizenöt hónapban azt tanultuk meg, hogy az utolsó szó akkor hangzik el, amikor a parlamenti vita lezárul és a zárószavazás előtti gombnyomáshoz készülnek a kormánypárti képviselők. Most van egy fideszes javaslat, én abban reménykedem, hogy ez a későbbieken még formálódik. Egyébként az LMP soha nem fogja feladni a saját elveit, értékeit! Nincsenek természetes szövetségeseink, természetellenes szövetségre pedig nem vagyunk hajlandóak.


Ön szerint a zöld gondolatra jelenleg mennyire vevő Magyarország? Mennyire egy inkább materiális, gazdagodni akaró, anyagi fejlődésben gondolkodó értékrend a jellemző?

Szerintem a XXI. században sehol sem szakítható el az anyagi fejlődés és az egyéni gyarapodás az ökológiai felelősségtől. Egyre többen felismerik nemcsak Magyarországon, szerte Európában, ahhoz, hogy kikeveredjünk abból a krízisből, amit nemzetközi pénzügyi rendszer összeomlása okozott, egy zöld fordulatra van szükség. Ez nemcsak egyszerűen a hétköznapi értelemben vett környezetvédelmi kérdéseket illeti, azt jelenti pontosan, hogy egy ökológiai gondolkodás alapján lehet válságálló új munkahelyeket teremteni, tehát itt kőkeményen az emberek egzisztenciájáról, megmaradásáról is szó van.


Arra gondolok például, hogy az új költségvetési elképzeléseikben a környezetterhelés díjának emelése jelentős szerepet játszik. Mennyire tudnának ehhez partnereket találni?

Erre majd 2014-ben térjünk vissza, mert akkor jön el az igazság pillanata, hogy ezekhez az elképzelésekhez mennyire tudunk partnereket találni. Ha megnézzük az európai trendeket, az ökológiai adóknak minden országban növekszik a súlya az úgynevezett adómixen belül. A javaslatunknak valóban az egyik sarkalatos eleme az, hogy a Magyarországon is környezetterheléssel összefüggő különböző díjak, adók, egyéb bevételek, bírságok súlya  növekedjen az adómixen belül. Amikor arra kérdez, hogy ez az emberek egyéni gyarapodásával, egzisztenciájával hogyan van összefüggésben, szerintem azokon a településeken, ahol mai napig hatalmas kamionforgalom vezet keresztül, ott a nagyon materiálisan gondolkodó emberek is partnerek lesznek ebben.


Ennek kapcsán van egy törökbálinti indíttatású, de az önkormányzati rendszer alapjait érintő kérdésünk. Az elmúlt jó tíz év alapján az a tapasztalatunk, hogy az ingatlanok felértékelését, beépítését helyi szinten nem sikerült ellenőrzés alatt tartani, ha megjelenik egy erős magánérdek, ez előbb-utóbb a közérdek elé helyeződik. Emiatt az agglomeráció kontrollálatlan beépítése reális veszély. Van-e olyan elképzelésük, amely a településfejlesztési döntések rendszerét átgondolná, ezeket esetleg magasabb szintre helyezné?

Pont fordítva. Egyrészt mi abban hiszünk, hogy a közösségi tervezéssel állítható meg a különböző üzleti lobbiérdekek gátlástalan nyomulása. Ha olyan léptékű városokban, mint amilyen Törökbálint létezik a közösségi tervezés, mi bízunk az emberek bölcsességében, abban, hogy amennyiben minden érintett jól informáltan rész vehet a helyi tervezési folyamatokban, akkor valóban a település érdekeit szolgálja egy-egy településrendezési terv. A másik, hogy a pártok közül egyedül az LMP rendelkezik egy átfogó antikorrupciós stratégiával. Mi azt gondoljuk, hogy a korrupció teljesen nem irtható ki, de nagyságrendekkel lehet csökkenteni a korrupciós nyomást például a települési önkormányzatokon, egyrészt átláthatóság növelésével, illetve azzal, hogy a diszkrecionális, egyedi-egyéni mérlegelési jogkörbe tartozó döntési helyzetek számát radikálisan csökkentjük. Összegezve, én azt gondolom, hogy itt, az agglomerációban egyrészt a közösségi tervezéssel, másrészt egy átfogó antikorrupciós stratégiával a kérdésben említett nyomulás csökkenthető.  Szomorúan látjuk, hogy a kormányzati politika nem ebbe az irányba halad, így például a jövő nemzedékek ombudsmanja intézményének felszámolása egy nagyon fontos féket vett ki éppen az agglomeráció környéki ingatlanspekuláció elől.


Az LMP-t sokan szimpatikusnak tartják, számottevően szavaznak rá, megmozdulni, dolgozni viszont kevesen hajlandóak érte. Ön szerint hogyan lehetne erősíteni a párt társadalmi beágyazottságát?

Ez nem az LMP problémája, ez Magyarország problémája. Az, hogy a magyar politika hogyan jutott odáig, ameddig jutott, nagymértékben visszavezethető arra, hogy a magyar politikai hagyomány, az emberek felfogása a politikával kapcsolatban nagyjából az elutasításban és az undorban merül ki. Az emberek előbb-utóbb saját bőrükön érzik majd azt, hogy a politikától undorodni annyit jelent, hogy lemondunk a saját sorsunk alakításáról.

 

Schiffer András szabadtéri fogadóóráján egy érdeklődő törökbálintival beszélget

 


 
Kérjük, hogy regisztráljon vagy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni ehhez a cikkhez.
Hozzászólások (3)
3 2011. október 13. csütörtök, 17:42
mirrorhill
spiegelberger,

mire utal a többes szám ("felelősségre vonhatták volna")? Kiknek kellett volna felelősségre vonni és kiket? A jelenlegi fideszes képviselőknek a múltbeli önmagukat? Megáll az eszem, amíg üjraválasztják őket, ráadásul ilyen arányban, addig ez csak hiú ábránd marad. Szép álmokat.
2 2011. október 13. csütörtök, 09:22
gyors
Egy év alatt a politika mégis nagyon más lett, bár ez legkevésbé az LMP-n múlt.
1 2011. október 12. szerda, 19:16
spiegelberger
Kár az LMP-ért. Jól indult, de egy év alatt megtudtuk: mégsem lehet más a politika. Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettesük épp most lépett koalícióra az MSZP-vel a közelgő időközi választások előtt.
Előtte, 2006-2008 között Gyurcsánynak adott fontos tanácsokat 18,2 millió forintért.
A zöld gondolatról pedig annyit, hogy a tükörhegyi lakópark botrányában nem sokat szólt az LMP! Legalább a képviselő-testületben felelősségre vonhatták volna az érintetteket!!!
Copyright © 2012 Törökbálinti újság. Minden jog fenntartva.
Múltunk - jelenünk
Belépés
Kapcsolódó cikkek

Top!